művész
Lukács Miklós
Zenész, cimbalomművész.
Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, Szakály Ágnes keze alatt. Kilencévesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el.
1990-ben került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. 1991-től…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zenész, cimbalomművész.
Édesapja szintén cimbalmos, édesanyja tíz évig hegedült. Zenei tanulmányait a Tóth Aladár Zeneiskolában kezdte, Szakály Ágnes keze alatt. Kilencévesen a Rácz Aladár Cimbalomverseny serdülő korcsoportjában már második helyezést ért el.
1990-ben került sor első külföldi fellépésére: Brüsszelben az UNICEF szervezésében adott szólókoncertet. 1991-től ’95-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait, ahol ugyancsak Szakály Ágnes volt a tanára. A dzsessz – s azon belül főleg az improvizáció – iránti érdeklődése akkoriban kezdett kibontakozni. A szakközépiskola elvégzése után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, 1999-ben diplomázott. A főiskolán G. Szeverényi Ilona irányításával képezte magát.
1997-ben megalakult a Cimbalmos Baráti Kör Alapítvány, melynek kuratóriumi tagja lett. Az alapítvány rendezte fesztiválokon nemcsak előadóként, hanem zeneszerzőként is bemutatkozott. Számos művét játszották, köztük a – kamarazenekarra és cimbalomra komponált – Cimbalomversenyt, Szakály Ágnesnek ajánlva. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel. A nagy sikerre való tekintettel a zenekar a következő évadjára is meghívást kapott. 2000-ben Artisjus-díjban részesült.
Főiskolai tanulmányait követően – a klasszikus zene mellett – többféle zenei műfajba is belemerült, elsősorban a dzsesszbe és az etnozenékbe. A mai napig számos ilyen formáció – többek közt a Kvartett B, a Borbély Műhely, Lovász Irén, a Tűzkő Csaba Septett, az East Side Jazz Company, a Dresch Mihály Quartet s az Improvokation – tagja, illetve állandó vendége. Az előadóművészet mellett a zeneszerzéssel is aktívan foglalkozik; 1993-ban Hazám címmel a Krétakör Színház, Divertimento kamarazenekarra és cimbalomra címmel az ELTE Kamarazenekar felkérésére írt darabokat.
Díjai:
Artisjus-díj (2000, 2009)
Magyar Művészetért dij (2011)
AEGON művészeti díj (2011)
Magyar Örökség díj (2015)
Prima díj (2021)
Erkel Ferenc-díj (2023)
"Nem tudhatom - Radnóti és korunk"
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Közreműködik
A Hallgatás Napja 8.koncert (zenei fesztivál) Ives/Ligeti/Eötvös Péter
Concerto Budapest- Cimbalomművész
A Hallgatás Napja II. - Felnőtt NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Cimbalomművész
A Hallgatás Napja II. - Nyugdíjas/diák NAPIJEGY 5 koncertre, MZH 15:00-21:30 (Concerto Budapest)
Concerto Budapest- Cimbalomművész
Ady Endre: Apró, véres balladák - Forte Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Zeneszerző,cimbalom
Aki Takase: Dedicated to Carla Bley | Aki Takase – Lukács Miklós (JP/HU)
Budapest Music Center- cimbalom
Arura Trió (Tóth Viktor - Lukács Miklós - Orbán György)
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Auer Fesztivál - Veszprém - "BARTÓK ÉS ADY"
Mendelssohn Kamarazenekar- Cimbalomművész-zeneszerző
AVL-ÉRDI JAZZ FESZTIVÁL - Dresch Quartet
Általános 2- cimbalom
Az élet értelme - "Egypercesek száz percben"
MOMkult- Egyéb
Az élet értelme - Egypercesek száz percben
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb
Az élet értelme - Egypercesek száz percben
Budapest Music Center- Cimbalmozik
Az élet értelme - egypercesek száz percben
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Cimbalomművész
Az élet értelme - Egypercesek száz percben Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából
Általános- Cimbalomművész
Az élet értelme - Egypercesek száz percben.
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Cimbalmozik
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Zeneszerző
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Zeneszerző
Az élet értelme – Egypercesek száz percben
Müpa- Cimbalom / Cymbalo
Az élet értelme – egypercesek száz percben
Általános- Cimbalomművész
Az élet értelme “Egypercesek száz percben”
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Egyéb
AZ ÉLET ÉRTELME- EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN.Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál.
