művész

Berkes Kálmán
Négyéves korától tanult zenét, előbb zongorázni, majd hegedülni. A klarinétot 14 éves korában választotta hangszeréül. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Vécsei István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Béla, Kurtág György, Mihály András, Simon Albert és Sándor Frigyes voltak. Karmesteri tanulmányait Ferencsik Jánosnál és Giuseppe Patanénál folytatta. 1972-ben ezüstérmes…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Négyéves korától tanult zenét, előbb zongorázni, majd hegedülni. A klarinétot 14 éves korában választotta hangszeréül. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Vécsei István, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Kovács Béla, Kurtág György, Mihály András, Simon Albert és Sándor Frigyes voltak. Karmesteri tanulmányait Ferencsik Jánosnál és Giuseppe Patanénál folytatta. 1972-ben ezüstérmes a Genfi Nemzetközi Versenyen. 1974-ben Belgrádban, 1975-ben Münchenben nyert kamarazenei díjat. 1972 és 1992 között a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Filharmóniai Társaság és a Budapesti Fesztiválzenekar első klarinétosa. 1973-83 között a Budapesti Kamaraegyüttes tagja. 1982-ben megalakította a Budapesti Fúvósegyüttest, amelynek jelenleg is művészeti vezetője. 1988-tól 1992-ig a Magyar Virtuózok koncertmestere.
Mesterkurzusokat tartott az Egyesült Államokban, Kanadában, Angliában, Hollandiában, Finnországban. 1992 óta a Musashino Academia Musicae professzora, ahol a szimfonikus zenekar vezetőkarmestere. Koncertezett egész Európában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Japánban. Rendszeres vendég az ismert fesztiválokon, ahol partnerei - többek között - Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő, Perényi Miklós, Maurice André, James Galway, a Takács- és a Keller vonósnégyes. CD-felvételeket készített a Naxos, a Hungaroton, a Decca, a Telefunken, a Harmonia Mundi és az EMI cégekkel. 1995-ben Pauk Györggyel és Jandó Jenővel közösen a Grammy-díj aranyérmét nyerték.
2004 óta a Nemzeti Filharmonikusok állandó vendégkarmestere.

A magyar klasszikus zene napja
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

A romantika hangjai
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

A Zene Világnapja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

A zene világnapja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

A zene világnapja
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

A zene világnapja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

A zene világnapja
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Beethoven & Schubert
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Berecz András - Mesés zenék, zenés mesék - Zenél: Győri Filharmonikus Zenekar
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Berkes 70
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Bogányi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Boros Misi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Concerto nyárestek IV.
Concerto Budapest- Vezényel

Dogadin
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Egy kiállítás képei
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Egy kiállítás képei
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Északi fény
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Északi fény
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Farsangi Koncert
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Egy kiállítás képei
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - In minore
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Romantikus gyöngyszemek
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Rómeó és Júlia
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Variációk
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Variációk
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar - Zene világnapja
Veszprémi Programiroda Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar: Bogányi
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar: Karácsonyi koncert
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar: Opera- és balettzenék
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Karmester

Győri Filharmonikus Zenekar: Oxford
AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.- Karmester

GYŐRI FILHARMONIKUSOK - Danubia+Nemzeti 2013tavasz
Danubia Zenekar- Karmester

Képek a zenében
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Kocsis Zoltán bérlet 2. - Berkes Kálmán karmester és klarinét
Nemzeti Filharmonikusok- Karmester

Kohán István és a Győri Filharmonikus Zenekar - Múlt a mában
Müpa- Karmester

Mozart / Brahms - GYFZ / Berkes
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Mozart: Requiem - zenél: Győri Filharmonikus Zenekar és Veszprém Város Vegyeskara
Veszprémi Programiroda Kft.- Vezényel

Német romantika
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Opera-és balettzenék
Győri Filharmonikus Zenekar- Vezényel

Opera-és balettzenék
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Örökzöld klasszikusok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft- Karmester

Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa- Karmester

Prokofjev-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Müpa- Karmester

Prokofjev-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar
Budapesti Fesztiválzenekar- Karmester

Romantikus gyöngyszemek
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Rómeó és Júlia
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Rómeó és Júlia 17:18
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Száraz tónak nedves partján
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Szimfónia Bérlet 4. Az Orfeo kamarazenekar hangversenye
Savaria Szimfonikus Zenekar- Karmester

Szláv varázs
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Újévi Koncert a Budapesti Vonósokkal és Berkes Kálmánnal 2012
Budapesti Vonósok- Karmester

Vágyódás
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Vágyódás 17:18
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Variációk
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Vonósnégyes fuvolával
Győri Filharmonikus Zenekar- Művészeti vezető

Zempléni Fesztivál, Zárókoncert, Győri Filharmonikus Zenekar, Vez. Berkes Kálmán
Tünde Tickets Kft.- Vezényel

Zenélő Udvar
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Zenélő udvar
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester

Zenélő Udvar (helyszín: Várudvar)
Győri Filharmonikus Zenekar- Karmester
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!