művész
![Vörös Róbert Vörös Róbert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/004/442/voros-robert-474-279-154269.jpg)
Vörös Róbert
Dramaturg, rendező, író.
1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Dramaturg, rendező, író.
1981-ben ötvösként végzett a Képzőművészeti- és Iparművészeti Szakközépiskolában, ezzel párhuzamos ez évben végezte el a Népművelési Intézet színházrendező szakát. 1981-ben a Köztársulat nevű alternatív színházi csoport vezetője volt. 1983-ben a Monteverdi Birkózókör Színházi Formációban dolgozott. 1983-tól a szolnoki Szigligeti Színház dramaturga és rendezője volt, ahol sokat tanult Schwajda Györgytől. 1991-2006 között az Arany János Színház, majd az Újszínház dramaturgja és művészeti tanácsadója volt. 2006-bana Bárka Színházban dolgozott művészeti tanácsadóként. 2007-2013 között a Nemzeti Színház dramaturgja, irodalmi vezetője. 2016-tól a Vígszínház irodalmi tanácsadója.
Díjak:
Harsányi Zsolt-díj (2021)
Rendezői munkásságából:
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért 2019. április 6. Vígszínház Házi Színpad
Vörös Róbert: Primadonna gatyában 2018. november 17. Hungarikum Pódium
Emberi hang – Molnár Piroska estje 2017. október 6. Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Vörös Róbert: Lola Budapesten 2016. szeptember 10., Spinoza Színház
Georges Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest 2016. május 13., Pinceszínház
Ingmar Bergman–Vörös Róbert: Őszi szonáta Bemutató 2016. március 28. Orlai Produkciós Iroda
Marguerite Duras: Nyáron, este fél tizenegykor 2014. november 21., Nemzeti Színház
Mégis szép – Udvaros Dorottya estje 2012. május 2. Rózsavölgyi Szalon
A dizőz halála 2011. június 30. Menta
Nyáron, este fél tizenegykor 2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház
Barbárok melankóliája - I. Nemzeti Színház
Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház (Lakatos Annával közös rendezés)
Bűn és bűnhődés 2001. április 20. Vígszínház
Dalok Közép-Nirvániából - Kamondy Ágnes dalestje a '80-as évek alternatív rock dalaiból
Egy örömlány feljegyzései - Kamondy Ágnes szólóestje
Szerzői és dramaturgiai munkáiból:
John Cassavetes: Premier 2019. március 2., Vígszínház r.: Martin Čičvák
Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam! 2019. február 27., Vígszínház r.: Kincses Réka
Euripidész – Fodor Tamás: Élektra 2019. március 30., Budaörsi Latinovits Színház r.: Alföldi Róbert
Charlie Chaplin: A diktátor 2018. október 13., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő
Georges Feydeau: Egy éj a Paradicsomban, 2018. március 3., Vígszínház, r: Michal Docekal
Woody Allen: Szentivánéji szexkomédia, 2017. február 24., Vígszínház, r: Alekszandr Bargman
William Shakespeare: Hamlet 2017. október 1., Vígszínház r.: Eszenyi Enikő
Mihail Jurjevics Lermontov: Álarcosbál 2017. április 21. Budaörsi Latinovits Színház r.: Pelsőczy Réka
Bartis Attila:Rendezés 2017. február 26. Vígszínház r.: Szikszai Rémusz
Molière: A képzelt beteg 2016. november 19., Budapest Bábszínház r.: Alföldi Róbert
Kincses Réka: A Pentheszileia Program 2016. október 16., Vígszínház r.: Kincses Réka
Bereményi Géza: Shakespeare királynője 2016. június 24., Csiky Gergely Színház, r.: Galambos Péter
William Shakespeare: Lear király, 2015. október 4., Radnóti Színház r.: Alföldi Róbert
William Shakespeare: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása, 2015. május 15., Weöres Sándor Színház r.: Alföldi Róbert
Joe Masteroff – Fred Ebb: Kabaré 2015. április 13., Budapest Bábszínház, r.: Alföldi Róbert
William Shakespeare: Julius Caesar 2014. december 6., Vígszínház, r.: Alföldi Róbert
