A tékozló fiú / Az üdvözült lány / Sardanapalo
Claude Debussy / Liszt Ferenc
A tékozló fiú / Az üdvözült lány / Sardanapalo
Kantáta
Nyelv: olasz, francia
Felirat: magyar, angol, eredeti nyelvű
Aktuális előadások
A nagy impresszionista zeneköltő egyetlen operáját (Pelléas és Mélisande) nemrég bő fél évszázados álmából ébresztette a Magyar Állami Operaház. Most Debussy két kantátája kerül színpadra egyazon kísérleti előadás keretében: Az üdvözült lányt még soha, A tékozló fiút pedig egyetlen sorozatban, több mint száz esztendeje vitte színre az OPERA. E lírai kantáták önálló kis történetek, amelyek különös módon lépnek egymással kapcsolatba. Az est második felében Liszt Ferenc egyetlen felnőttkori, ám be nem fejezett operájának első felvonása hangzik el, Dr. David Trippett cambridge-i kutató nyomán. A Delacroix-festmény ihlette Byron-darab ihlette Berlioz-kantáta ihlette Liszt-töredék világpremierje 2018-ban volt, és eddig ugyanaz a német zenekar játszhatta csak a világon, amely néhány éve Budapesten is megszólaltatta. Színpadi előadás azonban még sosem készült belőle, erre a jogot elsőként az az intézmény kapta meg, amely főépületének bejáratánál a magyar komponista szobrát is elhelyezte 143 esztendővel korábban: a Magyar Állami Operaház. Debussy színpadi kantátáit és Liszt nagyszabású operatöredékét Nagy Péter István viszi színpadra, a fiatal színházi alkotónak ez lesz e műfajban a debütáló előadása. Karmesterként az a Kovács János tanítja be és irányítja a produkciót, aki – Debussy elkötelezett híve lévén – a Pelléas karmestereként is működött, s e két kantátát is vezényelte már hangversenypódiumon.
ALKOTÓK
Rendező: Nagy Péter István
Díszlettervező: Schnabel Zita
Jelmeztervező: Pattantyus Dóra
Partitúragondozás: Dr. David Trippett
Karigazgató: Csiki Gábor
Ajánló
Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus A BAJADÉR Klasszikus balett három felvonásban
Giuseppe Verdi RIGOLETTO Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!





