Artist
András Hajós
Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat.
A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, és az ELTE szociológia szakán diplomázott 1998-ban. Nős, egy kisfia (Artúr) és egy kislánya (Alíz) van.
Zenészkarrier:
Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes…
Current programs
No program is currently running.
Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat.
A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, és az ELTE szociológia szakán diplomázott 1998-ban. Nős, egy kisfia (Artúr) és egy kislánya (Alíz) van.
Zenészkarrier:
Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes rajongótábort szerzett a zenekarnak. Eddig három albumuk jelent meg: Zazie az ágyban, Hisztis, illetve a zanga!zanga, valamint két kislemezük a Hello, tourist! és az Ebola Cola.
Filmes és televíziós karrier:
Saját talkshowját 2003 tavaszától indította el Magánszám címmel, amelyet először a TV2-n sugároztak, majd kis szünet után a Viasat3-on láthatta a nézőközönség Késő este Hajós Andrással címmel. A műsor megszűnése óta Hajós az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősíti. 2005-ben ő vezette a Benne leszek a tévében című műsort, amelyből kilenc adást láthattak a nézők.
A 2002-ben készült Kelj fel komám ne aludjál című filmmel indult el a filmes világban. Azóta szerepelt a Boldog születésnapot! (2003), Magyar vándor (2004), Zsiguli (2004), Szűzijáték (2006) című filmekben. 2007-ben a Megy a gőzös c. Koltai-komédiában a Hiszékeny vakot alakította.
Filmográfia:
* Kelj fel, komám, ne aludjál (film)
* Magánszám (tv-műsor)
* Boldog születésnapot!
* Magyar vándor
* Zsiguli (film)
* Késő este Hajós Andrással (tv-műsor)
* Heti Hetes (tv-műsor)
* Benne leszek a tévében! (tv-műsor)
* Szűzijáték
* Tibi csoki reklámfilm
* Megy a gőzös
Forrás: wiki
A civilizáció visszavág - Puzsér Róbert egész estés műsora
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Előadó
A tehetséges ember nem izgul. Hanem kapkod... - Hajós András és Kisvári Ferenc közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
Aranyosi Péter, Benk Dénes, Hajós András, Lorán Barnabás, műsvez: Litkai Gergely
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Átokparty - Hajós András önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Other
Badár Sándor, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajós András, műsvez: Lorán Barnabás
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Benk Dénes, Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, műsvez.: Csenki Attila
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Csenki Attila, Dombóvári István, Hadházi László, Hajós András, műsvez: Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Csenki Attila, Hajós András, Kovács András Péter, Litkai Gergely, műsvez: Mogács Dániel
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Duma Aktuál: Hajós András, Kovács András Péter, Litkai Gergely, Lovász László, Wahorn András
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Dumaszínház ROAST: Kiss-KAP-Kormos-Dombi-Benk-Ganxsta-Hajós-Hajdú Péter-Szabó Zsófi (tv-felvétel)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Other
ÉDESKETTES
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Szereplők
Emil RuleZ
Broadway Ticket Hungary Kft..- Actor/Actress
Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Hadházi László, Hajós András, Janklovics Péter, Lorán Barnabás, műsvez: Benk Dénes
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Hajós András és Kovács András Péter közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Hajós András önálló esjte
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Hajós András önálló estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Hajós András önálló estje
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Actor/Actress
HAJÓS András önálló estje
Hydelight Event and Communication Kft.- Előadóművész
HAJÓS András önálló estje / Debrecen
Hydelight Event and Communication Kft.- Előadóművész
Hajós András stand up comedy estje
Hydelight Event and Communication Kft.- Előadóművész
Hajós András stand up comedy estje
Hydelight Event and Communication Kft.- Előadóművész
HAJÓS András stand up comedy estje
Hydelight Event and Communication Kft.- Déri János díjas szociológus, énekes, dalszerző, humorista
HAJÓS András stand up comedy estje / Győr
Hydelight Event and Communication Kft.- Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat
HAJÓS András stand up comedy estje / Tatabánya
Hydelight Event and Communication Kft.- Déri János díjas szociológus, énekes, dalszerző, humorista
HAJÓS ANDRÁS stand up comedy estje / Veszprém
Hydelight Event and Communication Kft.- Déri János díjas szociológus, énekes, dalszerző, humorista
Heti hetes - Vacsorajegy
Belvárosi Színház- Actor/Actress
Humor a zenében - farsangi meglepetéskoncert
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Zene
Impró csütörtök: IMposztorok PROdukciója
Momentán Társulat- Actor/Actress
Ismerős? Vendég: Hajós András
Őrmezei Közösségi Ház- Meghívott vendég
Kedvenc dalaim Hegyi György vendége Hajós András
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Déri János-díjas televíziós és online műsorvezető és producer; énekes-dalszerző, zenész, humorista, médiaszemélyiség, előadóművész, zeneszerző, kritikus, szociológus és pszichológus.
Kis éji zene Hajós Andrással
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Actor/Actress
Kulcsember Extra Hajós Andrással
ITT ÉS MOST TÁRSULAT- Déri János-díjas televíziós és online műsorvezető és producer; énekes-dalszerző, zenész, humorista, médiaszemélyiség, előadóművész, zeneszerző, kritikus, szociológus és pszichológus.
Mentál Mohács - nyilvános Rádiókabaré felvétel
Thália Színház- Actor/Actress
Modern Art Orchestra és Hajós András műsora
Kölcsey Központ- Actor/Actress
Mozgófénykép
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Dalszöveg
Napijegy 08.02.
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Actor/Actress
Napijegy 2011.07.22.
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Actor/Actress
Náray Erika vendége: Hajós András zenész, műsorvezető / Jazzrajongók
Müpa- Vendég
SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Hajós András, Janklovics Péter, Tóth Edu
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Other
Szilágyi János: Orfeum Portrék - vendég: Hajós András
Orfeum Club- Vendég
Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- szeptember 24.
xxxSpam operett
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Dalszöveg
ZeneHajó
Kölcsey Központ- Actor/Actress
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Zenész
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Műsorvezető
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Zenész
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Zene
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Műsorvezető
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Zenész
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Zenész, énekes
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával
Budapest Music Center- Actor/Actress

Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.