Csak a szívem érzi - Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós koncertje

Azontúl, hogy mindkét muzsikus hetethét-műfaji-határon innen és túl szolgál  zenei produkciókat,  zenésztársakat, zeneszerzőket, talán úgy lehet legjobban elképzelni, mit tartogat a közös koncertjük,  ha elhisszük, hogy ezen az eseményen a cím, nem csak "cégére" az estének, hanem a lényege, esszenciája, minden levegővétele, minden szívdobbanása.

Nem több, s nem is kevesebb annál...

Ahogyan érzik... Egymást, a hangokat, zenei folyamatokat, odafigyelve honnan ered, merre tart, megjósolni, előre meghallani a "zenei jövőt". Azokban a pillanatokban, amikor a konkrét dalokon túl az improvizáció veszi át a hatalmat, ott ez különösen érvényes.

Mindenképpen végtelen izgalommal telve, hiszen annyi, de annyi felől érkeztek, s olyan sok hatással a tarsolyukban. Ezt azonban  nem lehet csak úgy egymásra és a Tisztelt Közönségre zúdítani. A hangverseny dramaturgiája szerint, érzékenyen terelgetni kell  a Befogadót, hogy átélhessen szépséget, fájdalmat, katarzist, álmodozót, szerelmeset, vágyakozót, felvilágosodót...

Ehhez nagyon jó társak olyan költőóriások versei, mint Radnóti, Szép Ernő, József Attila, melyeket megzenésítve adnak elő.

Műfaji szempontból a népzene a klasszikus zene, kortárs zene és a jazz azok, amik összefonódva, átölelve egymást lépten nyomon váltakoznak, természetesen rengeteg improvizációval. De megszólal Bartók egyik műve és Bach feldolgozás is.

Csak úgy, ahogyan a szívünk érzi...

Nézőink az érkezés sorrendjében foglalhatják el helyüket!