Mezei Mária - Hoztam valamit a hegyekből

A Költészet Napja alkalmából
Tóth Auguszta önálló estje
A Nemzeti Színház előadása

Mezei Mária: Tóth Auguszta
Rendező: Dávid Zsuzsa

Zenei szerkesztés és zongorán közreműködik: Szilassy Nelly
Díszlet- és jelmeztervező: Glória von Berg
Színpadra alkalmazta: Dávid Zsuzsa és Tóth Auguszta

Az előadás hossza: 2 óra szünet nélkül

„Sok arcom volt, most a valódit látják, egy emberét, aki nem akar dolga-végezetlenül távozni: haza akar érni az emberek szívébe. Hogy most nem vagyok színésznő? Nem tudom. Lehet, hogy a színészet, - a valódi, –a tökéletes azonosulás, a tökéletes igazmondás. A jó színészethez elég a tökéletesen hazudni tudás képessége is: úgy tenni, mintha… Nekem azzá kellett válnom, szó szerint és valóságosan. A legvacakabb szerepért összezsugorodni, vagy megnőni saját határaimon túlra. Iszonyú szép és félelmetes volt… A nevemet i-vel írom, az y-t színigazgatók és újságírók ajándékozták a múltban. Megszoktam, mint a vörös hajam. Ma, mint minden hazugság, zavar. ’945 után én már nem csak színt akartam játszani - közölni akartam valamit. Hoztam valamit a hegyekből! Igen, Istennel a hátamon, sokszor keresztbe feküdtem karrierem útján. Igen, önsors rontó is voltam. Nem maradt utánam semmi, amit szívből vállalok, csak három magnótekercs: az 1959-es Bartók termi estém, a „ Pacsirta,” és a „Bujdosó lány.” (Mezei Mária)

Azt mondják, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Vajon Mezei Máriára hányan emlékeznek napjainkban? És hogyan? A „kecskeméti, franciás Mezeire”, aki remekül játszott kokottokat…, aki színésznő akart lenni, és az lett. Díva, Vörös Démon, Femme fatale! Vajon igazán ezt akarta és így? Valójában milyen ember volt? Hogyan élte mindennapjait? Kit és hogyan szeretett? Boldog volt-e, mint nő, mint ember, mint művész? Eleget tett-e a maga elé kitűzött, vállalt feladatának: szeretetben, szeretettel élni? Sok-sok kérdés, melyekre kutatva életét sem kaptunk egyértelmű választ. Nehéz utat vállalt, míg végül sikerült révbe érnie hű társával oldalán, mindennap megharcolt szeretetben, harmóniában önmagával, békében a világgal.

Régóta és sokszor az „utamba” került Mezei Mária: vagy úgy, hogy dalait énekelhettem, vagy úgy, hogy egy könyvet kaptam róla... Ismeretlenül is megszerettem. (Tóth Auguszta)