Program


Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

Orosz mesterek Horváth Béla és a Győri Filharmonikus Zenekar

„Aranyoskám, azt meg tudom tanítani magának, hogyan üsse az egyet, a kettőt, sőt még a hetet is, de azt nem, hogy miként köszönjön a zenekarnak, pedig attól függ, hogyan fognak játszani.” Gyakran hallotta ezeket a szavakat a fiatal Berkes Kálmán Ferencsik Jánostól, akitől magánúton tanulta a vezénylés fortélyait.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Thursday, January 17 2013 7:30PM

A Magyarország egyik legjobb klarinétosaként megismert Berkes évtizedek óta vezényel, s ma már ez jelenti fő tevékenységét. Mint mondja, a klarinétozás sok gyakorlás nélkül is jól ment neki, hangszeres művésszé pedig azért lett, mert ebbe az irányba terelték kimagasló versenyeredményei. Hároméves kora óta szeretett volna azonban karmesteri dobogóra lépni, így aztán gyermekkori álma vált valóra, amikor harmincöt éves korában felvette a karmesteri pálcát, akkor éppen beugrással. (Úgy véli, nem szerencsés fiatal dirigensnek lenni.) A Győri Filharmonikus Zenekarnak 2009 tavaszától művészeti vezetője, emellett a japán Musashino Akadémia zenekarainak karmestere, s állandóan úton van Tokió, Budapest és Győr között. Koncertjeire gyakran hív meg kiemelkedő tehetségű ifjú vendégművészeket, ezúttal az 1982-ben született Horváth Bélát. Ő az első magyar hegedű- és brácsaművész, aki Pinchas Zukerman növendékeként végzett a Manhattan School of Music zenei fakultásán. Jelentős összegű tandíját egy szponzor fizette, ő maga pedig Zukerman asszisztenseként kapott munkát a nagyhírű intézményben. Fellépett már a Carnegie Hallban is, és olyan nagyságokkal muzsikálhatott együtt, mint Pauk György, Zakar Bron, Ruggiero Ricci vagy Jaime Laredo.

A koncertet 18.30 órai kezdettel Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Műsor:

Sosztakovics: Ünnepi nyitány, op. 96
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35

Csajkovszkij: Hattyúk tava –szvit, op. 20a
Borogyin: Polovec táncok, op. 8

Our offer


János Hunyadi is responsible for the tolling of bells around the world; Mátyás Hunyadi is the hero of a string of folk tales; László Hunyadi inspired “only” an opera.

This ballet's plot is inspired by The Corsair, a famous verse written in 1814 by Lord Byron, who towered over an entire generation of English Romantic poets.

Marianna Venekei / Tennessee Williams / László Dés A STREETCAR NAMED DESIRE Dance-drama in two acts Ballet version of the play of the same title by Tennessee Williams

Suggestions


Radina Dace / Pjotr Iljics Csajkovszkij LITTLE SWAN LAKE Children’s production for little ones Please note, that this programme is…

The tale of Leander the goblin and Princess Linseed, brimming with magic and a seemingly unbreakable curse, not to mention…

Stars' recitals with piano Featuring: Michael Volle

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.