Csehov: Platonov 2014. május 25., Radnóti Színház, r.: Alföldi Róbert
Émile Ajar: Előttem az élet 2014. május 8., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r.: Alföldi Róbert
Bereményi Géza: Kincsem, 2014. április 5., Thália Színház, r.: Bereményi Géza
Forgách András: Szorul a hurok 2014. január 22., Rózsavölgyi Szalon Arts & Café, r: Forgách András
Klaus Mann: Mephisto 2013. május 10. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert
Csehov: Sirály 2013. január 12. Nemzeti Színház r.: Alföldi Róbert
Szirmai-Gábor-Békeffy-Bakonyi-Kaszó: Mágnás Miska 2012. augusztus 18. Szegedi Szabadtéri Játékok, r: Alföldi Róbert
Agota Kristof: Egy elsurranó patkány 2012. július 27. Kőszegi Várszínház, r: Gergye Krisztián
Shakespeare: Hamlet 2012. március 16. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
John Osborn: Hazafit nekük! 2012. április 27. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Vevők és albérlők szolgasága 2011. november 26. Nemzeti Színház r: Lakatos Anna és Vörös Róbert
Bernard Show: Szent Johanna, 2011. szeptember 30. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Vörös Róbert: A dizőz halála 2011. június 30. Vacsoraszínház
Madách Imre: Az ember tragédiája 2011. május 6. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Nyáron, este fél tizenegykor 2011. március 24. Közép-Európa Táncszínház, r: Vörös Róbert
Shakespeare: Szentivánéji álom (részletek), 2011. április 9. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Heiner Müller: Kvartett, 2011. január 8. Nemzeti Színház, r.: Gergye Krisztián
Závada Pál: Magyar ünnep, 2010. november 19. Művészetek Palotája / 2010. december 18. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Tízparancsolat 2010. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom, Színház és Filmművészeti Egyetem, r: Alföldi Róbert
Márta István: Csodálatos mobilvilág 2010. október 9. Új Színház r: Szikora János
Térey János: Jeremiás avagy isten hidege, 2010. október 2. Nemzeti Színház, r.: Valló Péter
Háy János: Vasárnapi ebéd, 2010. április, Nemzeti Színház (r: Rátóti Zoltán)
Martin Speer: Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból, Nemzeti Színház, 2010.április 24., r: Alföldi Róbert
Katona József: Bánk bán, 2009. július 10. Szegedi Művészetmalom/ Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Botho Strauss: A park, 2009. március 20. Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Jean Racine: Atália, 2009. március 14. Nemzeti Színház, r.. Valló Péter
Casanova Nouvo 2009. december 19. Új Színház
Schiller: Ármány és Szerelem 2009. február 5. Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Bakonyi Károly: János vitéz, 2009. január 16. Nemzeti Színház, r.. Alföldi Róbert
Tenessee Williams: Orfeusz alászáll 2009. dec. 19. Nemzeti Színház, r: Sopsits Árpád
Nyugat 100 2008. dec. 2. Nemzeti Színház
Euripidész: Oresztész, 2008. november 21.Nemzeti Színház, r.: Alföldi Róbert
Friedrich Schiller: Don Carlos, 2008. március 21. Bárka Színház (r.: Alföldi Róbert)
Spiró György-Másik János: Ahogy tesszük, 2007. december 21 Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert)
Moliere: George Dandin, avagy a megcsúfolt férj 2008. április 25., Játékszín, r.:Telihay Péter
Kamondy Ágnes: Johanna nőpápa 2008. Nemzeti Színház
"Édes szívem, ribanc vagy", 2007, Bárka Színház (R.: Gergye Krisztián)
Gogol: Revizor, Szolnoki Szigligeti Színház, 2007. április 21. (r.:Telihay Péter)
Lanford Wilson: Kéretik elégetni, Ködszurkálók Színház 2007, (r.:Máté Krisztián)
Osztrovszkij: Vihar, Veszprémi Petőfi Színház, 2007. március (r: Telihay P.)
