Fakuló hajnalpír

„Arra, amit Nietzsche Wagner iránt érzett, nincs más szó, csak a szerelem.” (…) Évekkel később, Wagner halála után ezt maga Nietzsche is megerősítette. S megemlítendő, hogy Nietzsche Cosimát is szerette, amely érzelemre végképp nem túlzás a szerelem kifejezést alkalmazni. 1889 januárjának legelején, amikor elméje végleg megbomlott, levelet küldött „Ariadné hercegnőnek, szerelmemnek”,  vagyis Cosimának. Legutolsó, nagyra becsült történészbarátjának, Jacob Burckhardtnak írott levelét pedig egy értelmetlen, kusza utóirattal látta el, amelyben így búcsúzik: „A többi Cosima asszonyé… Ariadnéé…”

Szilárdi Béla új darabjának főhőse kétségkívül Cosima Wagner. A trilógiává bővült sorozat (Ecset és kalapács, A láma köpése) változott: Nietzsche szinte mellékszereplő Cosima asszony belső harcában, egy verbális küzdelem szereplője, elszenvedője – s vesztese. S az egész vélhetően fikció: nincs arra írott forrás, bizonyíték, hogy mindez bekövetkezhetett: elképzelt helyzet ez, mint Szilárdi eddigi két munkája is.

1888-ban, Wagner halála után 5 évvel hangzik a párbeszéd, a 44 éves, bomló elméjű Nietzsche és Cosima dialógusa. Cosima küzd a helyzetével: a „sértett özvegy”, az „egykorvolt feleség” s a Nietzsche által szeretett asszony szerepeivel, mivel a szituáció döntést követel. Elfogadni vagy elküldeni? Teret és időt hagyni az utolsó fellángolásnak?

Nietzsche alakja, személyisége képtelenné teszi a döntést. Mindenki mindent ért, tud, s akar vagy nem akar; s következik a minden feszültséget feloldó „négykezes”. Liszt Ferenc darabja, Cosima édesapjáé: a múlt feszültségei, a gyermekkor keservei, vélt és reménytelen szerelmek hangjai csendülnek fel az kettejük által megszólaltatott zongorán – egy elhamvadt szerelem rekviemjeként."

Bokányi Péter