Molnár Ferenc: Egy, kettő, három - Az ibolya

Molnár Ferenc: Egy, kettő, három – Az ibolya
A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház előadása
 
EGY, KETTŐ, HÁROM
Norrison – Schnell Ádám
Titkár – Bodrogi Gyula
Dr. Faber – Kristán Attila
Gróf Dubios-Schottenburg – Tóth László
Félix – Rácz József
Dr. Pinsky / Főszabász – Szép Domán
Antal – Holló Patrik Albert
Lydia – Varga Anna Zsófia
Kuno kisasszony – Domokos Éva Lili
Brasch kisasszony – Stauróczky Éva
Posner kisasszony – Szalma Lenke
Petrovics kisasszony – László Rebeka
Lind kisasszony – Reiter Zita
Divatárus / Károly – Csikós Máté
Osso – Ficsor Milán
Ciring – Bangó Ernest
Dr. Wolf / Kristián – Steenhuis Raul
Szolga – Nagy Botond
 
AZ IBOLYA
Igazgató – Kristán Attila
Szolga – Rácz József
Zeneszerző – Ficsor Milán
Roboz kisasszony – Domokos Éva Lili
Márkus kisasszony – Reiter Zita
Rakolnoki kisasszony – Szalma Lenke
Thúz kisasszony – Stauróczky Éva
Széll kisasszony – Varga Anna Zsófia
Ilonka – Bubik Réka

Hangfelvételről közreműködik Udvaros Dorottya és Rátóti Zoltán.
 
Alkotók
Díszlettervező: Székely László
Jelmeztervező: Tordai Hajnal
Zeneszerző, dramaturg: Verebes Ernő
Ügyelő: Lovass Ágnes
Súgó: Gróf Katalin
Rendezőasszisztens: Trimmel Sándor Ákos
Rendező: Rátóti Zoltán
 
Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három…) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, kérem szépen, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.

Az elnök úr igazán büszke lehet arra, hogy „így” rendelkezésére áll úgyszólván az egész emberiség.”
„Kedves öreg barátom… az, amit maga az egész emberiségnek nevez, az szégyellje magát.”
 

Egy, kettő, három
Mi történik, ha Norrison úr, egy bank vezérigazgatója rádöbben, hogy a családjánál immár fél éve vendégeskedő Lydia, aki egy amerikai autóipari konszern tulajdonosának a lánya, szerelembe, majd teherbe esik? Az illető (tettes) egy egyszerű taxisofőr, aki ily módon, hirtelen kilép az ismeretlenség homályából. Ennek nem éppen pozitív hozadéka viszont, hogy küllemét, jellemét, és státuszát azonnal meg kell változtatni, különben dugába dől a bank és az autóipari konszern, már eltervezett, közös jövője. A lány szülei ugyanis, akik már Európában utazgatnak, egy órán belül megérkeznek, látogatóba. A feladat tehát, fából vaskarikát, egy óra alatt… Norrison úr, fontossága teljes tudatában, a percenként múló idővel versenyt futva, munkához lát.

Az ibolya
Mi sem természetesebb egy színházban, minthogy időnként női kóristákat kell felvenni egy készülő operetthez. Nem is keveset, nyolcat-tízet. A meghallgatás persze nem csak az énektudásra összpontosít, fontos a személyes háttér, a motiváció, és a jellem kifürkészése is. Ez a dolga az Igazgatónak, aki tiszta lelkiismerettel, és kigyúrt erkölcsi magatartással lát munkához. Vagyis, a felkínálkozás, ami történhet en face (pofába, arcátlanul), vagy átgondolt és kikezdhetetlen női ravaszsággal, nem biztos, hogy a jelentkező hölgy malmára hajtja a vizet. Sőt. Az unalomig megélt próbálkozások, horribile dictu, még az igazi tehetséget is sarokba szorítják, azaz kitessékelik a direktori irodából. De azután, talán a terhet megosztandó, megjelenik a szerző, és egy szerepcserével magára vállalva a „kasztingolás” ódiumát, azonnal szerelembe esik Ilonkával, az egyik szerény, de öntudatos jelentkezővel. S ha a kör itt nem is zárul be, a tanulság levonható: légy szerény, mint az ibolya, akit… Függöny?