Csehov: Cseresznyéskert, 2007. március, Vígszínház (r: Alföldi R.)
Willy Russell: Vértestvérek, 2007. január 12. Békés Megyei Jókai Színház (r.:Király Attila)
Parti Nagy Lajos Moliére: Tartuffe, 2006. október 2. Nemzeti Színház
Mikhail Lermontov: Álarcosbál, 2006. január 6. Szigligeti Színház (r.: Telihay Péter)
Brecht: Koldusopera, 2006. június 7. Bárka Színház (r.:Alföldi Róbert)
Thorton Wilder - Ács: Szent Lajos király hídja
Shakespeare: Szentivánéji álom, Bárka Színház (r: Alföldi R.)
Shakespeare: Rómeó és Júlia, 2006. május 20. Új Színház (r.:Alföldi Róbert)
Cyril Tourner: A bosszúálló tragédiája, Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)(r.:Alföldi Róbert)
Molnár Ferenc: Liliom, 2006. Bárka Színház, (r.: Telihay Péter)
Schiller: Stuart Mária, 2005. Pesti Színház (r.: Alföldi Róbert)
Wassermann - Leigh: La Mancha Lovagja
Németh Ákos: Vörös bál, 2005. október 15. Móricz Zsigmond Színház (r.:Telihay Péter)
Shakespeare: Othello, 2005. március 4. Szigligeti Színház (r.:Telihay Péter)
Vörös Róbert: Sade márki 120 napja, 2005. április 2. Budapest Bábszínház (r.:Alföldi Róbert)
Füst Milán: Boldogtalanok, 2005. Nemzeti Színház, (r.:Ács János)
Schiller: Don Carlos, 2005. november 18. Kecskeméti Katona József Színház (r.: Alföldi Róbert)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő 2005. július 29. Szegedi Szabadtéri Színpad
Te édes, de jó vagy, légy más! 2004 Madách Színház, (r.:Ács János)
Ács János: Casanova Nuova, 2004. május 8. Kecskeméti Katona József Színház (rendező: Ács János)
Miller: Az ügynök halála, 2004. Thália Színház (r.:Alföldi Róbert)
Csehov:A három nővér, 2004, Új Színház, (r.: Alföldi Róbert)
Krúdy Gyula: Vörös postakocsi 2004. január 17., Vígszínház (r: Tordy Géza)
Márta - Ács: Munkásoperett
Verdi: Attila 2004. Debreceni Csokonai Színház, (rendező: Alföldi Róbert)
Vörös Róbert: Holnap érkezem /Pasolini: Teorema című filmjéből/ - Szolnoki Szigligeti Színház 2003., (rendező: Alföldi Róbert)
Neil Simon: Sweet Charity /átíró/ 2003. november 28. Budapesti Operettszínház (rendező: Alföldi Róbert)
Pierre Barillet - Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága, 2003. október 11. Soproni Petőfi Színház (rendező: Ács János)
Gounod: Faust, 2003. február 14. Szegedi Nemzeti Színház (rendező: Alföldi Róbert)
Alexei Arbuzov: Kései találkozás avagy Philemon és Bauchis by Russian, 2003. október 31. Játékszín, (r.:Alföldi Róbert)
Shakespeare: Lear király (rendező: Ács János)
Shakespeare: Hamlet (rendező: Ács János)
Miller: Pillantás a hídról, 2002. március 8. Szigligeti Színház (Tordy Géza)
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő 2002. október 12. Szigligeti Színház, r: Ács János
Mark Ravenhill: Shopping and fucking, 2002. október 5. Thália Színház(rendező: Alföldi Róbert)
Trevor Griffiths: Komédiások, 2002. március 23. Budapesti Kamaraszínház - Shure Stúdió (r.: Ács János)
Cander - Ebb: Kabaré /átíró/ 2002. Operett-Raktárszínház, (rendező: Alföldi Róbert)
A mennyei Híd, 2002. február 9. Győri Nemzeti Színház (r.:Ács János)
Schiller: Az orleansi szűz, 2002. május 3. Hevesi Sándor Színház (r.:Alföldi R.)
