Artist
Attila Harsányi
Színész
A pályám kezdete óta az alábbi színházak adtak lehetőséget, a színészi játékra, a színház hódolatára jelen napjainkig. A 2006–2007-es évadtól a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. 2006-ban Szegeden négy kollégámmal (Melkvi Bea, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Borovics Tamás) megalapítottuk a Hetek Csoportját.
E csoport fő…
Current programs
No program is currently running.
Színész
A pályám kezdete óta az alábbi színházak adtak lehetőséget, a színészi játékra, a színház hódolatára jelen napjainkig. A 2006–2007-es évadtól a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. 2006-ban Szegeden négy kollégámmal (Melkvi Bea, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc, Borovics Tamás) megalapítottuk a Hetek Csoportját.
E csoport fő célja, hogy irodalmi értékeinket, a magyar prózát és költészetet bemutassuk, ápoljuk és átélhetővé tegyük embertársaink számára. Színházi előadásainkkal, önálló irodalmi estjeinkkel szeretnénk elérni, hogy olyan élményekkel gazdagodjanak az emberek, amelyeket csak a színház és az irodalom tud adni. Az iskolai előadások során szeretnénk ápolni, és bemutatni a kortárs irodalom szépségeit és művészi lehetőségeit, továbbá szeretnénk közelebb vinni a fiatalokat megértésükhöz, hogy lelkük gazdagodjon, értelmük csiszolódjon.
Munkahelyek:
2008-tól Miskolci Nemzeti Színház
2006 – 2008 Szegedi Nemzeti Színház
2003 – 2006 Szolnoki Szigligeti Színház
2001 – 2003 Pécsi Nemzeti Színház
1997 – 2000 Szegedi Nemzeti Színház
1995 – 1997 Budapesti Kamaraszínház
1993 – 1995 Független Színpad
1991 – 1993 Arany János Színház
1990 – 1991 Nemzeti Színház, Budapest
Rendezések:
Antoine de Saint - Exupéry: A kis herceg (2012 - Miskolc, Vasgyár)
Borbély Szilárd: Akár akárki (2012 - Miskolc, mélygarázs )
Juan Mayorga : Éjszakai állatok (2010 - Miskolc )
Jean Cocteau : Emberi hang (2009 - Aradi Kamaraszínház)
S. Mrozek : A nyílt tengeren (2007 - Szeged)
Fernando Arrabal : A tricikli (2007 - Szeged )
Móricz Zsigmond: A Zördög (2007 - Újszegedi Szabadtéri)
D. Jovanovics: Játsszunk agydaganatot és légszennyezést (1999 - Szeged )
Irodalmi estek:
Radnóti Miklós: Veled is megtörténhet!
Juhász Gyula: Más is Örök!
József Attila: Utolsó hónapok
Szilágyi Domokos - Hervay Gizella: Meddig még?
Kassák Lajos: A ló meghal a madarak kiröpülnek
Ady Endre: Ki látott engem?
Fontosabb színházi szerepek:
FÉRFI - Theo Herghelegiu: Tündéri, r.: Tapasztó Ernő Aradi Kamaraszínház
Vihula- Harsányi: Oroszok/Viszockij - Előadó Aradi Kamaraszínház
BIFF - Arthur Miller : Az ügynök halála, r.: Balikó Tamás, Miskolci Nemzeti Színház
RONALD - Rodrigo Garcia: Ronald a McDonald's bohóc, r.: Viktor Scoradec, Aradi Kamaraszínház
VALMONT - Heiner Müller: Kvartett, r.: Balog József, Aradi Kamaraszínház
APA, FIÚ, FÉRJ - Matei Visniec: Lovak az ablakban, r.: Radu Dinulescu, Aradi Kamaraszínház
AMADEUS - Peter Shaffer: Amadeus, r.: Tordy Géza, Miskolci Nemzeti Színház
WASJA - Valentyin Katajev: A kör négyszögesítése, r.: Korognai Károly, Miskolci Nemzeti Színház
KOMORÓCZI JENŐ ADÓTISZT - Barta Lajos: Szerelem, r.: Paolo Magelli, Miskolci Nemzeti Színház
RUDOLF HESS - Alina Nelega: Rudolf Hess Tízparancsolata, r.: Tapasztó Ernő, Aradi Kamaraszínház
REGAN - William Shakespeare: Lear király, r.: Zsótér Sándor, Szegedi Nemzeti Színház
INKVIZÍTOR - Eco: A rózsa neve, r.: Szikora János, Szolnoki Szigligeti Színház
ALJOSA - Dosztojevszkij: Karamazov testvérek, r.: Telihay Péter, Szolnoki Szigligeti Színház
HOSSZÚ - Radványi - Dés: Valahol Európában, r.: Halasi Imre, Pécsi Nemzeti Színház
GUILDENSTERN - William Shakespeare: Hamlet, r.: Ruszt József, Budapesti Kamaraszínház
Díjak:
Fundatia "Liga pentru Teatru" különdíj (Lovak az ablakban, XVIII. ATELIER Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2010)
Básti Lajos-díj, POSZT 2017
Jászai Mari-díj (2018)
Miskolci szerepek
BILLY FLYNN - Chicago
ANDERSEN VILMOS - Én és a kisöcsém
DICK CHRISTIE - Játszd újra, Sam!
