Haydn–Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart 

Zenei tréfa, K. 522

Joseph Haydn 

3. (A-dúr) hegedűverseny, Hob. VIIa:3

Szünet

Wolfgang Amadeus Mozart 

Titus kegyelme, K. 621 – nyitány

Joseph Haydn 

98. (B-dúr) szimfónia, Hob. I:98

Vezényel

Takács-Nagy Gábor

Szólista

Alexander Sitkovetsky (hegedű)

Zenei karikatúra, játékos versenymű, ünnepélyes operanyitány és meglepően komor szimfónia – Mozart és Haydn változatos színeivel tér vissza a Fesztiválzenekar élére a 2024-ben Kossuth-díjjal kitüntetett Takács-Nagy Gábor, aki a szerzők specialistájaként a kreatív kockázatvállalásban hisz, így előadásai mindig frissek és eredetiek. A koncert első felében a gúnyé és a jókedvé lesz a főszerep – meg persze Alexander Sitkovetsky játékáé. A kiváló hegedűs gyermekként Menuhinnál tanult, jelenleg a wrocławi NFM Leopoldinum Orchestra művészeti igazgatója. A hazai közönség a BFZ békéért adott 2024. augusztusi koncertje után hallhatja ismét a művészt 1679-es Stradivariján. A szünet után egy Mozart-nyitány, majd Haydn egyik londoni szimfóniája szólal meg, amellyel valószínűleg elhunyt pályatársa előtt tisztelgett.

Mozart Kis éji zene című darabját mindenki ismeri, de azt talán kevesebben tudják, hogy a szerző egy másik divertimentót is komponált akkoriban, amely az elegáns mű szatirikus párdarabja lett. Az 1784-ben készült Zenei tréfa azokon az ügyetlen, tehetségtelen komponistákon és előadókon élcelődik, akikkel Mozartnak elvileg versenyeznie kellett. A viccek megértéséhez persze ismernünk kell az érintett kortársakat, de legfőképp a kor zenei szabályait. A közhelyek, kvintpárhuzamok, hibás szólamarányok és helytelen hangnemváltások mellett a legharsányabb tréfa a mű elviselhetetlenül disszonáns zárótaktusa.

Amikor Haydn 1761. május 1-jén Esterházy Miklós herceg szolgálatába állt, hamar ráeszmélt, hogy van az udvarban egy másik zenei üdvöske is: az alig húszéves Luigi Tomasini. Talán a herceggel és a koncertmesterrel való jó viszony fenntartása motiválhatta a szerzőt, amikor négy hegedűversenyt komponált a fiatal kolléga számára. Az A-dúr concerto első tétele gyakorlatilag egyetlen témából áll, de a szerző addig variálja, amíg kontrasztos melléktéma lesz belőle. A lassú tétel szerenádba illő gyöngéd ária, és a líraiság az energikus, virtuóz fináléban sem szűnik meg teljesen.

Miután Salieri nem vállalta, végül Mozartot kérték fel, hogy komponáljon operát II. Lipót császár cseh királlyá koronázásának alkalmából. A szerző A varázsfuvolát tette félre, hogy mindössze tizennyolc nap alatt megalkossa a Titus kegyelmét, amellyel, ha a Prágába vezető úton fejezte is be kapkodva, elkészült az 1791. szeptember 6-i bemutatóra. A művet a császárné „német szemétnek” nevezte, hiába a nyitány elején hallható fanfár, amely egyértelműen a koronázás előtt kívánt tisztelegni. Pedig az opera zenéje friss, életerős, izgalmas, elegáns és lendületes.

Mozart három hónappal a Titus után meghalt, Haydnt első londoni útján érte a hír. „Egy ideig magamon kívül voltam a halála miatt, nem tudtam elhinni, hogy a gondviselés ilyen hamar elragad egy pótolhatatlan embert” – írta barátjának. Minden bizonnyal ez a gyász nyomta rá bélyegét a londoni koncertsorozat számára írt hat szimfónia utolsó darabjának hangulatára. A nyitótétel súlyos, baljós lassú bevezetéssel indul, amelyben Haydn elrejtette a főtémát. A lassú tétel szokatlanul mély, himnuszszerű, de még a menüett sem olyan könnyed, mint máskor. Egyedül a fináléban engedte szabadjára a zeneszerző a benne rejlő mókamestert, amikor a mű vége elé váratlan billentyűs szólót komponált.