Program


Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, vendég: Yoav Levanon

Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, vendég: Yoav Levanon

Túlzás nélkül állítható, hogy a Zsidó Nyári Fesztivál nyitó koncertjén csodálatos tehetségekkel találkozhat a közönség.  több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Rolla Jánost és a Liszt Ferenc Kamarazenekart feltehetőleg kevés embernek kell bemutatni, hiszen az évtizedek óta a világ élvonalába tartozó együttes ma is rendkívül népszerű.
Estjükön kivételes képességű fiatal előadókat hallhatnak, olyannyira, hogy az izraeli zongorista zseni, Yoav Levanon mindössze nyolc éves.
Három évesen kezdte zongora tanulmányait és hét évesen már a New York-i Carnegie Hallban koncertezett. Első zenekari koncertjét az Israel Chamber Orchestrával adta. A legelragadtatottabb kritikák szerint ő a „21. Század Mozartja”, a „következő Barenboim”.
Budapesti bemutatkozó koncertjén Haydn D-dúr zongoraversenyét hallhatja tőle a közönség.

A Pusker nővéreket a róluk készült Láthatatlan húrok című dokumentumfilmnek köszönhetően világszerte megismerhették. Karrierjük 2004-ben kezdődött, amikor a Zeneakadémia nagytermében, a  Budapesti Fesztiválzenekar koncertjén játszhattak szólót, Fischer Iván vezényletével.
Júlia, a fiatalabb testvér 2005-től a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályának növendéke, Ágnes pedig hegedűművészi diplomáját 2010-ben kiváló minősítéssel szerezte meg. Több zenei verseny nyertese, jelenleg a müncheni Zeneakadémián folytatja tanulmányait.
Az est programjában többek között Bloch, Sarasate és Goldmark művei szerepelnek majd.

Vendégek: Yoav Levanon ( 8 éves izraeli zongoraművész), Pusker Júlia és Pusker Ágnes.

Ajánlatunk


Az OPERA újévét immár 14. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása. 2027-ben két további klasszikus mű: Beethoven ugyancsak Mahler által megerősített nyitánya és Haydn csellóversenye teszi teljessé a műsort – utóbbi természetesen OPERÁ-s szólistával szólal meg.

Tóth Péter – Mechler Anna A Szépség és a Szörnyeteg

Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban

Ajánló


A mexikói születésű tenor énekesi pályája szokatlanul kezdődött:

Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett…

Giacomo Puccini BOHÉMÉLET Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!