Új szöveg - Megtisztulás helyett
VACSKAMATI - A négyszögletű kerek erdő
JÁRÁSORVOS - A tanítónő
PETER MORTENSGARD - Rosmersholm
TRIGORIN - Sirály (Kamara)
KAPITÁNY - Woyzeck
HOLDBELI CSÓNAKOS/ MENELAOS - Holdbeli csónakos
Lezáratlan akták
Miskolci Múzsa-díj átadás
Owen Glendower, a walesi - IV. Henrik
Az idegen - Parasztopera
Báthory Gábor - Erdély - Tündérkert
Húber Vilmos - Boldogtalanok
Sándor - Egy csók és más semmi
Odoaker a germánok fejedelme - A nagy Romolus
Ficsúr - Lilom
Don Quijote - La Mancha lovagja
Pontagnac - A hülyéje
Jegyző, Frici férje - Kivilágos kivirradtig
dr. MISKOLCZI MÓZES - Elza, vagy a világ vége
Bill- Hóhérok
A kaukázusi krétakör
Konferanszié - Kabaré
Hölzen Albin / Magor-21.05, professzor / Hunor-20.07, szíriuszi - Emberek alkonya
Szun, pilóta - Jóembert keresünk
Lear - Lear halála
Sergius Vladimir nagyherceg - A cirkuszhercegnő
Cyrano - Cyrano
Reneé, szobrász - Luxemburg grófja
Őrnagy - Betörő az albérlőm
Grigers Werle - Vadkacsa
Roskovics Ákos - Francia rúdugrás
Filmszerepek
Ebéd, r.: Esztergályos Károly (2004)
A szabadság asszonyai, r.: Mispál Attila (2005)
Juhász Gyula szerelmei, r.: Szögi Lackó (2009)
Jelenlegi szerepei a Miskolci Nemzeti Színházban:
Kivilágos Kivirradtig
Kabaré
A cirkuszhercegnő
Cyrano
Luxemburg Grófja
Betörő az albérlőm
Francia rúdugrás
A vadkacsa
2016. Humorfesztivál A nagy Romulus (Miskolc)
Thália Színház- Odoaker, a germánok fejedelme
A "K" ügy
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- MARTIN LUTHER ANDRÁS
A Holdbeli csónakos
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- A holdbeli csónakos/Menelaos
A hülyéje
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Pontagnac
A hülyéje
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Pontagnac
A nagy Romulus
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Odoaker a germánok fejedelme
A négyszögletű kerek erdő
Pécsi Nemzeti Színház- Vacskamati
A négyszögletű kerek erdő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Vacskamati
A tanítónő
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Járásorvos
A tanítónő
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Járásorvos
A tatárok Magyarországban
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kobut
A vadkacsa
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
A VADKACSA
Békéscsabai Jókai Színház- Actor/Actress
Alina Nelega: Rudolf Hess Tízparancsolata
Komédium Színház- Rudolf Hess
Amadeus
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Wolfgang Amadeus Mozart
Aradi Kamaraszínház: Amerikaiak
Bakelit Multi Art Center- Actor/Actress
Aradi Kamaraszínház–Maszk Egyesület–Bakelit Multi Art Center produkció: Sex,drugs,gods & rock'n roll
Bakelit Multi Art Center- Actor/Actress
Ármány és szerelem
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- WURM, a miniszter magántitkára
Az ügynök halála
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Biff
Bakkhánsnők
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Pentheusz
Bál a Savoyban
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- LORD HENRY
Betörő az albérlőm
Móricz Zsigmond Színház- Őrnagy
Betörő az albérlőm
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Őrnagy
Boldogtalanok
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Húber Vilmos
Bolha a fülbe
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Carlos Homenides De Histangua
Bródy Sándor: A tanítónő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Járásorvos
Chicago
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Billy Flynn
Cyrano
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Cyrano
Egressy Zoltán: Valle, della, Luna (Ősbemutató)
Bakelit Multi Art Center- Director
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Sándor
Egy csók és más semmi
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Sándor
Elza vagy a világ vége
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- dr. MISKOLCZI MÓZES, apja és szülészorvos
Emberek alkonya
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Hölzen Albin / Magor-21.05, professzor / Hunor-20.07, szíriuszi
ÉN ÉS A KISÖCSÉM
