Riccardo Zandonai: Francesca da Rimini

Zandonai partitúrája a harmóniák szabad kezelésével, színes nagyzenekari hangszerelésével és váratlanul kibomló, nagy ívű dallamaival magával ragadó víziót fest a tizenharmadik század sötét világáról, a szépségről és a szerelemről, az irigységről, a féltékenységről és a gonoszságról.
A tizenharmadik században lezajlott tragikus szerelmi történet első irodalmi megfogalmazója a kortárs Dante a Pokol Ötödik énekében: a szép Francesca és előnytelen külsejű, sánta férjének daliás testvére, Paolo szerelmének elárulója a harmadik fivér, akinek bosszúját az váltja ki, hogy maga is szerelmes sógornőjébe, aki keményen visszautasítja; a szerelmi négyszög véres tragédiába torkollik. Dante óta a téma igen népszerű az irodalomban, a képzőművészetben és a zenében; a tizenkilencedik századi Itáliában például harminc különböző
operát inspirált.

Opera négy felvonásban. A szövegkönyvet Gabriele d’Annunzio készítette Dante Alighieri Isteni színjátéka alapján. Az első bemutatóra 1914-ben került sor a Teatro Regio-ben, Torinoban. Ez Zandonai legismertebb műve. Egy kortárs, Renato Chiesa, az operát a 20. század egyik legeredetibb és legcsiszoltabb olasz melódiájának nevezi.
A történet főszereplője egy valóban élő személy volt. Dante tényleg ismert egy Francesca da Rimini nevű lányt Firenzében. A nő 1258 körül született és Ravenna kényurának lánya volt. 1275-ben férjhez kényszeríttették, majd 1288-ban szeretőjével együtt férje megölte. A nő tragikus szerelmének híre akkoriban bejárta az egész környéket. A szerző ezért döntött úgy, hogy a szerencsétlen sorsú párnak helyet ad az Isteni színjáték Poklában, örök emléket állítva ezzel szerelmüknek.
A Francesca da Riminit világszerte több helyen is bemutatták. Színpadra állították többek között Londonban, a Holland Parkban, a Párizsi Operában idén februárban, 2011 őszétől pedig látható lesz a Szegedi Nemzeti Színházban.
Érdekességként szeretném idézni azon sorokat, amelyek Dante és Zandonai mellett számos más művészt is alkotásra késztettek
„Ott születtünk, ahol a partvidékre
leszáll a Pó és a tengerbe tér meg,
hogy társaival békét lelne végre.
Szerelem, gyenge szívnek könnyü méreg,
társamat vágyra bujtá testemért, mely
oly csúf halált halt - rágondolni félek.
Szerelem, szeretettnek szörnyű métely,
szivemet is nyilával úgy találta,
hogy látod, itt se hágy keserve még el.
Szerelem vitt kettőnket egy halálba,
ki vérünk ontá, azt Kaina várja.”
A gyászos pár ily szavakat kiálta.
S míg hallgaték e gyötröttek szavára,
lenéztem s ajkamon kitört a sóhaj
s a költő kérdé: „Szivedet mi vájja?”
S felelvén néki, mondtam ekkor: „Ó, jaj!
Hány édes gondolat vihette őket
a kínos útra, mennyi titkos óhaj!”
S újra megszólítám a szenvedőket
s kezdém: „Francesca, bánatod reám oly
érzéseket hoz, hogy a könny erőtet...
De mondd: a sóhajok korában Ámor
hogyan lett megismerni bátorítód,
minő az édes vágy, a kétes mámor?”
És ő felelt: „Nincs semmi szomorítóbb,
mint emlékezni régi szép időre
nyomorban: ezt jól tudja bölcs tanítód!
De ha oly nagyon vágysz ismerni dőre
vágyunk csiráját, úgy teszek, habozva,
mint aki szól és sír hozzá előre.
Egy nap, miketten, egy könyvet lapozva,
olvastunk benne Lancelotto rejtett
szerelméről, nem is gondolva rosszra.
Szemet ez gyakran szememen felejtett
s arcunk az olvasásba belesápadt;
de főleg egy pont lett, amely megejtett.
Szent mosolyáról olvasván a vágynak,
mely csak egy csókra szomjazik bolondul,
ez, aki tőlem többet el se válhat,
ajkon csókolt, remegve izgalomtul.
Igy Galeottónk lett a könyv s irója.
Aznap többet nem olvasánk azontúl.”
Amíg az egyik lélek ekként szóla,
a másik zokogott, hogy úgy éreztem
mint akinek elhal egész valója,
és mint valami holttest, földre estem.”

/Dante: Isteni színjáték V. 74-142./


Rövid tartalom:

1.rész

Francesca da Poleta, Guido da Poletának, Ravenna urának lánya. A család régóta háborúban áll Rimini uralkodóival, a Malatestákkal. Malatesta da Verucchio, Rimini ura és Francesca apja elhatározzák, hogy egy dinasztikus házassággal vetnek véget a két uralkodócsalád viszályának. Így Francescat hozzá akarják adni Giovanni/Gianciottohoz, a legidősebb fiúhoz, akiről köztudott, hogy alakja torz és béna. Így Guido az, az apa mivel tudja, hogy lány nem menne feleségül egy ilyen férfihoz, cselhez folyamodik. Francescanak a vőlegény szép öccsét, Paolot mutatják be a valódi férjjelölt helyett. A fiatalok első látásra egymásba szeretnek.

2.rész

Az esküvőt és a nászéjszakát követően Francesca rájön, hogy csapdába csalták, és felelősségre vonja szerelmét. Paolo tagadja, hogy ő is tudott Guido terveiről. Eközben a városban polgárháború dúl a Guelphek és a Ghibellinek között. Paolot a nép megválasztja vezetőjének. Így a kötelezettségei Firenzébe szólítják, ezért el kell hagynia Francescat.

3.rész

A csalódott szerelmes nő magányában Ginevere és Lancelot történetét olvasva próbál vigasztalódni. Magukra ismer a műben, mivel ő maga és Paolo is házas, sőt a férfinak még gyermekei is vannak. Közben Paolot is gyötri a szerelem, visszatér Firenzéből és felkeresi Francescat. A pár így újra egymásra talál.

4.rész

Boldogságuk azonban nem tarthatott soká, mivel Paolo legfiatalabb öccse, Malatestino meglesi a szerelmeseket. A fiú régóta szerelmes Francescaba, így megfenyegeti a lányt, hogy ha nem lesz a kedvese, akkor mindent elmond Gionciottonak. A lány visszautasítja Malatestinot, aki bosszúból felfedi Francesca és Paolo titkát testvérének. A hírtől felbőszülten féltékeny férj hajnalban az ajtó előtt várakozva leleplezi, majd megöli a szerelmeseket.