Patrick Hamilton: Gázláng 2001. november 16., Játékszín (r: Balázsovits Lajos)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés, 2001. április 20. Vígszínház (r.:Tordy Géza)
Shakespeare: Macbeth, 2001. november 3. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (rendező: Alföldi Róbert)
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, 2001. november 23. Veszprémi Petőfi Színház, (r.:Ács János)
Shakespeare: Szentivánéji álom 2001. Szegedi Nemzeti Színház, r: Alföldi Róbert
Kálmán Imre - Ács - Vörös: Marica grófnő, 2001. október 12. Szolnoki Szigligeti Színház, r: Ács János
Shakespeare: Makrancos Kata 2001. Gyulai Várszínház, (rendező: Alföldi Róbert)
Kornis Mihály: A Kádár házaspár, 2000. február 14. Új Színház (r.:Ács János)
Georg Büchner: Leonce és Léna, 2000. december 15. Új Színház (r.:Ács János)
Brecht - Kamondy - Ács - Vörös: A nagyváros dzsungelében (A városok sűrűjében), 1999. október 22. Újszínház, r: Ács János
Georg Kreisler: Lola Blau, 1998. május 23. Budapesti Kamaraszínház - Tivoli (r.:Tordy Géza)
Várkonyi - Ács - Braunke: Dorian Gray, 1990. Vígszínház, a Rockszínház előadása, r: Ács János
Televíziós és filmes munkáiból:
Nyugalom (2007, r: Alföldi Róbert)
Kire ütött ez a gyerek? (2007)
Hozzánk tartoznak (2006)
Micimackó - Nagy Könyv (2005)
Szirtes András: Sade márki és élete (filmforgatókönyv, 1990-93)
Könyveiből:
Vendégségben - Alföldi (portré Alföldi Róbertről) Korona Könyvkiadó 2003
Kiállításaiból:
1987 Kollektív kiállítás (Fiatal Művészek Klubja)
1991 Kollektív kiállítás - Színházi és filmplakátok (Képzőművészeti Főiskola)
2000 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Kapolcs Művészetek Völgye)
2001 Önálló kiállítás - festmények és grafikák (Új Színház Galéria)
2002 Kollektív kiállítás - színházi plakátok (Gyulai Várszínház)
2002 Hatok - Kollektív kiállítás (Alföldi Róbert, Kentaur, Bartha Andrea, Király Attila, Halász G. Péter)
![](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
"Emberi hang..." - Molnár Piroska zenés színházi estje
Móricz Zsigmond Színház- Tér, fény
![A Pentheszileia Program](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/008/a-pentheszileia-program-222-131-89373.jpg)
A Pentheszileia Program
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![A.P. Csehov: SIRÁLY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/922/ap-csehov-siraly-222-131-178105.jpg)
A.P. Csehov: SIRÁLY
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Irodalmi munkatárs
![Ádám almái](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/614/adam-almai-222-131-203374.jpg)
Ádám almái
Csiky Gergely Színház- Dramaturg
![Álarcosbál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/129/alarcosbal-222-131-94501.jpg)
Álarcosbál
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Álarcosbál - Nyilvános főpróba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/131/alarcosbal-nyilvanos-foproba-222-131-92460.jpg)
Álarcosbál - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Az ember tragédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/880/az-ember-tragediaja-222-131-35510.jpg)
Az ember tragédiája
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Az öldöklés istene](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/112/az-oldokles-istene-222-131-175050.jpg)
Az öldöklés istene
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/728/banatos-kurvaim-emlekezete-eloadja-hegedus-d-geza-mozsar-muhely-222-131-167378.jpg)
BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Bánk bán - junior -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/023/bank-ban-junior-222-131-14224.jpg)
Bánk bán - junior -
Nemzeti Színház- Dramaturg
![CHURCHILL ÉS GARBO](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/060/churchill-es-garbo-222-131-188359.jpg)
CHURCHILL ÉS GARBO
Általános- Dramaturg
![Churchill és Garbo](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/501/churchill-es-garbo-222-131-234483.jpg)
Churchill és Garbo
Móricz Zsigmond Színház- Dramaturg
![Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/952/churchill-es-garbo-hegedus-d-geza-nagy-kalozy-eszter-csiby-gergely-222-131-167029.jpg)
Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Danton halála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/191/danton-halala-222-131-59185.png)
Danton halála
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Egy éj a Paradicsomban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/913/egy-ej-a-paradicsomban-222-131-108366.jpg)
