Jon Fosse: Őszi álom

Tehát a történetkezelés is a "nem történik semmi" érzetét erősíti: csak az üres párbeszédekbe bujtatott utalások jelzik a szereplők közt lezajló eseményeket, maga a darab nem ezt ábrázolja. Az új pár együtt marad, a férfi elválik, a volt feleség továbbra intenzív kapcsolatot tart a fiú családjával, de az új feleség csak a nagymama temetésén találkozik a szülőkkel, a férfi első házasságából való fia közben kórházba kerül, majd meghal. Lassan mindenki megöregszik, előbb meghal az apa, aztán a férfi is.
Mindez azonban láthatatlanul, szinte észrevétlenül történik meg. Ezt az érzetet erősíti Fosse legfőbb találmánya is: miközben a darab látszólag egyetlen hosszú, folyamatosan építkező jelenet, szép fokozatosan derül ki, hogy bár mindvégig ugyanabban a temetőben zajlanak az események, de nem ugyanabban az időpontban. Amikor új szereplők érkeznek, vagy épp távoznak, akkor ugrik az idő is. Hónapok, évek telnek el az egyes részletek között, miközben az időérzékelésünk folyamatos. Az Őszi álom tehát egyetlen hatalmassá növelt pillanatba sűríti bele a szereplők sorsát, de a tágasság érzetével együtt a nyomasztó üresség élményét is megteremti. "Minden megtörtént / és semmi sem történt" - mondja a Nő.

Fossét gyakran méltatják "második Ibsenként" vagy "a 21. század Beckett-jeként".
Fosse drámáinak nyelvi szerkezetét kis eltérésekkel ismételt, de majdnem teljesen azonos szavakból álló, központozás nélküli, s gyakran félbehagyott megszólalások építik, melyek a szöveg kétértelműségét, nyitottságát biztosítják.Drámáinak líraisága többnyire a prózai megfogalmazások együttes hatásából, az ismétlések ritmusából, a megszólalások közti rövid csendekből származik.
Az 1998-ban született Őszi álom a rendkívül produktív drámaírói életmű egyik csúcsa. A banálisnak tűnő történet a családját elhagyó férfiról valójában sok minden mást is magába foglal. A szöveg szerkezete szubjektív időérzékelésünk képlete, s arról szól, hogy a "kis" ember az élet "nagy" kérdéseiben fennakadva, sután, félszegen igyekszik szavakat találni a megfogalmazhatatlanra, az idő múlására, a halál felfoghatatlanságára.
A halálhoz mért élet értéke az egyik legrégibb irodalmi téma, az Őszi álom ennek egyik újkori remekműve.