DEMJÉN 70 ünnepi koncert / Vendég: CHARLIE
Demjén Ferenc idén ünnepli 70. születésnapját, melynek alkalmából a két ünnep között Szegedre látogatunk, hogy a közönséggel együtt idézzük fel életművének legkedveltebb dallamait. több
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. december 27. kedd, 19:30
A több, mint fél évszázada tevékenykedő művész számos díjat tudhat magáénak (néhány közülük: Huszka Jenő-díj, EMeRTon-díj, Artisjus-díj, Kossuth-Díj). Az első jelentősebb sikereit a Bergendy zenekar énekes-dalszövegírójaként érte el, s a zenekarral 6 lemezt jelentettek meg 1970 és 1978 között. Ennek az időszaknak a hajnalán született többek között a "Jöjj vissza, vándor" című sláger, mely a mai napig elhangzik koncertjein. Később a V'Moto-Rock együttes frontembereként halmozta a sikereket, velük 7 lemez került kiadásra 1978 és 1987 között. Eközben szóló karrierje is kezdett kibontakozni, melynek során számos szólólemez látott napvilágot, szám szerint 17. Ezen kívül még 4 koncertlemez és 8 válogatáslemez fűződik a nevéhez. Pályafutása során számos fülbemászó sláger született, zenéje generációkon átívelő. Koncertjein a fiatal, a középkörű és az idősebb korosztály egyaránt megtalálható.
Az est vendégeként színpadra lép Horváth Charlie is.
Koncert kezdés: 19:30
Kapunyitás: 18:00
Jegyárak:
I. álló: 3900
II. ülő: 4900
III. ülő: 5900
IV. ülő 6900
Ajánlatunk
Ádám Jenő azonos című műve nyomán MAGYAR KARÁCSONY Dalmű két képben, egy részben, magyar nyelven
Giuseppe Verdi REQUIEM Szcenírozott oratórium latin nyelven, magyar, angol és latin felirattal
Ajánló
Giacomo Puccini Best of Puccini Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0
Giacomo Puccini PILLANGÓKISASSZONY Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Mi történik, ha egy hatalmát féltő, a földi örömöknek ellenállni képtelen fejedelem, egy feslett erkölcsű, bosszúszomjas, manipulatív nő és egy…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

