művész
Mihályfi Balázs
Színész
1988-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki Karára, melyet egy év halasztás után 1988-ban végleg otthagyott. Még ebben az évben -második próbálkozásra- felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színész Szakára, Huszti Péter osztályában. 1992-1994 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1994-1998 között az Új Színház,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész
1988-ban felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetemen Építőmérnöki Karára, melyet egy év halasztás után 1988-ban végleg otthagyott. Még ebben az évben -második próbálkozásra- felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola Színész Szakára, Huszti Péter osztályában. 1992-1994 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1994-1998 között az Új Színház, 1998-2000 között a debreceni Csokonai Színház, 2000-2004 között ismét a szolnoki Szigligeti Színház, majd 2004-2006 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 2006-2010 között a Centrál Színház, majd 2010-2011 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze volt. Napjainkban több fővárosi, és vidéki színházban is szerepel.
Díjai:
Ivánka Csaba-díj (2002)
Sík Ferenc-nívódíj (2013)
Film- és tévészerepei:
Jófiúk (magyar vígjátéksorozat, 2019)
Egynyári kaland (magyar ifjúsági sorozat, 2018)
A hentes, a kurva és a félszemű (magyar dráma, 2017)
Jóban Rosszban (magyar drámasorozat, 2005–2018)
Ebéd (magyar tévéfilm, 2004)
Állítsátok meg Terézanyut! (2004)
Kontroll (magyar thriller, 2003)
Kisváros (2001)
Razzia az Aranyszarvasban (magyar játékfilm, 1996)
Csongor és Tünde - "Üdlak" (tévéfilm, 1995)
Szomszédok (1993–1996)
Könyörtelen idők (magyar filmdráma, 1991)
Főbb színházi szerepei:
Peter Shaffer: Amadeus (II. József, Ausztria császára), rendező: Bereményi Géza
Füst Milán: Catullus (Metellus, római nemes), rendező: Szikora János (2003)
Csehov: Ivanov (Lvov, Jevgenyij Konsztantyinovics, fiatal orvos),rendező: Telihay Péter (2003)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Almády), rendező: Csiszár Imre
Jelenlegi szerepei a Centrál Színházban:
Neil Simon - Burt Bacharach: Legénylakás - Dobitch
Woody Allen: Semmi pánik - Ahmed
Goldoni: A fogadósnő - Fabrizio
Csehov-Kiss: A szerelmes hal - Groholszkij
Shakespeare: A velencei kalmár - Gratiano
Stephen Belber: Meccs - Mike
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Pletykafészek
Tóték
Black Comedy
**Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád- Színész
*A félelem megeszi a lelket / Rainer Werner Fassbinder / Kultúrbrigád-Átrium
Kultúrbrigád- Színész
*Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Kultúrbrigád- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
*Christopher Marlowe: II. Edward
Kultúrbrigád- Színész
*Christopher Marlowe: II. Edward
Kultúrbrigád- Színész
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Kultúrbrigád- Aristide Bouteille
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád- Amos Hart
*Kander–Ebb–Fosse: Chicago
Kultúrbrigád- Amos Hart
*Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Kultúrbrigád- Gróf Dubois-Schottenburg
*R. Rose: 12 dühös ember
Kultúrbrigád- Színész
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket
Kultúrbrigád- Színész
*Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - Nyilvános főpróba
Kultúrbrigád- Színész
1 x 3 néha 4
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Charlie
1x3 néha 4
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
1x3 néha 4
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Charlie
1X3 néha 4 - A Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Charlie
1x3 néha 4 bohózat
Váci Mihály Kulturális Központ- Charlie
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Hőguta - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Sam Spencer
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Gilbert Bodley
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - 1x3 néha 4 - bohózat
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Charlie
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Csak egy kis terápia - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- dr. Richard Hunter, pszichiáter
22/23 1x3 néha 4 vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Egyéb
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Hans / Angermayer / Kargusné
A fogadósnő ( Mirandolína )
Budaörsi Latinovits Színház- Fabrizio
A fogadósnő (Mirandolina)
Centrál Színház- Fabrizio
A király beszéde
József Attila Színház- Winston Churchill, brit politikus
A király beszéde
József Attila Színház- Winston Churchill, brit politikus
A szerelmes hal
Centrál Színház- Groholszkij
A SZERELMES HAL - a Centrál Színház hozzájárulásával
Magyar Színház- Groholszkij
A velencei kalmár
Centrál Színház- Gratiano
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Ken Gorman
A Veres 1 Színház bemutatja: Örkény István - Tóték
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Az őrnagy
Arisztophanész: A nőuralom
Általános- Színész
Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.- Mussfeld
Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Mussfeld
Az Őrült Nők Ketrece
Móricz Zsigmond Színház- Aristide Bouteille
Az Őrült Nők Ketrece
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Aristide Bouteille
Az Őrült Nők Ketrece
Szegedi Nemzeti Színház- Aristide Bouteille
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Aristide Bouteille
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Kultúrbrigád- Aristide Bouteille
Békeffi István: Janika
Karinthy Színház- Balla János
Boldogtalanok
Pécsi Nemzeti Színház- Húber Vilmos, papi nyomdász
Christopher Marlowe: II. Edward
