Sztárestek zongorával - Rolando Villazón
A mexikói születésű tenor énekesi pályája szokatlanul kezdődött: több
Aktuális előadások
Arturo Nieto bariton bekopogott hozzá, amikor meghallotta énekelni, és ő javasolta, hogy képezze a hangját. Villazón hamar az operaéneklés felé fordult, nemzetközi ismertsége 1999-ben, a Plácido Domingo nevével fémjelzett Operalia-versenyen kezdődött, amelyen a második helyezés mellett elnyerte a Zarzuela- és a közönségdíjat is. Az azóta eltelt közel három évtizedben a világ szinte valamennyi jelentős színpadán bemutatkozott, 2011 óta pedig rendezéssel is foglalkozik: színapdra állította többek közt a Werthert, a Traviatát, A sevillai borbélyt, valamint Donizetti és Bellini operáit. A sokoldalú művész emellett rádiós és televíziós személyiségként is népszerű, könyveket jelentet meg, és a híres salzburgi Mozarteum Alapítvány művészeti vezetőjeként tevékenykedik. Bár a budapesti közönség már láthatta őt, operaházi bemutatkozására a Sztárestek zongorával című sorozatban kerül sor, amelynek keretében igazi forró, mediterrán hangulatot varázsol az épület falai közé.
Az előadás hossza 2 óra 30 perc egy szünettel
Ajánló
Az OPERA újévét immár 14. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása. 2027-ben két további klasszikus mű: Beethoven ugyancsak Mahler…
Gustav Mahler VIII. SZIMFÓNIA Koncertszerű előadás latin és német nyelven, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
A német basszista pályáját a berlini operaházakban kezdte, amikor azonban Solti György felkérte Sarastro szerepére A varázsfuvolában, René Pape nemzetközi…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!