Artist
![Zoltán Halmi Zoltán Halmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/006/637/zoltan-halmi-474-279-131834.jpg)
Zoltán Halmi
Színész, koreográfus.
1987-ben végzett az Állami Balett Intézet Néptánc Tagozatán, majd ezt követően a Honvéd Együttes tagjaként dolgozott, ahol a később társulat szólistája lett. 1997-tól 2000-ig a Forrás együttes és a Százhalombattai Művészeti Iskola tanáraként tanított. 2000-2009-ig a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes művészeti vezetőjeként dolgozott. 2009-től a KreaFilm…
Current programs
No program is currently running.
Színész, koreográfus.
1987-ben végzett az Állami Balett Intézet Néptánc Tagozatán, majd ezt követően a Honvéd Együttes tagjaként dolgozott, ahol a később társulat szólistája lett. 1997-tól 2000-ig a Forrás együttes és a Százhalombattai Művészeti Iskola tanáraként tanított. 2000-2009-ig a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes művészeti vezetőjeként dolgozott. 2009-től a KreaFilm Kft. ügyvezetője – televíziós produkciók rendezője, 2012 óta a Keleti István Alapfokú Művészeti Iskola tanára, illetve 2013-tól Gór Nagy Mária Színi Tanoda tanára.
![A Fejedelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/975/a-fejedelem-222-131-64954.jpg)
A Fejedelem
Szarvasi Vízi Színház- Choreography
![A fejedelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/241/a-fejedelem-222-131-25381.jpg)
A fejedelem
Gárdonyi Géza Színház- Dress
![A fejedelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/054/a-fejedelem-222-131-32242.jpg)
A fejedelem
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Choreography
![A FEJEDELEM - történelmi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/712/a-fejedelem-tortenelmi-musical-222-131-166034.jpg)
A FEJEDELEM - történelmi musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
Egri csillagok
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
Egri csillagok - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![EGRI CSILLAGOK - történelmi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/713/egri-csillagok-tortenelmi-musical-222-131-49619.jpg)
EGRI CSILLAGOK - történelmi musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Egri csillagok 2022](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/772/egri-csillagok-2022-222-131-194216.jpg)
Egri csillagok 2022
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Choreography
![Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp;](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/912/moravetz-balasy-horvath-k-papp-zrinyi-1566-tortenelmi-musical-222-131-241173.jpg)
Moravetz - Balásy - Horváth K. - Papp; "Zrínyi 1566" történelmi musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/388/moravetz-levente-oromlanyok-vegnapjai-222-131-241936.jpg)
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Choreography
![Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/739/moravetz-levente-oromlanyok-vegnapjai-222-131-243104.jpg)
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Choreography
![Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/445/moravetz-levente-oromlanyok-vegnapjai-222-131-243471.jpg)
Moravetz Levente: Örömlányok végnapjai
Színészképző Stúdió Alapítvány- Choreography
![Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/646/moravetz-balasy-horvath-k-papp-zrinyi-1566-musical-222-131-167300.jpg)
Moravetz-Balásy-Horváth K.-Papp; Zrínyi 1566 musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![OMEGA a Csődör](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/927/omega-a-csodor-222-131-225055.jpg)
OMEGA a Csődör
Belvárosi Színház- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/335/oromlanyok-vegnapjai-222-131-109843.jpg)
Örömlányok végnapjai
Szarvasi Vízi Színház- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/567/oromlanyok-vegnapjai-222-131-130430.jpg)
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/904/oromlanyok-vegnapjai-222-131-199608.jpg)
Örömlányok végnapjai
Belvárosi Színház- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/956/oromlanyok-vegnapjai-222-131-130427.jpg)
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/272/oromlanyok-vegnapjai-222-131-199609.jpg)
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/155/oromlanyok-vegnapjai-222-131-130424.jpg)
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/598/oromlanyok-vegnapjai-222-131-90061.jpg)
Örömlányok végnapjai
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Choreography
![ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/481/oromlanyok-vegnapjai-222-131-93803.jpg)
ÖRÖMLÁNYOK VÉGNAPJAI
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/816/oromlanyok-vegnapjai-222-131-98739.jpg)
Örömlányok végnapjai
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Örömlányok végnapjai - zenés vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/755/oromlanyok-vegnapjai-zenes-vigjatek-222-131-240122.jpg)
Örömlányok végnapjai - zenés vígjáték
Színészképző Stúdió Alapítvány- Choreography
![Pasik a pácban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/384/pasik-a-pacban-222-131-186765.jpg)
Pasik a pácban
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Choreography
![Pasik a pácban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/469/pasik-a-pacban-222-131-96210.jpg)
Pasik a pácban
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Choreography
![Sárkányszív - Történelmi Családi-lovas musical - Szolnoki Péter - Moravetz Levente](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/745/sarkanysziv-tortenelmi-csaladi-lovas-musical-szolnoki-peter-moravetz-levente-222-131-192838.jpg)
Sárkányszív - Történelmi Családi-lovas musical - Szolnoki Péter - Moravetz Levente
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/760/szolnoki-peter-moravetz-levente-sarkanysziv-222-131-168468.jpg)
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/360/szolnoki-peter-moravetz-levente-sarkanysziv-222-131-169030.jpg)
Szolnoki Péter - Moravetz Levente - Sárkányszív
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Szolnoki Péter - Moravetz Levente: OMEGA a csődör](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/896/szolnoki-peter-moravetz-levente-omega-a-csodor-222-131-225054.jpg)
Szolnoki Péter - Moravetz Levente: OMEGA a csődör
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
![Várkonyi - Béres: Egri Csillagok - A Nagy Musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/110/varkonyi-beres-egri-csillagok-a-nagy-musical-222-131-130794.jpg)
Várkonyi - Béres: Egri Csillagok - A Nagy Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Gábor pap
![Volt egy seregünk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/922/volt-egy-seregunk-222-131-207558.jpg)
Volt egy seregünk
Kanizsai Kulturális Központ- Choreography
![Zrínyi 1566](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/897/zrinyi-1566-222-131-53922.jpg)
Zrínyi 1566
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Choreography
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.