Egy éj a Paradicsomban
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Egy elsurranó patkány](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egy elsurranó patkány
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Egy rózsaszál szebben beszél](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egy rózsaszál szebben beszél
Ferencvárosi Pinceszínház- Rendező
![Elektra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/502/elektra-222-131-132962.jpg)
Elektra
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Előttem az élet - Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor, Rajhona Ádám](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/162/elottem-az-elet-margitai-agi-csomos-mari-lukacs-sandor-rajhona-adam-222-131-49604.jpg)
Előttem az élet - Margitai Ági, Csomós Mari, Lukács Sándor, Rajhona Ádám
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Forgách András: Szorul a hurok - BEMUTATÓ - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás
Rózsavölgyi Szalon- Egyéb
![Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/828/forgach-andras-tercett-moricz-zsigmond-szerelmei-222-131-226392.jpg)
Forgách András: Tercett - Móricz Zsigmond szerelmei
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
George Simenon-Vörös Róbert: Fej nélküli holttest (Maigret különös esete)
Ferencvárosi Pinceszínház- Rendező
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/911/hamlet-222-131-126301.jpg)
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színpadi változat
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/035/hamlet-222-131-31143.jpg)
Hamlet
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/417/hazafit-nekunk-a-patriot-for-me-222-131-35535.jpg)
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/566/heinrich-boll-beremenyi-geza-katharina-blum-elveszett-tisztessege-222-131-195516.jpg)
Heinrich Böll – Bereményi Géza: Katharina Blum elveszett tisztessége
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Dramaturg
![Ibolyántúl - Oláh Ibolya est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/128/ibolyantul-olah-ibolya-est-222-131-72680.jpg)
Ibolyántúl - Oláh Ibolya est
New Orleans Club- Rendező
![Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/393/isabelle-le-nouvel-churchill-es-garbo-222-131-179178.jpg)
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Dramaturg
![Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/152/isabelle-le-nouvel-churchill-es-garbo-hegedus-d-geza-nagy-kalozy-eszter-csiby-gergely-222-131-182938.jpg)
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Általános- Dramaturg
![Julius Caesar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/288/julius-caesar-222-131-60381.jpg)
Julius Caesar
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/815/kabare-222-131-63224.jpg)
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színpadi változat
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/948/kabare-222-131-221829.jpg)
Kabaré
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Kabaré](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kabaré
SZFE- A szövegkönyvet fordította
![Kabaré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/797/kabare-222-131-75209.jpg)
Kabaré
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Színpadi változat
![Katharina Blum elvesztett tisztessége](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/652/katharina-blum-elvesztett-tisztessege-222-131-199847.jpg)
Katharina Blum elvesztett tisztessége
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/651/katharina-blum-elvesztett-tisztessege-nyilvanos-foproba-222-131-189601.jpg)
Katharina Blum elvesztett tisztessége - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Kincsem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/684/kincsem-222-131-56086.jpg)
Kincsem
Thália Színház- Dramaturg
![Kincsem](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kincsem
Thália Színház- Dramaturg
![Lear király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/338/lear-kiraly-222-131-75036.jpg)
Lear király
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Magyar ünnep](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/883/magyar-unnep-222-131-35555.jpg)
Magyar ünnep
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Makrancos Kata](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/644/makrancos-kata-222-131-65439.jpg)
