Micsoda útjaink II.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztály,
hát ez az osztály nem volt se rosszabb, mint a többi, csak épp a legjobb. És volt egy helyre énektanárjuk, maga az egyfejű Rozs Tamás,
a csellócsászár, aki fejébe vette az osztály rozsdalepte osztályfőnökével, hogy vizsgázzon, ha már énekből, hát Cseh Tamásból, helyből távol.

Mert volt egyszer énekes, Cseh Tamás, akinél jobban, szívfacsaróbban a semmit eldalolni senki nem tudta, a szövegekben persze ott ólálkodott hol nem volt Bereményi Géza, hát így ők, ketten..
Volt vizsga, lett belőle koncert, egy szál gitár helyett 12 hangszerre, ország-világra. Siker pénz, nők, férfiak, ingyen gumimatrac, csillogás, elszállás, puffanás, minden ami szokott, amikor egy dolog jó.

S mit ad Isten, hogyhogynem, meghívták őket a Nagy Ámerikába. Repülőjegy, helyfoglalás, koncertek, künn a nagy vízen túl. De a baj nem jár egyedül. Elkísérte őket a forgatócsoport, hogy megörökítse a Turnét az örökkévalóságnak, vagy éppen nektek,  akik éppen nézitek.
És ha már úgyis éppen nézi valaki, - akinek még így is jobb, mint annak, aki éppen nem - miért ne járjon mellé koncert, és miért ne vendégeskedne benne egy-két dal erejéig, akiket amúgy is szeretünk,  
Varjú Olga és Seress Zoltán?
(Mohácsi János)

Ez Cseh Tamás varázsa és halhatatlansága, és ezt kívánja estünk a nézőknek átadni. Legyen szó őt először halló kamaszról, vagy ezeken a dalokon felnőtt generációkról, a dalok életkortól és földrésztől függetlenül mindenkit megszólítanak.