Gilles Leroy: Alabama Song

Ez a mi kísérletünk, hogy felfedezzük, hogyan valósíthatja meg önmagát egy nő a nagy író árnyékában, milyen az, amikor egy ennyire bonyolult egyéniség a médiák és tömegkultúra áldozatává válik. A mi olvasatunkban ez az ellentétes pár arra emlékeztet bennünket, hogy választásaink mindig változásokat eredményeznek, amelyek gyakran kivonják magukat ellenőrzésünk alól és a legtöbbször olyan útra terelnek bennünket, amelyre sohasem volt szándékunkban rálépni. Gilles Leroy, kortárs francia író ezért a regényéért 2007-ben megkapta a Goncourt-díjat.

Rahim Burhan, az előadás rendezője:
Először a könyv ismertetőjét olvastam el és annyira érdekes volt, hogy a megjelenése után azonnal kézbe vettem a regényt., amely fellelkesített, mert sajátságosan szól a manapság egyre problematikusabbá váló intézményről, a házasságról. A nők egyre öntudatosabbak, és nem engedik meg, hogy közönséges kísérőkké degradálják őket. Néhány korábbi rendezésemben már foglalkoztam a nők jogaival és védelmeztem azokat.; a jelen esetben pedig az keltette fel érdeklődésemet, hogy miként élnek vissza Zelda kreativitásával, hogyan használja ki az „édes ura” a nő tehetségét és ötleteit. Elmegy egészen odáig, hogy megpróbálja rávenni a pszichiátereket a szanatóriumokban, amelyekben Zeldát gyógykezelik, hogy tiltsák el az írástól, mert az írás állítólag ártalmas az asszony lelki egészségére… Tehát, a családról beszélünk… Az asszonyról, aki egy olyan emberrel él, aki neki nem nyújt semmit, akivel még intim életet sem élhet. Roppant fontos számomra, hogy az Újvidéki Színházban rátaláltam egy gyönyörű színésznőre, aki szeretettel és szenvedéllyel alakítja Zeldát, visszaadva mindazokat a valőröket, amelyek ezt a csodálatos nőt ékesítették. Ezt a szerepet mintha csak Elor Eminára szabták volna.

Gyarmati Kata, dramaturg:
Vajon a tehetség áruba bocsátható-e, lehet-e áruként kezelni? Erről gondolkodtam, amikor elolvastam a regényt. Fő motívuma az ezzel a tehetséggel való visszaélés. Scott Fitzgerald elorozza Zelda ötleteit, kész szövegeit és beilleszti azokat a saját szövegeibe. Amikor fizikai értelemben nem is lop, mentálisan, intelektuálisan ezt teszi. A szerelemről beszélünk, mert a mi előadásunkban Zelda és Scott szeretik egymást, de szólunk az érdekről is, az érdekből táplálkozó szerelemről és a szerelemből táplálkozó érdekről. Ez valamilyen közöttük létező furcsa művészi szimbiózis. És most kérdem én, hol vannak ennek és az ilyen kizsákmányolásnak a határai?

Az Újvidéki Színház előadása.

Tisztek, Fiatalok, Riporterek, Táncosnők, Bohém lézengők

smink: Pászti Ágnes
fény: Majoros Róbert
hang: Bíró Tibor
súgó: Bíró Alekszandra
ügyelő: Bíró Alekszandra