Artist
Tamás Ács
Színművész.
Hortobágyon születtem 1986. Az általános iskola elvégzése után felvételt nyertem a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára. Itt kerültem kapcsolatba először a színházzal, mely kötelék azóta is nagyon szoros és termékeny. A gimnáziumban számos sikeres előadást hoztunk létre. Jelenleg a Veszprémi Egyetem színháztörténet-etika szakos hallgatója vagyok,…
Current programs
No program is currently running.
Színművész.
Hortobágyon születtem 1986. Az általános iskola elvégzése után felvételt nyertem a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatára. Itt kerültem kapcsolatba először a színházzal, mely kötelék azóta is nagyon szoros és termékeny. A gimnáziumban számos sikeres előadást hoztunk létre. Jelenleg a Veszprémi Egyetem színháztörténet-etika szakos hallgatója vagyok, ahol barátaimmal megalapítottuk a Feleselők Színpad nevű társulatot. Étellift című előadásunk bronz minősítést és ezüst deszka díjat nyert.
A színháznak köszönhetem életem legszebb élményeit: 2004-ben részt vehettem az Európai Diákszínjátszó Fesztiválon, melyet Bécsben rendeztek meg. 2005-ben verset mondhattam Krakkóban és elutazhattam Horvátországba egy neves nemzetközi fesztiválra a Vajon mit hoz a holnap című előadásunkkal. A legjobb barátommal létrehozott darabunkkal, mely A mi színházunk címet viseli több hazai fesztiválon is szerepeltünk. Az Országos Diákszínjátszó Fesztiválon alakítás díjat, míg a Soltis Lajos Fesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat hoztuk el.
Kedvenc színházi műfajom a monodráma. Egyedül a színpadon. Számomra ez a legizgalmasabb megnyilatkozási forma. A középiskolában színre vittem Platón Szókratész védőbeszédét. Az előadásból merített tapasztalat sarkallt arra, hogy újabb egyszemélyesbe kezdjek. Választásom Gogol Az őrült naplója című novellájára esett, melyet saját kezűleg dramatizáltam és állítottam színpadra. Az előadással az ajkai Aranydeszka Fesztiválon ezüst minősítést és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat vehettem át. A Kaleidoszkóp Versfesztiválon arany minősítést és Kaleidoszkóp díjat kaptam. A nyereménnyel együtt jött egy nagyszerű svédországi turné.
Az álmom az, hogy hivatásosan is a színháznak éljek, mint dramaturg, színész vagy rendező. Hiszem, hogy a monitorok által lekicsinyített világban a színháznak is van létjogosultsága, és vallom, hogy a színház a 21.század hajnalán is utat mutat, gazdagít, példával jár elöl.
A bábjátékos
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Zsebtolvaj
A bor dicsérete - irodalmi est és borkóstoló
Új Alkotóműhely Egyesület- Other
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Akela
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Akela
A revizor
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Aida ( musical )
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- ABASI
Babits: Jónás könyve
Új Alkotóműhely Egyesület- Actor/Actress
Bornemisza Péter: Magyar Elektra I.
E-Europe Kft.- Actor/Actress
Bornemisza Péter: Magyar Elektra II.
E-Europe Kft.- Actor/Actress
Bornemisza Péter: Magyar Elektra III.
E-Europe Kft.- Actor/Actress
Bornemisza Péter: Magyar Elektra IV.
E-Europe Kft.- Actor/Actress
Bornemisza Péter: Magyar Elektra V.
E-Europe Kft.- Actor/Actress
Candide
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Director
Candide
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
Csíksomlyói Magyar Passió
E-Europe Kft.- Durumo, Farizeus, Hadnagy
Csíksomlyói magyar passió
Veszprémi Petőfi Színház- Durumo, Farizeus, Hadnagy
Csíksomlyói magyar passió
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Durumo, Farizeus, Hadnagy
Csíksomlyói magyar passió
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Durmonyás
Csíksomlyói magyar passió
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Durumó, Farizeus
Dés - Nemes: Valahol Európában - musical
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Leventeoktató
Egerek és emberek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Crooks
Egy őrült naplója
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Énekes madár
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- PRÉDA MÁTÉ, vénlegény, a Regina vőlegénye
Fehérlófia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Fehérlófia
Gogol: Az őrült naplója
Új Alkotóműhely Egyesület- Director
Holdbeli csónakos, Forrás Színház, Budapest
Kálmán Imre Művelődési Központ- Medvefia és Holdbeli csónakos
Kafka: Jelentés az Akadémiának
Új Alkotóműhely Egyesület- Rőtpéter
Karnyóné
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Lázár, boltos legény
Karnyóné - vendégjáték
Új Színház- Lázár, boltoslegény
Két úr szolgája
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Silvio, ennek fia
Kígyómarás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Betlehemező
Kövek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Kövek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Játssza
Liliom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Liliom
Lúdas Matyi
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
LÚDAS MATYI - a Forrás Színház előadása
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Magyar Elektra
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Magyar Elektra
Nemzeti Színház- Actor/Actress
Magyar Elektra / KERFESZT
Új Színház- Actor/Actress
MOST Fesztivál: Jelentés az Akadémiának
Jászai Mari Színház, Népház- Színpadra alkalmazta, rendezte és játssza
My fair lady
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Első csavargó
Peer Gynt
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- A sovány, Von Eberkopf, Konyhamester, Husszejn, Gyászruhás, Csónakos, Patás
Platón: Szókratész védőbeszéde
Új Alkotóműhely Egyesület- Director
Shakespeare: Macbeth
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Macbeth
Silentium, a csendtől a szóig
Veszprémi Petőfi Színház- Előadja
Szamártestamentum
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
Szamártestamentum-vendégjáték
Új Színház- Actor/Actress
Székely betlehemes
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
Székely betlehemes
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
SZÉKELY BETLEHEMES
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Szivárvány szép kapujában
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
Szivárvány szép kapujában-mesejáték
Új Színház- Actor/Actress
Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre
Óvóhely Kultúrbunker- Actor/Actress
Tigris és hiéna
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Saul
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka
József Attila Színház- Pallavicini György; Tomori Pál; Linder Béla; Eötvös József
Trianon 100 Emlékműsor - Szále László: Fekete zongora
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- László, az inas
Varró Dániel: A leprikónok átka
Új Alkotóműhely Egyesület- Director
Varró Dániel: A leprikónok átka
Új Alkotóműhely Egyesület- Director
VSZF 2014. (Sopron) Az üvegcipő
Thália Színház- Házmester
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.