Magyar láng – Cseh lélek /pótjegyek

Közreműködik: Kelemen Barnabás – hegedű / Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Madaras Gergely

Antonín Dvořák: a-moll hegedűverseny, op. 53

Dvořák viszonylag ritkán felhangzó hegedűversenye az 1870-es évek végén keletkezett.  A darab a kor egyik legnagyobb hegedűművészének, Joachim Józsefnek készült, aki tanácsaival segítette a végső forma kialakítását. A versenymű különlegessége, hogy a szólista már a nyitóütemekben belép, megszakítás nélkül kapcsolódva a zenekari bevezetéshez. A darab nem a virtuóz csillogást helyezi előtérbe, hanem a hegedű éneklő karakterét és a zenekarral való szoros együttműködést. A lassú tétel bensőséges lírája és a finálé cseh táncokra emlékeztető ritmikája Dvořák nemzeti ihletésű stílusát tükrözi, miközben végig megmarad a klasszikus versenyművek formai keretei között.

Bartók: 1. rapszódia, BB 94b

Bartók 1928-ban komponált első rapszódiája szorosan kapcsolódik népzenekutatói munkásságához. A mű autentikus magyar és román népzenei dallamokra épül, amelyeket Bartók eredeti formájukhoz hűen, mégis egyénien dolgoz fel. A két nagy egységből álló kompozíció lassú, improvizatív jellegű bevezetés után lendületes, táncos zárórészbe torkollik. A hegedűszólam a népi előadásmód sajátosságait – díszítéseket, ritmikai szabadságot – is megidézi, miközben komoly technikai felkészültséget igényel. A mű zongorás és zenekari változatban is létezik, ez utóbbi hangszerelt változat gazdag színvilággal erősíti fel a rapszódia drámai és karakteres vonásait.

Antonín Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70

Dvořák hetedik szimfóniája életművének egyik legsúlyosabb és legdrámaibb alkotása. A mű 1885-ben, londoni megrendelésre készült, és a szerző tudatos törekvését tükrözi arra, hogy a nagy szimfonikus mesterek – különösen Beethoven és Brahms – nyomdokain haladva egy mélyebb hangvételű, monumentális művet hozzon létre. A sötét tónusú nyitótétel feszült, küzdelmes hangulatot áraszt, amely a szimfónia egészét meghatározza. A lírai lassú tétel és a szenvedélyes scherzo ellenére a zárótétel sem hoz felhőtlen feloldást, inkább drámai erővel zárja le a művet. A VII. szimfónia egyszerre személyes vallomás és nagyformátumú zenekari alkotás, amely Dvořák szimfonikus gondolkodásának csúcspontját jelenti.

– baljos –