Nagyzenekari koncert: Enescu, Stravinsky, Prokofjev

Nagyzenekari koncert: Enescu, Stravinsky, Prokofjev

Program:

George Enescu: 1. (A-dúr) román rapszódia, Op. 11
Igor Stravinsky: D-dúr hegedűverseny
---SZÜNET---
Szergej Prokofjev: 5. (B-dúr) szimfónia, Op. 1


Vezényel: Fischer Iván
Szólista: Vilde Frang (hegedű)


Vilde Frangot egyetlen zenerajongónak sem kell bemutatni. A virtuóz és érzékeny norvég hegedűművész szerencsére egyre gyakrabban fordul meg Budapesten, így a BFZ koncertjein is, minden alkalommal felejthetetlen élményt nyújtva a közönségnek. Ezúttal Stravinsky hegedűversenyét játssza, amely különleges helyet foglal el a hegedűirodalomban. A szerző nem ismerte jól a hangszert, el tudott vonatkoztatni a bevett szokásoktól, és valami egészen újat hozott létre. Akárcsak a hegedűverseny, Enescu két román rapszódiája szintén a művészet fellegvárában, Párizsban született – közülük az ismertebb, a „csűrszagú”, táncos első rapszódia nyitja a koncertet. Zárásként Prokofjev gyakran félreértelmezett 5. szimfóniája szólal meg, amely a szerző nyilatkozata ellenére sem a háborúról szól.

Liszt és Dvořák után a románok nemzeti szerzője, George Enescu is nekilátott feldolgozni hazájának népzenei kultúrkincsét. Hiába nevezte őket később „ifjúkori bűnöknek”, a tizenkilenc évesen komponált román rapszódiák máig a szerző legismertebb művei közé tartoznak. Improvizatív hangulat, egzotikus hangkészlet, élénk ritmusok és az ún. lautar tánczenében található elemek jellemzik őket. Az 1. rapszódia fafúvósokon megszólaló népdalidézettel indul, amihez fokozatosan csatlakozik a többi hangszer. A romániai cigány stílust Enescu főként első hegedűtanárától, Lae Chiorutól leste el.

„Az egyik legizgalmasabb befejezés, amit Stravinsky valaha írt” – vallotta a szerző életrajzírója, Robert Craft a Hegedűverseny fináléjáról. Pedig a darab sikerében Stravinsky korántsem volt biztos. Hangszerismereti hiányosságai miatt csak Hindemith unszolására fogadta el a felkérést, meg persze annak az ígéretnek a hatására, hogy a darab címzettje, a hegedűművész Samuel Dushkin a komponálás alatt mindvégig konzultál majd vele. Az összes tétel elején ugyanaz az akkord áll, amit Stravinsky először egy szalvétára jegyzett fel. Amikor Dushkin játszhatónak ítélte, hamar papírra vetette a teljes művet. Az ikonikus akkordot a Bachtrack kritikusa szerint Vilde Frang „lézerszerű pontossággal” szólaltatja meg. A tételek barokk műfajokra utaló címeivel (Toccata, Aria I, Aria II, Capriccio) Stravinsky Bach előtt tiszteleg: bár a más szerzőkhöz való hasonlítgatást határozottan ellenezte, a barokk mester számára is példaértékű volt.

A 2. világháború végéhez közeledve a Szovjetunió vezetése biztos volt saját diadalában, és a nemzet művészeitől is elvárta, hogy osztozzanak optimizmusában. Prokofjev egy hivatalos nyilatkozatban ki is jelentette, hogy 5. szimfóniája „az emberi szellem nagyságát” hirdeti, ám a darab tele van olyan zenei idézetekkel, amelyek másról árulkodnak. A mérsékelt tempójú nyitótételt követően a scherzóban a Hamupipőke mesebeli részletei szólalnak meg, a lassú tétel pedig a Rómeó és Júlia nosztalgikus hangulatát árasztja. A művet ironikus finálé zárja.