Program


Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje

Imi, mondj egy verset! – Csuja Imre önálló estje

Csuja Imre verses estje

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2023. január 19. csütörtök, 19:00

Csuja Imrében a versekhez való kötődés még kisgyermekkorában alakult ki, nagymamája révén. „Úgy történt, hogy én nem jártam óvodába, a nagymamámmal pedig sok időt töltöttem akkoriban, neki volt az a jó értelemben vett mániája, hogy nekem már 4-5 éves koromtól verseket tanítson. Úgyhogy elég sok verset tudtam már azelőtt, hogy iskolába mentem volna, és ki is próbálhattam. Akkoriban ugyanis összejártak az emberek egymáshoz munka után estefelé, összegyűltek pletykálkodni, „tanyázni”, ahogy mondták, és amikor kifogytak a történetekből, pletykákból, akkor mindig mondták: Imi, mondj egy verset! Így alakult ki és innen ered az est címe is.”

A sokak által kedvelt színművész most elsősorban Terézváros közönségét kápráztatja el verstudásával, miközben egyedi hangulatot teremt. A műsorban József Attila, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Radnóti Miklós, Arany János versei hangzanak el, valamint Babits Mihály Jónás könyve.

 

 

Terézvárosi lakosoknak ingyenes!

Az előadás a terézvárosi önkormányzat és az Eötvös10 kultúra napi ajándéka a terézvárosiak számára.

A díjtalan belépésre jogosító regisztrációs lapok 2023. január 9-től munkanapokon 9.00-17.00 között igényelhetők kizárólag személyesen, terézvárosi lakcímkártya bemutatásával az Eötvös10 Művelődési Ház (VI., Eötvös utca 10.) recepcióján.

Információ: Artner Szilvia +36-30-3718927; artner.szilvia@eotvos10.hu

 

Fotó: Krasznai Zoltán

 

Ajánlatunk


Vannak olyan napok, amelyeken Operaházunk azért nem játszhat, mert estig próbák folynak a színpadán. Vannak olyan nézőink, akik csak kedvezménnyel tudnák meghallgatni kedvenc slágerdarabjukat. És léteznek olyan művek, amelyek bár nagyon népszerűek, minden évadban mégsem tudjuk adni azokat a produkciók torlódása, a program kötelező változatossága miatt.

Pietro Mascagni Parasztbecsület

Wolfgang Amadeus Mozart / Gian Carlo Menotti BASTIEN ÉS BASTIENNE / A TELEFON Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar felirattal

Ajánló


A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar…

Toronykőy Attila Operatúra Papagenóval A gyermekek biztonságos látogatása érdekében szülői felügyelet nélkül a programon való részvétel nem lehetséges.

Giuseppe Verdi AIDA Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!