Makrancos Kata
Weöres Sándor Színház- Dramaturg
![Mariana Alcoforado: Portugál levelek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/886/mariana-alcoforado-portugal-levelek-222-131-177264.jpg)
Mariana Alcoforado: Portugál levelek
Mozsár Műhely- Az eredeti mű alapján írta, rendezte
![Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/490/masteroff-ebb-kander-kabare-musical-222-131-166279.jpg)
Masteroff-Ebb-Kander: KABARÉ musical
Margitszigeti Színház- Dramaturg
![Mégis szép - Udvaros Dorottya estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/139/megis-szep-udvaros-dorottya-estje-222-131-72077.jpg)
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
![Mégis szép - Udvaros Dorottya estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/185/megis-szep-udvaros-dorottya-estje-222-131-60012.jpg)
Mégis szép - Udvaros Dorottya estje
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
![Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/887/megis-szep-udvaros-dorottya-onallo-estje-222-131-68973.jpg)
Mégis szép- Udvaros Dorottya önálló estje
Weöres Sándor Színház- Rendező
![Meglepetés: Udvaros Dorottya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/504/meglepetes-udvaros-dorottya-222-131-30979.jpg)
Meglepetés: Udvaros Dorottya
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
![Mephisto](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/036/mephisto-222-131-59191.jpg)
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Mephisto](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mephisto
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Móricz Zsigmond: Rokonok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/750/moricz-zsigmond-rokonok-222-131-214398.jpg)
Móricz Zsigmond: Rokonok
Szegedi Nemzeti Színház- Dramaturg
![Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity bemutató](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/443/neil-simon-cy-coleman-dorothy-fields-sweet-charity-bemutato-222-131-254527.jpg)
Neil Simon - Cy Coleman - Dorothy Fields: Sweet Charity bemutató
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Szövegek
![Nem vagyok Miriam](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/766/nem-vagyok-miriam-222-131-200064.jpg)
Nem vagyok Miriam
Vígszínház Nonprofit Kft.- Péterfy Gergely színpadi adaptációja nyomán a vígszínházi változatot írta
![Nyáron, este fél tizenegykor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/852/nyaron-este-fel-tizenegykor-222-131-80186.jpg)
Nyáron, este fél tizenegykor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színpadi változat, rendező -
![Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/378/nyaron-este-fel-tizenegykor-marguerite-duras-kisregenye-nyoman-222-131-22048.jpg)
Nyáron, este fél tizenegykor - Marguerite Duras kisregénye nyomán
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Rendező
![Nyáron,este fél tizenegykor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/044/nyaroneste-fel-tizenegykor-222-131-58677.jpg)
Nyáron,este fél tizenegykor
Nemzeti Színház- a színpadi változatot írta és az előadást rendezte
![OLÁH IBOLYA - Ibolyántúl](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/896/olah-ibolya-ibolyantul-222-131-72376.jpg)
OLÁH IBOLYA - Ibolyántúl
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Rendező
![Orfeusz alászáll](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/994/orfeusz-alaszall-222-131-35563.jpg)
Orfeusz alászáll
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Őszi szonáta](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/281/oszi-szonata-222-131-126877.jpg)
Őszi szonáta
Váci Mihály Kulturális Központ- Rendező
![Őszi szonáta](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/036/oszi-szonata-222-131-82782.jpg)
Őszi szonáta
Veszprémi Petőfi Színház- Rendező
![Őszi szonáta](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/700/oszi-szonata-222-131-106268.jpg)
Őszi szonáta
Thália Színház- Rendező
![Őszi szonáta](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/578/oszi-szonata-222-131-107195.jpg)
Őszi szonáta
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Őszi szonáta](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/148/oszi-szonata-222-131-74322.jpg)
Őszi szonáta
Thália Színház- Ingmar Bergam forgatókönyvéből írta és rendezte
![PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
PEER-GYNT - Danubia+Nemzeti Bérlet /4.
