-MOZART-NAP 4.: g-moll zongoranégyes / Esz-dúr zongoranégyes ( Concerto Budapest szervezése )

14.30 Solti terem – Mozart-nap 4.

Mozart: g-moll zongoranégyes, K. 478
Mozart: Esz-dúr zongoranégyes, K. 493

Közreműködnek: Ránki Dezső, Keller András, Szűcs Máté, Fenyő László

Wolfgang Amadeus Mozart: g-moll zongoranégyes, K. 478
A g-moll zongoranégyes 1785 őszén, Bécsben keletkezett, publikálására Hoffmeister vállalkozott. A mű iránt alig volt érdeklődés, s a kiadó arra kérte Mozartot, komponáljon „népszerűbb, közérthetőbb” nyelven. A kompozíció minden szólama komoly technikai kihívást jelent, a korabeli műkedvelők közül csak kevesen vállalkozhattak a darab előadására. Mozart a kamarazenei és a concerto-textúra sajátos elegyét hozta létre, melyben minden hangszernek önálló funkciót és szerepet szánt. A g-moll hangnem Mozartnál általában sötét színeket, drámai fordulatokat, patetikus beszédmódot hív elő, így van ez ebben a kompozícióban is.  Különösen igaz ez a nyitó Allegrora. A második tétel fénye, sugárzása ellenpontozza az első rész komorabb világát, a zárótétel pedig már G-dúrban szólal meg.

Wolfgang Amadeus Mozart: Esz-dúr zongoranégyes, K. 493
A zongoranégyes 1786 júniusában (igen közel a Figaro lakodalma komponálásának időszakához) keletkezett Bécsben. Alaphangja alapvetően derűs. Első tétele sok szempontból az Esz-dúr zongoraverseny (K 482) rokona, áradó tematikus invenció és nagyvonalú formálás jellemzi. A Mozart-stílusban különösen álomszerű hangnemnek tekinthető Asz-dúrban írt Larghetto a vallomásos, meghitt mozarti lassú tételek egyik gyönyörű példája, nagyszabású szonátaforma, melynek kódájában a komponista a fátyolos tekintetű búcsúk megindító gesztusait idézi. A zárótétel egyike azon kevés daraboknak, amelyeken Mozart utólag változtatott: az eredetileg túlnyomórészt kontrapunktikus koncepció helyett beérte kontrapunktikus epizódokkal. Helyenként a nagyszabású zongorafantáziák virtuozitását is felidézi.