Faust
Charles Gounod
Faust
A St. Petersburg Chamber Opera vendégelőadása
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2020. március 29. vasárnap, 19:00
Szentpétervár a világ egyik legnagyobb pezsgésű és kínálatú opera-, valamint balettfővárosa. Nem elég említeni a híres operaházat, amely ma már újra eredeti cári nevét, a Mariinszkijt viseli, és letette a helyi kommunista vezetőét, Kirovét. De az 1860-ban nyitott gyönyörű történelmi ház mellé modern koncertterem és egy újabb operaház is épült, a Mariinszkij, mindez pedig eszünkbe juttatja New York Lincoln Centerét. Ugyanakkor önálló balettszínházak is léteznek, némelyik saját iskolával együtt működik XXI. századi épületben – ilyen például a mi repertoárunkon is szereplő koreográfus, Boris Eifman társulata, színháza és iskolája. Idén ősszel pedig azt is megtapasztaljuk a szentpétervári vendégjáték során (Mozart: A kairói lúd), hogy működik ott kamaraopera is, ahol redukált zenekarral, de teljes elánnal énekelve mennek az előadások. Az orosz társulat két este erejéig most Budapesten is bemutatja darabjait, éppenséggel két francia operát eredeti nyelven. Produkcióikban a látvány – a viszonylag kicsi anyaszínházi színpadméret ellenére is – kulcsszerepet játszik LED-falak, grafikák és animációk használatával, de az éneklés megszokott, magas színvonalú orosz kultúrájával sem maradnak adósak. Gounod francia nagyoperája bő száz éve nem hiányozhat egy magára valamit is adó operatársulat repertoárjából, és a mai napig egyike a legtöbbet játszott operáknak.
Évad szereposztás
- Karmester
- Maxim Valkov
- Faust
- Sergey Aleschenko / Vsevolod Kalmykov
- Mefisztó
- Yuri Borschev
- Margit
- Tatiana Kalchenko
- Wagner
- Anton Morozov
- Valentin
- Egor Chubakov
- Siébel / Kleopátra
- Larisa Pominova
- Márta / Lais
- Natalia Vorobyeva
- Közreműködik a
- Szentpétervári Kamaraopera Zenekara és Énekkara
Alkotók
- Librettó Johann Wolfgang von Goethe: Faust (1. rész) alapján
- Michel Carré / Jules Barbier
- Rendező
- Yuri Alexandrov
- Látványtervező
- Vyacheslav Okunev
- Világítástervező
- Irina Vtornikova
- Korrepetítor
- Yana Zubova
- Karigazgató
- Igor Pototskiy
- Koreográfus
- Nadezhda Kalinina
- Videó
- Daniil Bakalin
- Bemutató
- 2017. május 27.
Ajánlatunk
A barokk zene két óriása találkozik az adventi időszakban az OPERA Zenekar és Énekkar előadásában. Bach jól ismert Magnificatjának eredeti, Esz-dúr hangnemben íródott változatát maga a szerző egészítette ki kifejezetten az ünnepkörhöz illeszkedő részekkel. Händel Messiása szintén elengedhetetlen része a karácsonyi várakozásnak.
Vannak olyan napok, amelyeken Operaházunk azért nem játszhat, mert estig próbák folynak a színpadán. Vannak olyan nézőink, akik csak kedvezménnyel tudnák meghallgatni kedvenc slágerdarabjukat. És léteznek olyan művek, amelyek bár nagyon népszerűek, minden évadban mégsem tudjuk adni azokat a produkciók torlódása, a program kötelező változatossága miatt.
Giacomo Puccini TURANDOT Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Ajánló
Ádám Jenő azonos című műve nyomán MAGYAR KARÁCSONY Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven
Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
Bartók Béla két nagyhatású színpadi műve a férfi és nő közötti kapcsolatok dinamikáját, személyiségük mélyebb rétegeit vizsgálja olyan alkotók színre…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!