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
CSAK EGY KIS TERÁPIA
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- dr. Richard Hunter, pszichiáter
Csak egy kis terápia (Szabó P. Szilveszter, Náray Erika, Mihályfi Balázs, Faragó András, Szendy Szil
Art Színtér- Richard
Csehov: Sirály
Gyulai Várszínház- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
Csehov: Sirály
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
Csehov: Sirály - Bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője
EGY, KETTŐ, HÁROM - vígjáték egy részben - A Kultúrbrigád és az Átrium közös előadása
Kölcsey Központ- Gróf Dubois-Schottenburg
Elsötétítés
Karinthy Színház- Apa
Elsötétítés - Szervét Tibor, Söptei Andrea, Hirtling István, Mihályfi Balázs, Sütő An
Rózsavölgyi Szalon- Apa
Felnőtt színház - 1×3 néha 4
Csili Művelődési Központ- Charlie Barnet
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Veres 1 Színház- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Aristide Bouteille
Hangjegy Színház - Noel Coward: MAGÁNÉLET
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Victor
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Kultúrbrigád- Aristide Bouteille
Hőguta
Móricz Zsigmond Színház- Sam Spencer
HŐGUTA - vígjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..- Sam
HŐGUTA - vígjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..- Sam
Janika A Karinthy Színház előadása tv felvétellel
Thália Színház- Balla János
Kulcskeresők
Karinthy Színház- Fóris
Kulcskeresők.
Karinthy Színház- Fóris
Kulcskeresők.
Karinthy Színház- Fóris
Legénylakás
Centrál Színház- Dobitch
Meccs
Centrál Színház- Mike
Mézesvölgyi Nyár - 1x3 néha 4
Broadway Ticket Hungary Kft..- Charlie
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..- Aristide Bouteille
Mézesvölgyi Nyár - Hőguta
Broadway Ticket Hungary Kft..- Sam
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Ken Gorman
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Gyulai Várszínház- Gróf Dubois-Schottenburg
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Gróf Dubois-Schottenburg
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Gróf Dubois-Schottenburg
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - főpróba
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Gróf Dubois-Schottenburg
Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Gróf Dubois-Schottenburg
Móricz Zsigmond: Rokonok
Jászai Mari Színház, Népház- Polgármester
Ne most, drágám!
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Gilbert Bodley
Ne most, drágám!
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Gilbert Bodley
Ne most, drágám!
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Gilbert Bodley
Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Ne most, drágám!
Broadway Ticket Hungary Kft..- Gilbert Bodley
Ne most,Drágám!
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Gilbert Bodley
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Ken Gorman
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Játékmester
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Ken Gorman
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra- Játékmester
Noël Coward: Magánélet
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Victor
Noël Coward: Magánélet
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Victor
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Őrnagy
Örkény István: Tóték
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Az Őrnagy
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Az őrnagy
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Az őrnagy
Örkény István: Tóték
Veres 1 Színház- Az őrnagy
Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Őrnagy
Örkény István: Tóték - színházi előadás
Váci Mihály Kulturális Központ- Az őrnagy
Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy
Veres 1 Színház- Színész
Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Ken Gorman
Pletykafészek
Szegedi Szabadtéri Játékok- Játékmester
Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!
Belvárosi Színház- Gilbert Bodley
Ray Cooney - Tony Hilton: 1 x 3 néha 4 - Veres1 Színház
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Charlie
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Gilbert Bodley
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Hankó István Művészeti Központ- Gilbert Bodley
Ray Cooney, Tony Hilton: 1x3 néha 4
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Gilbert Bodley
Semmi pánik
Centrál Színház- Ahmed, titkosügynök
Spiró György - Elsötétítés BEMUTATÓ
Rózsavölgyi Szalon- Apa
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Apa
Spiró György: Elsötétítés - Söptei A., Szervét T., Hirtling I., Mihályfi B., Sütő A.
Rózsavölgyi Szalon- Apa
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész
Székely János: Mórok
Gyulai Várszínház- Színész
SZILVESZTERI KERESZTANYU SOK(K)
6szín- Színész
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Ken Gorman
Tóték
Móricz Zsigmond Színház- Őrnagy
Tóték
Madách Imre Nonprofit Kft.- Őrnagy
Vízkereszt, vagy amit akartok
Nemzeti Színház- Orsino Herceg, Illíria uralkodója
VSZF 2014. (Tatabánya) Rokonok
Thália Színház- Polgármester
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Jászai Mari Színház, Népház- Orsino Herceg, Ilyria uralkodója
Woody Allen: Semmi pánik
Kölcsey Központ- Ahmed, titkosügynök
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Kerecsényi László, várkapitány
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Kerecsényi László, várkapitány
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Kerecsényi László, várkapitány
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!