Caligula

A hírnevet a Közöny c. regénye hozza meg neki: Sartre, a kor nagy egzisztencialista író-filozófusa lelkesen üdvözli őt. Közben filozófiai kérdésekkel is foglalkozik, kutatásának fő tárgya a világ abszurditása, a szellem betegsége. „Az abszurd az emberi hívás és a világ hallgatása közti szembesítésből születik.” – írja.

Caligula c. darabjában az abszurd embertípusok egyikét, a hódítót rajzolja meg. Caligulát testvérének, Drusillának halála döbbenti rá a világ abszurditására: „A világ úgy ahogy van, elviselhetetlen. Szükségem van tehát a Holdra, vagy a boldogságra, vagy a halhatatlanságra, valamire, ami esztelen de ami nem e világból való.” Ez indítja arra, hogy megkísérelje valóra váltani az abszolút szabadságot, féktelenül és korlátok nélkül, nem véve tekintetbe mások életét és akaratát. Uralkodása gyilkosságok sorozatát, elnyomást, az emberek fizikai és érzelmi megcsúfolását, megalázását jelenti. Végül megölik a zsarnokot, aki halála előtt döbben rá, hogy végig tévúton járt, hogy semmit nem ért el, a szabadság más, és számára immár örökre elveszett lehetőség.

Camus szabadság-felfogása nagyrészt egyezik a nagy egzisztencialisták (Sartre, Heidegger, Jaspers) elgondolásával, de a fogalom pozitív felfogására ő sem tud megoldást adni.