
X. Nemzetközi Nagy Iván Balettgála
Magyar legendára emlékezik a balettvilág
2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk.
több
Aktuális előadások
Széles körű szakmai ismereteivel segítette a Magyar Nemzeti Balett munkáját, hiánya együttesünk tagjaiban nagy űrt hagyott. Emlékére évente nemzetközi balettgálaestet rendezünk, amelyen a világ legjelentősebb társulatainak – Royal Ballet, Angol Nemzeti Balett, Bolsoj, Mariinszkij Színház, Párizsi Opera, Holland Nemzeti Balett – szólistái és az OPERA balettegyüttesének művészei produkcióikkal együtt tisztelegnek Nagy Iván szakmai és emberi nagysága előtt. E napon adják át a Magyar Nemzeti Balett egy művészének, balettmesterének, illetve más közreműködőjének azt a Solymosi Művészeti Díjat is, amely az előző A diótörő-sorozat legjobb táncművészének vagy az előadás létrejöttében kulcsfontosságú szerepet betöltő munkatársunknak jár.
Közreműködik a Magyar Nemzeti Balett táncművészei, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei és a Magyar Állami Operaház Zenekara.
Ajánló
Szörényi Levente – Bródy János ISTVÁN, A KIRÁLY A rockopera szimfonikus operaváltozata két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Giuseppe Verdi AZ ÁLARCOSBÁL Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Gaetano Donizetti DON PASQUALE Vígopera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!