Danubia Zenekar- Dramaturg
![Platonov Apátlanul](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/227/platonov-apatlanul-222-131-58137.jpg)
Platonov Apátlanul
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Premier](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/206/premier-222-131-146260.jpg)
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Rendezés](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/721/rendezes-222-131-88755.jpg)
Rendezés
Vígszínház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - BEMUTATÓ](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/144/romain-gary-emile-ajar-elottem-az-elet-in-memoriam-margitai-agi-222-131-71197.jpg)
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/513/romain-gary-emile-ajar-elottem-az-elet-in-memoriam-margitai-agi-222-131-73336.jpg)
Romain Gary (Émile Ajar): Előttem az élet - In memoriam Margitai Ági
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Shakespeare királynője](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/161/shakespeare-kiralynoje-222-131-85483.jpg)
Shakespeare királynője
Csiky Gergely Színház- Dramaturg
![Shakespeare: Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/193/shakespeare-hamlet-222-131-29131.jpg)
Shakespeare: Hamlet
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Dramaturg
![Sirály](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/592/siraly-222-131-35832.jpg)
Sirály
Nemzeti Színház- Dramaturg
![SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/342/szemle-katharina-blum-elvesztett-tisztessege-a-budaorsi-latinovits-szinhaz-eloadasa-222-131-219447.jpg)
SZEMLE+ / Katharina Blum elvesztett tisztessége – a budaörsi Latinovits Színház előadása
Városmajori Szabadtéri Színpad- Dramaturg
![Szent Johanna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/033/szent-johanna-222-131-35576.jpg)
Szent Johanna
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/573/szirmai-albert-bakonyi-karoly-magnas-miska-222-131-32961.jpg)
Szirmai Albert - Bakonyi Károly: MÁGNÁS MISKA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Szabadtéri változat 2012 Szeged
![Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/369/szorenyi-brody-sarkadi-ivanka-komuves-kelemen-222-131-39423.jpg)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum- Dramaturg
![Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/742/szorul-a-hurok-takacs-kati-banfalvi-eszter-baliko-tamas-222-131-49601.jpg)
Szorul a hurok - Takács Kati, Bánfalvi Eszter, Balikó Tamás
Rózsavölgyi Szalon- Dramaturg
![Születésnap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/033/szuletesnap-222-131-162263.jpg)
Születésnap
Budaörsi Latinovits Színház- Dramaturg
![Tartuffe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/008/tartuffe-222-131-13018.jpg)
Tartuffe
Nemzeti Színház- Dramaturg
![Tízparancsolat - Pornó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/252/tizparancsolat-porno-222-131-23274.jpg)
Tízparancsolat - Pornó
Nemzeti Színház- Dramaturg
![UDVAROS DOROTTYA - önálló est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/371/udvaros-dorottya-onallo-est-222-131-211608.jpg)
UDVAROS DOROTTYA - önálló est
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Vadászat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/243/vadaszat-222-131-199871.jpg)
Vadászat
Budaörsi Latinovits Színház- Egyéb
![Vadászat - Nyilvános főpróba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/242/vadaszat-nyilvanos-foproba-222-131-185260.jpg)
Vadászat - Nyilvános főpróba
Budaörsi Latinovits Színház- Egyéb
![Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/666/vadaszjelenetek-also-bajororszagbol-222-131-23654.jpg)
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Dramaturg
![„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/598/emberi-hang-molnar-piroska-zenes-szinhazi-estje-222-131-100788.jpg)
„Emberi hang…” - Molnár Piroska zenés színházi estje
Rózsavölgyi Szalon- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!