RaM Colosseum- Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Andersen Vilmos
Én és a kisöcsém - Miskolc VSZF 2012
Thália Színház- Andersen Vilmos
Erdély - Tündérkert
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Báthory Gábor
Erdély-Tündérkert
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Báthory Gábor
Felolvasó színházi est
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Olvassa
Francia rúdugrás 18+
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Roskovics Ákos
Francia rúdugrás 18+
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Roskovics Ákos
Füst Milán: Boldogtalanok - Miskolci Játékszín
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Húber Vilmos, papi nyomdász
Gyévuska
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Halász százados
Hazatérés
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- SAM
Hermelin
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- PÁLFI TIBOR
Hetek Csoportja: Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren
C&M Hungary Kft.- Actor/Actress
Hóhérok
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Bill
Hotel Menthol
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- MIKE
HTMSZ' 14 Rudolf Hess tízparancsolata Arad
Thália Színház- Rudolf Hess
IV. Henrik
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Owen Glendower, a walesi
Játszd újra, Sam!
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Dick Christie
Kabaré
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Konferanszié
Képzelt beteg
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Szippants, gyógyszerész
Kivilágos kivirradtig
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Jegyző, Frici férje
Közjáték Vichyben
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Cigány
La Mancha lovagja
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Don Quijote
Lear halála
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Lear
Liliom
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Ficsúr
Linda Vista
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- WHEELER
Linda Vista
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- WHEELER
Lionel Bart's: OLIVER!
Magyar Színház- FAGIN
Luxemburg grófja
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Reneé, festő
Mágnás Miska
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Baracs István
Miskolci Nemzeti Színház: Parasztopera
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Az idegen
Móricz Zsigmond: A Zördög
Gyulai Várszínház- Actor/Actress
MOST Fesztivál - Elza, vagy a világ vége
Jászai Mari Színház, Népház- Elza apja
Öregek könyve
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Parasztopera
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Az idegen
R.Rodgers-O.Hammerstein II.: A MUZSIKA HANGJA
Magyar Színház- GEORG VON TRAPP KAPITÁNY
Rivalda 2011 Szerelem
Thália Színház- Komoróczy, adótiszt
RUDOLF HESS TÍZPARANCSOLATA
Trio Kulturális Bt.- Rudolf Hess
Rudolf Hess tízparancsolata - Aradi Kamaraszínház
Bethlen Téri Színház- Actor/Actress
Sex, drugs, gods & rock and roll
Trio Kulturális Bt.- Actor/Actress
Sex,Drugs,Gods & Rock 'N' Roll
Móricz Zsigmond Színház- Főszerepben
Szemle / Gyévuska / Miskolci Nemzeti Színház
Városmajori Szabadtéri Színpad- Halász százados
szerelem.hu
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Vak, Ármin, Férfi
Szinva Örökség Napok Vasgyári Eklógák
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Tartuffe
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Tartuffe, álszent
Tartuffe - A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka
Városmajori Szabadtéri Színpad- Other
Új szöveg
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Robi
Vasgyári eklógák
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- MÁSODIK PÁSZTOR, ÉNEKES SÁNDOR
VSZF 2014. (Miskolc) A tanítónő
Thália Színház- Járásorvos
VSZF 2017. La Mancha lovagja (Miskolc)
Thália Színház- Don Quijote
W. Shakespeare - Enyedi Éva: Lear halála
Gyulai Várszínház- Lear
Woyzeck
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Kapitány
Woyzeck
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Kapitány
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.