HAJNAL HASAD (13+)

Ferenc:   Neked még van kedved zongorázni? Amikor az ember legjobban meghalni szeretne… mert megalázások érik, mert belénk rúgnak, a székelyeket asszonyostól, gyerekestől hajszolják, mint az állatokat… Te  meg zongorázol… Hát nincs benned egy csepp magyar érzés?
Anna:      Magyar érzés? Magyar érzés? És amikor te a Réztyúkban mulatsz, a cigánnyal… éjféltől hajnalig az Akácosút meg a Krasznahorka büszke vára meg a Bözsi ne sírjon!!! És közben folyik a pezsgő és folyik ki a pénz a kezedből! Csak mulatsz folyton…
Ferenc:   De sírva… Érted?… Sírva…
 
 „…a Révai Nagy Lexikonában létező és kisfiúként paradicsominak képzelt Magyar Királyság roppant igazságtalan földarabolása, Horthy, aki nagyanyám szerint fess ember volt, a második világháború, Drezda bombázása például, meg a kínzó kérdés: kik azok a zsidók, mi történt velük, és miért? Miért engedte el őket ugyanez a snájdig Horthy? S mi van ezekkel a magyar nyelvű városokkal a határainkon túl? Sebek a seb helyett, mások sebzettsége a magamé helyett. Az egyetemes szenvedés képeivel takartam ki saját szenvedésemet. […]
A Révai-lexikon pedig ugyanolyan csonka volt, mint a hazám […]. Hiánytalanul megvolt viszont nagyanyámnak az Új Idők Lexikona Singer és Wolfner kiadásában, s abban ott állt néhány jól ismert város- és sohasem hallott falunév után:”Trianon óta Csehszlovákiáé, Kassa például; Kolozsvár pedig Romániáé. Zenta Jugoszláviáé. Fraknó vára Ausztriáé (pedig ők aztán igazán nem voltak rászorulva sem Fraknó várára, sem a burgenlandi szőlőkre, gondoltam). Miért?
„Mert elvesztettük a háborút”, magyarázta Tómama.
„Melyiket?”
„Mindet.”
Ezen a nyomon végre el lehetett indulni.
Saját kiskamaszkori szorongásaim mellé, sőt helyébe pillanatok alatt második világháborús szorongásokat szereztem.”
(Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca; Egy cívis vallomásai)
 
Az együttes karizmatikus vezetőjére nemcsak az európai kortárs irodalom és színház hozzánk eljutott alkotásai és eszméi hatottak, valamint a megélt ’68 a maga teljes összetettségében, hanem ’48, Trianon, ’56 és a magyar történelem minden sorsfordító eseménye.
A ’70-es évek elején egy napilap bűnügyi tudósítója nagy cikkben leplezte le a társulatot, mint ideológiai fellázítót, a rendszer ádáz ellenségét. Az igazi botrány akkor tört ki körülöttük, amikor meghívás és előzetes engedély nélkül felléptek egy kollégiumban, s addigi előadásaik töredékeiből olyan eseménysort improvizáltak, amelyben – az informátorok számára össze nem illő – aktusok kerültek egymás mellé. Következményképpen az addig többé-kevésbé diszkrét politikai és hatósági megfigyelés szisztematikus és nyílt vegzatúrává változott. Elkezdődött, vagy inkább felgyorsult az együttes felszámolása. A tagokat
országszerte elszívták a kőszínházak, mindannyian hivatásos színészek lettek.