Program


Francia kapcsolatok Kováts Péter és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Francia kapcsolatok Kováts Péter és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Minden esztendő hoz évfordulót, némelyik többet is. A 2012/2013-as hangversenyévad Magyarországon kettős Lajtha-évforduló jegyében is telik, hiszen Lajtha László, a 20. századik egyik legjelentősebb népzenekutatója és kiemelkedő zeneszerzője 2012-ben lenne százéves, a következő évben pedig halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg.  more

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: Saturday, February 02 2013 7:30PM

Az évfordulók talán arra is alkalmat adnak, hogy jobban megismerjük Lajtha eddig szinte teljes egészében mellőzött zeneszerzői életművét. Merthogy van mit megismerni: a kilenc szimfónia és a tíz vonósnégyes mellett két misét is írt, közülük a koncerten elhangzó „a szorongattatások idején” alcímet viseli, 1950-ben keletkezett, és akár korképnek is tekinthető.
Az 1838-ban, vagyis 2013-ban 175 éve született Georges Bizet slágerszerű, valamint Marcel Dupré ritkán hallható alkotásának létjogosultságát a műsorban az indokolja, hogy Lajtha László szorosan kapcsolódott a francia zenéhez és kultúrához, közeli barátja volt többek között Romain Rolland, levelező tagjává választotta a Francia Akadémia, s a legnevesebb francia kiadók publikálták zeneműveit.
Az izgalmas műsort az a muzsikus vezényli, aki ma a Szeged zenei életét egykor felpezsdítő legendás karmester, Vaszy Viktor munkáját folytatja. Gyüdi Sándor először matematika–fizika tanári szakon diplomázott, és csak később végezte el Zeneakadémiát. Bár ilyen cím nem létezik, nyugodtan nevezhető Szeged zeneigazgatójának: a város szimfonikus együttesének művészeti vezetője, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója és a szintén nagy múltú, 1958-ban alapított Vaszy Viktor Kórus karnagya.

A koncertet 18.30 órai kezdettel Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Műsor:

Bizet: Az arles-i lány –II. szvit
Dupré: g-moll szimfónia orgonára és zenekarra, op. 25

Lajtha László: Mise fríg hangnemben, op. 50

Közreműködik: Vaszy Viktor Kórus (Szeged)

Our offer


Carl Orff CARMINA BURANA Scenic cantata in the original languages, with Hungarian, English, and same-language subtitles

For the 14th time, the performance of the famous Symphony No. 9 will dominate the OPERA’s New Year celebrations. In 2027, the programme will be completed by two further classical works: Beethoven’s overture, also enhanced by Mahler, and a cello concerto by Haydn, the latter of course featuring an OPERA soloist.

Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud The Barber of Seville / The Marriage of Figaro / The Guilty Mother Opera-mix in two parts, is Hungarian with Hungarian and English surtitles

Suggestions


Rudi van Dantzig – Toer van Schayk / Pyotr Ilyich Tchaikovsky SWAN LAKE Classical ballet in three acts

While the Fountain of Tears bubbles before him, Giray, khan of the Tatars, is lost in brooding. Just as the…

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.