Magyar Állami Népi Együttes: Megidézett Kárpátalja

A világra érzékenyebben reagáló alkotó emberek szüntelenül keresik a választ az emberi létezés alapkérdéseire: mi tart meg bennünket, és mi tart fenn bennünket? Mi az, ami a miénk még, mi az, amitől önmagunk lehetünk?

A népművészet formanyelvén megszólaló színpadi alkotók még inkább a lélekmegtartó, lélekemelő állapotokat keresik. Az igazi élményeket, a bartóki „tiszta forrásból” érkező inspirációkat.

Minden kultúra a saját lelkét őrzi és éli kicsiben, de benne van sejtjeiben az egyetemes emberi kultúrához való tartozás öröksége is. Ennek az örökségnek a része az elfogadás, a szolidaritás, az együtt élő népek viszonyának egymás mellé rendelése, és nem hierarchiába rendezése. „Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától” – valljuk Pilinszky Jánossal együtt.

A Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ruszinok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját. Felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös, és mindazt, ami nemzeti sajátosság. A hangsúlyt azonban a közös gyökerekre helyezve, szemléletesen érzékeltetve a közös történelmi múltból származó törvényszerű hasonlóságokat. (Azok a ruszin népek, melyek mai napig őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, büszkén vallják, hogy őseik a magyarokkal együtt hűségesen védték a „nagyságos fejedelem” várait.)

A hagyomány átörökítése, a saját és a velünk együtt élő népek folklórnyelvének ismerete a találkozások és saját magunk kinyilatkozásának lehetőségét teremtik meg. A színház ezeknek a találkozásoknak az esélye, a tükre. A tükör, amibe jó belenézni, mely annak is felmutat, aki megalkotja, és annak is, aki majdan nézői csendjében megéli az inspiratív elfogadás és befogadás állapotát.

Közreműködnek: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, Szlama László (felvételről), Pál Lajos, meghívott zenészek

Szólót énekelnek: Herczku Ágnes, Hetényi Milán

Az Idéző szerepében: Bakos Gabriella

Zeneszerző: Pál István „Szalonna”

Zenei szerkesztő: Pál Lajos

Koreográfusok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Kökény Richárd, Mihályi Gábor

Jelmeztervező: Furik Rita

Díszlettervező: Molnár Zsuzsa

Videoanimáció: Soós Andrea

Fény: Győri László

Művészeti munkatárs: Orza Calin

Rendező-koreográfus: Mihályi Gábor

Zenekarvezetők: Pál István „Szalonna”, Radics Ferenc

Tánckarvezető: Kökény Richárd

Tánckari asszisztensek: Borbély Beatrix, Jávor Katalin, Varga Péter

Művészeti vezető: Mihályi Gábor