Egri Kulturális és Művészeti Központ- cimbalmozik
Az élet értelme: Egypercesek száz percben
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Cimbalom
Balogh Kálmán - Lukács Miklós Duó
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Balogh Kálmán és Lukács Miklós lemezbemutató / BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Zenész
Bartók és Ady
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Zeneszerző
BKFM | Sci-fi a századelőn – Válogatás a Seydoux-Pathé Alapítvány némafilmjeiből
Budapest Music Center- cimbalom
Borbély Mihály és barátai koncert
Postakürt Alapítvány- Egyéb
Borbély Mihály Polygon
Budapest Music Center- cimbalom
Borbély Mihály Polygon
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Borbély Mihály Polygon - Bájoló lemezbemutató koncert
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Cimbalom
Budafoki Dohnányi Zenekar, Rajkó virtus, Vez. Hollerung Gábor, Km. Balázs János, Bp. Klezmer Band
Tünde Tickets Kft.- Cimbalomművész
BUDAPEST KLEZMER BAND – sztárvendég: Rost Andrea, Lukács Miklós, Bolya Mátyás, Szokolay Dongó Balázs
Broadway Ticket Hungary Kft..- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
Budapesti Klasszikus Film Maraton | Legendás és történelmi hősnők | Harcsa, Lukács, Fekete-Kovács, G
Budapest Music Center- cimbalom
Cimbalom és tárogató újragondolva - Világraszóló
Müpa- Cimbalomművész
Cimbalom Trió
Budapesti Tavaszi Fesztivál- cimbalom
Cimbalomversenyek kamarazenekarra, Közreműködik: Lukács Miklós
Müpa- cimbalom
CIMBIÓZIS - Lukács Miklós Trió jazz koncert
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Cimbalomművész
Csak a szívem érzi - Szirtes Edina Mókus és Lukács Miklós koncertje
Zsidó Művészeti Napok- Cimbalomművész
CZF5 Cziffra Fesztivál - Lélek és logika - Nyitóest
MOMkult- Széchenyi-nagydíjas akadémikus, orvos, farmakológus
Cziffra Fesztivál - HIT–MŰVÉSZET
MOMkult- Egyéb
David Yengibarian Trió és Lukács Miklós
Budapest Music Center- Zenész
Dés László Free Sound Quartet
Budapest Music Center- cimbalom
Dés László Free Sounds Quartet
Budapest Music Center- Cimbalom / Dulcimer
Dés László Free Sounds Quartet
Budapest Music Center- cimbalom
Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk
Óbudai Kultúrális Központ- Cimbalomművész
Dresch Mihály - Lukács Miklós duó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Színész
Dresch Quartet
Budapest Music Center- cimbalom
Dresch Quartet
Budapest Music Center- cimbalom
Dresch Quartet
Budapest Music Center- cimbalom
Dresch Quartet
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- cimbalom
Dresch Quartet
Budapest Music Center- Zenész
Dresch Quartet
Budapest Music Center- Színész
Dresch Quartet
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Dresch Quartet
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Dresch Quartet koncertje
Vörösmarty Színház- cimbalom
Dresch Quartet, Juhász Gábor trió
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- cimbalom
Dresch Quartet: Fuhun
Müpa- cimbalom
Dresch Quartet; Vendég: Kovács Ferenc
Budapest Music Center- Cimbalomművész
European Jazz Conference - Dresch Quartet / Szakcsi Trió, vendég Christophe Monniot (F)
Budapest Music Center- Cimbalomművész
FONÓ SZALON Dresch - Lukács
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Zenész
Fuhun - Dresch Mihály lemezbemutató koncertje
Budapesti Tavaszi Fesztivál- cimbalom
Gin-tonic Kortárs+Jazz bérlet 3. - Vendég: Lukács Miklós és a Cimbiózis Trió
Nemzeti Filharmonikusok- Cimbalmos
Kodály Fesztivál: Pannon dalok
Hírös Agóra- Artisjus- és Magyar Művészetért-díjas, AEGON művészeti-, Magyar Örökség- és Prima díjas cimbalomművész.
