Kiscsillag zenekar és vendégei: Idáig tudom a történetet
Ismét folytatódik a Kiscsillag zenekar népszerű, akusztikus sorozata, az Idáig tudom a történetet. 2012 októberében jelentkeztek először rendhagyó műsorral, és azután is telt házak előtt játszották országszerte.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Friday, April 24 2015 8:00PM
A vendégek: Németh Juci, Vedres Csaba, Császári Gergely
“Mindenkinek vannak történetei, vagy saját alapanyagból, vagy barátok, ismerősök életéből, jól végződnek rosszul végződnek, viccesek, tragikusak, vagy viccesek és tragikusak. Sokszor attól függ, hogy éppen milyenek aznap, hogy hogyan kezdjük el, hol hagyjuk abba, kiről és miről, miért és kinek mondjuk. Így begyakoroljuk őket, csiszolódnak, tömörödnek, ha nem elég színesek, hozzágondolunk egy másik hasonló sztoriból egy árnyalatot, míg a végén magunk se tudjuk, mikor és hol is volt, kivel történt és pontosan mi is. Illetve talán még tudni véljük, de az már nem lényeges. Ekkor a történet már önmagában áll, levált az életről és lehet akár belőle mese, novella, vers, sőt még dal is.” – mondta el Lovasi András, a Kiscsillag fő dalszerzője a rendhagyó koncertről, amelynek fő különlegessége tehát, hogy a zene mellett fontos szerepet kapnak benne prózai szövegek.
Az Idáig tudom a történetet koncerteken a Kiscsillag zenekar és vendégeik a dalok között és dalokban mesélnek el különböző történeteket, verseket, novellákat, olyanokat, amikből dalok születtek, vagy olyanokat, amik dalokról jutottak eszükbe. Kezdetben Lovasi Papp Sándor Zsigmond írót kérte fel alkotótársnak, hogy írja meg a dalokat összefűző szerelmi háromszögről szóló keretet, majd később Lovasi továbbírta a történetet. A koncertsorozat zenei programja jórészt az idén márciusban megjelent Szeles album szerkesztését követi. Az est irodalmi szövegei mellé így a legújabb Kicscsillag-lemez dalai kapcsolódnak. A lemezről Erdős Virág költő a következőket írta:
"Ezzel az őrületesen zseniális szöveggel egy baj van.
Hogy nem én írtam."
(Erdős Virág)
Az irodalom, a színház és a stand-up comedy műfaji sajátosságaira is épülő koncerteken a zenekar vendég fellépőkkel egészül ki: Németh Juci, Császári Gergely és Vedres Csaba zongoraművész lépnek színpadra a Kiscsillag zenekarral az Idáig tudom a történetet koncerteken.
A koncert a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.
Our offer
Hans van Manen – Jiří Kylián Timeless Contemporary '27 Trois Gnossiennes, 5 tangos, Petite Mort, Six Dances
Giacomo Puccini LA BOHÈME Opera in four acts, in Italian, with Hungarian, English, and Italian subtitles
Suggestions
A century ago, the world first encountered this remarkable opus, a work that soon became one of the cornerstones of…
A 60-minute tour starts every day at 13:30, 15:00 and 16:30 in English. To request a tour in other languages…
Máté Bella – András Almási-Tóth Passion contemporary Opera
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.
