Makrancos

Bízni bárkiben is manapság szinte lehetetlen. Jobb volna, ha inkább feladnánk, s a nyugalmat, a rutint keresnénk, magunknak őrizvén gyengeségeinket. Vagy dönthetünk úgy, hogy elvállaljuk az erőpróbát és az esetleges sérülést, hogy önmagunkat fel nem adva, de a másik fél lehető legőszintébb elfogadásával akarjuk megismerni azt, aki végül többé válhat számunkra, mint a saját félelmünkhöz való ragaszkodás.

Shakespeare A makrancos hölgy című komédiája a mai korba helyezve egészen érdekes látleletet ad. A két teljesen eltérő temperamentumú nő párkapcsolatának alakulását végigkövetve megkérdőjeleződik a klasszikus alaphelyzet: a naiv, simulékony húg az érte feltétel nélkül rajongó férfi mellett végül boldogabb lehet-e, mint a megközelíthetetlenné keményedett nővér azzal az emberrel, aki mindenáron a nő teljes személyiségét akarja látni?

A táncelőadás a darab karaktereire fókuszál és a lélektani okokat vizsgálja a cselekmény alakulásának szempontjából.

„Gulyás Anna valóban mélyen megmártózott A makrancos hölgy két domináló, ellentétes női karakterében, ám nem volt szándékában a figurákról Shakespeare-hű elemzést színpadra vinni. Sokkal inkább az érdekelte, hogyan lehet e két női archetípust aktualizálni, vagyis a mában is érvényes és időszerű jelenségüket mai eszközökkel bemutatni. [...] Bár egy négyszereplős kapcsolati drámát tényleg szinte bárhonnan lehet eredeztetni, Gulyás Makrancos-választása mégsem tűnik felszínesnek és indokolatlannak. A koreográfiában ugyanis a vívódó szerelmespárok harcai mellett megtaláljuk a makrancosság esszenciáját is, legalábbis erre utaló jegyekre szép számmal rácsodálkozhatunk az előadáson.” /Kutszegi Csaba: Mikor szabad mosolyogni? /