Sur les Champs-Elysées

Műsor:

Francis Poulenc: d-moll versenymű két zongorára és zenekarra
Darius Milhaud: Ökör a háztetőn (Le Boeuf sur le toit)
Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia, Op. 14.

Közreműködik:
Mogyorósi Éva, Boda Balázs – Bösendorfer és Bogányi zongorán / Kodály Filharmonikusok Debrecen

Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel


A franciák nemcsak a társművészetekben, hanem a zeneirodalom terén is egyéni műveket hoztak léte. Sajátos hangvétel, választékosság és színgazdagság jellemzi szinte valamennyi komponistájukat, függetlenül attól, hogy mely korban alkottak.

Francis Poulenc és Darius Milhaud egyaránt az I. világháborút követően létrejött francia Hatok néven ismert zeneszerzői csoportosulás tagjai voltak. Poulenc kétzongorás versenyművének inspirációja több rétegű, éppúgy hatott rá Mozart és Ravel, mint a jazz, vagy a Bali-szigeti gamelán zene. Szerkezete, tételrendje a klasszikus hagyományokat tükrözi. (Allegro ma non troppo – Larghetto  – Allegro molto) A szertelenül lendületes hangvétel  ellenére a szerző érzékeny egyensúlyt teremtett a két szólóhangszer, illetve a kísérő zenekar között. A darab hangszerelésében a vonósok szerepe némileg alárendelt, inkább a fa- és rézfúvósok valamint az ütősök dominálnak.

Darius Milhaud balettje, az Ökör a háztetően eredetileg egy Chaplin némafilm hegedű-zongora kettősre írott kísérőzenéje volt. A szerzőt – aki az I. világháború alatt két évig Brazíliában élt – erősen befolyásolta a dél-amerikai népzene.  Művének furcsa címe is egy régi brazil tangóra utal. A zenei anyaghoz Jean Cocteau írt szürrealista jellegű forgatókönyvet, mely inkább laza jelenetsor, mint valódi történet.  Szereplői között találunk bukmékert, törpét, bokszolót, férfinek öltözött nőt, és egy rendőrt is. Az 1920-ban bemutatott színpadi változat hangszerelése kamarazenekarra készült, eredeti koreográfiája szándékoltan nagyon lassú folyású volt, mely ellentétet jelentett Milhaud zenéjének élénk és örömteli jellegével.

Berlioz Fantasztikus szimfóniája a zeneirodalom műfajteremtő alkotásai közé tartozik, a programzene és a vezérmotívum-technika egyik első példája. Az „Epizódok egy művész életéből” alcímet viselő darab partitúrája mellé a szerző leírást is ad, melyben egyértelművé teszi, darabja egy szerelmes fiatal művész kalandjairól és látomásairól szól.  Előképének Beethoven VI. Pastoral szimfóniája tekinthető, mely tömör tételcímeivel és utalásaival már a „külső”, zenén kívüli világ elemeinek megjelenését jelzi. Be is vallja ezt a hatást Berlioz, amikor azt írja, hogy „ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta.” A Fantasztikus szimfónia öt tételes szerkezete is a fenti példát követi. Másik forradalmi eleme a partitúrának a „idée fixe”, a rögeszme téma használata, mely a mű egészének kohézióját biztosítja és a komponista zenei névjegyének is tekinthető. A hangszerelés és zenekarkezelés tekintetében is mérföldkő a darab, mert Berlioz szokatlan és merész hangszínkombinációi kitágítják a nagyzenekar kifejezési lehetőségeit, így előfutárai a XX. század megújuló hangzásvilágának.