Koncert No. 10
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Cimbalomművész
Koncert No. 2
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Cimbalomművész
Köszönjük, Eötvös Péter! Schnittke, Schönberg, Bartók, Kurtág, Eötvös
Fesztiválakadémia Nonprofit Kft.- Cimbalom
Különkiadás
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Zenész
Különkiadás
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Zeneszerző
KÜLÖNKIADÁS
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
Különkiadás - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós estje
Zsidó Művészeti Napok- Egyéb
Kurtág 98 | Hiromi Kikuchi | Lukács Miklós – Szokolay Dongó Balázs | Zvoane Bănățene
Budapest Music Center- cimbalom
Liszt nyomában 3.3 Oláh Kálmán jazzkoncertje / BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Cimbalomművész
Lukács Miklós & Balogh kálmán cimbalomduó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- cimbalom
Lukács Miklós (cimbalom) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / BTF 2020
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Cimbalomművész
Lukács Miklós Cimbiózis Trió
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Lukács Miklós Cimbiózis Trió
Budapest Music Center- Cimbalomművész / Dulcimer artist
Lukács Miklós Cimbiózis Trió & Ligeti Ensemble: Responses to Ligeti | Lukács/Klenyán/Orbán/Baló: Stu
Budapest Music Center- cimbalom
Lukács Miklós Cimbiózis, Bársony-Rieger-Máthé Trió
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Cimbalomművész
Lukács Miklós duók - Akusztikus, autentikus
Zeneakadémia- cimbalom
Lukács Miklós és a Budapesti Vonósok
Budapesti Vonósok- Cimbalom
Lukács Miklós és vendégei / BTF 2018
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Cimbalmos
Lukács Miklós Trió - Cimbiózis
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Lukács Miklós, Dés András és Harish Raghavan koncertje / CAFe 2017
Müpa- Cimbalomművész
Lukács-Balogh cimbalom duó
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Színész
Magyar Kincsek Ünnepe - Bartók: Tizenöt magyar parasztdal (Modern Art Orchestra)
Concerto Budapest- cimbalom
Magyar Kincsek Ünnepe 2. Tisztelet Ligetinek - Lukács Miklós Cimbiózis Trió 24/25
Concerto Budapest- cimbalom
Magyar Kincsek Ünnepe 3. Magyar rapszódiák és fantáziák - Concerto 24/25 V3
Concerto Budapest- cimbalom
Mathias Lévy - Lukács Miklós - Szandai Mátyás (H/F) – Bartók Impressions
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Modern Art Orchestra | Cimbalomversenyek – vendég: Lukács Miklós
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Modern Art Orchestra – Bartók Béla: 15 Magyar Parasztdal
Veszprémi Programiroda Kft.- Cimbalom
Móricz Zsigmond - Gyökössy Zsolt: Pillangó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Zene
Nagy Emma Quintet - vendég: Lukács Miklós
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
Nem tudhatom
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Zsidó Kulturális Fesztivál- Közreműködő
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Kölcsey Központ- Közreműködik
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Örökség díjas cimbalomművész
Nem tudhatom - Radnóti és korunk
Katona József Színház- Közreműködik
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK
Broadway Ticket Hungary Kft..- Artisjus- és Magyar Művészetért-díjas, AEGON művészeti-, Magyar Örökség- és Prima díjas cimbalomművész.
Opéra Cinématique 1. – Moment's Notice Trio
Budapest Music Center- Cimbalom
Pár - Beszéd: Parti Nagy Lajos és Lukács Miklós
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Kétszeres Artisjus-dijas, AEGON művészeti- és Magyar Örökség-díjas cimbalomművész.
Párniczky trió, Lukács Miklós trió
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- cimbalom
Polska Jazz: Grzegorz Karnas Trio és Lukács Miklós (PL/H)
Budapest Music Center- Cimbalomművész
Rost Andrea bemutatja: Pannon Dalok
C&M Hungary Kft.- cimbalom
Rost Andrea és Lukács Miklós - koncert egy hangra és cimbalomra
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
Rost Andrea és Lukács Miklós cimbalomművész koncertje
VeszprémFest- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
SUMMERFEST Nemzetközi Folklórfesztivál / AURA - Rost Andrea és Lukács Miklós zenés estje
Általános- Kétszeres Artisjus-dijas, Magyar Művészetért- és Magyar Örökség dijas cimbalomművész.
Szirtes Edina Mókus és Zenekara
Broadway Ticket Hungary Kft..- Cimbalomművész
Tariqa feat. Lukács Miklós, Várva (Babcsán projekt)
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.- Kétszeres Artisjus-díjas cimbalomművész
TÖRDELŐS - A Dresch Quartet lemezbemutató koncertje
Kölcsey Központ- Cimbalomművész
Tóth Viktor Arura Trió
Budapest Music Center- cimbalom
XX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál
Gyulai Várszínház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!