VARNUS XAVER ÉS MUZSIKUSBARÁTAINAK JÓTÉKONYSÁGI KONCERTJE A "KAPASZKODÓ" GYERMEKPROGRAM JAVÁRA

Az elmúlt negyven esztendőben sokan, és sokféleképpen méltatták Varnus Xaver művészetét - Mark Wigmore, Kanada klasszikus zenei rádiója, a New Classical FM kritikusa egyenesen ezt mondta róla: “A XXI. század orgonazenéjének egyik legmeghatározóbb alakja”, míg Robert Everett-Green, a The Globe and Mail kritikusa ezt írta: “Lehetetlen szavakkal leírni játékának szemfelnyitó erejét.” Ám évtizedekkel korábban, amikor kanadai évei után Varnus Xaver 1990. augusztusában visszatért szülőhazájába, és dupla koncertet adott a budavári Mátyás-templomban, a fiatal zenetörténész és zenekritikus, Dr. Solymosi Tari Emőke, ki ma már a Zeneakadémia Széchenyi-díjas professzora, ezt a recenziót írta 1990. augusztus 27-én az Esti Hírlap hasábjain: “Volt, aki csukott szemmel hallgatta. Volt, aki a zene ritmusára egész testével ízlett-mozgott. Volt, aki könnyezett, és volt, aki egy templomi díszre meredt, mosolygó arccal, csillogó szemmel. Ez nem egy orgonakoncert volt a sok közül. Ez csoda volt, melyet oly ritkán élhetünk meg, szertartás, amelyen a tehetséggel megáldott ember titkokba avat be minket, elbűvöl, fölemel, kiteljesít, újjávarázsol. Ilyenkor részesei lehetünk egy hatalmas, csodálatos erő működésének, mely erőt csak bámulni tudjuk, és a hatalmába kerülni, birtokolni nem. Varnus Xaver a Mátyás-templomban Bachot játszott. Bachot, olyan méltósággal és természetességgel, olyan lenyűgözően, hogy az embernek eszébe sem jutott, hogy ezt másképp is lehetne. Időhöz és térhez nem kötött, örök szellemi-lelki áramlatok érintését érezhettük, már akkor, amikor először szólalt meg az orgona. Ebben a muzsikálásban olyan rend volt, mint a világmindenségben, úgy következtek a hangok egymás után, ahogyan a bolygók haladnak a pályájukon. A d-moll toccata és fúga után improvizált, nyolc tételben. Micsoda káprázatos hangszínkavalkád volt ez, és micsoda különös asszociációkat keltett! Az őstehetség az őselemeknek adott hangot. Egyszer mintha a káoszbeli ősbugyogást, máskor mintha a mindent elsöprő tűz ropogását hallottuk volna. És a tudat, hogy mindez ott és akkor, a fülünk hallatára születik, és soha meg nem ismételhető - hátborzongató. Igazi romantikus művészegyéniség és romantikus ember a maga misztikum iránti vonzalmával. Olyan, mintha a múlt századból csöppent volna ide, amikor a közönség is tudott még igazán rajongani az igazi művészetért, amikor még hitt abban, hogy a művészet isteni megnyilatkozás. Varnus képes olyan érzelmeket kelteni, hogy úgy érezzük, falak omlanak le bennünk. Ezért közvetítheti a legnagyobb szellemek üzenetét. Neki megadatott, hogy megteremtse azt a bizonyos szent percet, amikor a művész körül megáll a levegő. Koncertje után a közönség egy emberként állt fel, és az orgonakarzat felé nézve ünnepelte. Jegyezzük meg itthon is a nevét. A nagyvilág már megjegyezte.”

E jótékonysági koncerten Varnus Xaver két kiváló fiatal énekest mutat be a nagyközönségnek: Dunai Norman baritont, és Szűcs István tenoristát.