BUDAPESTI BEMUTATÓ A FÁBÓL FARAGOTT KIRÁLYFI / A CSODÁLATOS MANDARIN

Mindkét mű, a nő és férfi párkapcsolatának titkokkal teli, örök küzdelmét mutatja fel, kutatva általuk emberi létünk alapigazságait. A szerző a lélek útjait járva, ezer szállal kötődik korának hétköznapjaihoz. A 20. század forrongó társadalmi változásai, a lélek mélyéből kiszabaduló sötét erők, életek százait, millióit veszélyeztető vad tombolása nem elválasztható a művek alapgondolatától.

Bartók életigenlő igazságát a lélek megtisztulásába és felemelkedésébe vetett bizalmát épp ezen körülmények ellenében kívánja felmutatni.

A mai 21. századi színpadra állítóknak sem lehet más a célja, az alkotói szándékhoz hűnek maradva, a körülöttünk kavargó kaotikus erők ellenében, egy nő és egy férfi egymáshoz vezető útján keresztül felmutatni két lélek egymásba kapaszkodó szeretetének az egész világot megtisztítani képes eszményét.


A fából faragott királyfi (35-40 perc)

Számunkra ez a mese egyszerre beavatási történet egy lány és egy fiú egymásra találásának és felnőtté válásának meséje. A saját útját kereső lélek önmagára találásának himnusza.

Lassan, méltóságteljesen felemelkedik középen a függöny, mögötte is fehér a háttér. Az anyag úgy emelkedik a magasba, minthogyha egy hatalmas kapuzatot látnánk. Ennek a közepén egy fehér lépcső, ezen áll a Tündér, minden titkok tudója, a beavató. Ruhájában keveredik a fehér, vörös és a fekete. Könnyű, tüll köpenye van, amikor kitárja kezeit, olyan mintha szárnyai volnának.

Az ő hívó mozdulatára érkeznek be a nők és férfiak, mindannyian fehér alapruhákban, nadrágokban, szoknyákban, felsőkben. Mindegyikük arca fehérre van festve. Nők és férfiak, a természet erőit a beavatásban megtestesítők, vizek és fák, szellők és viharok.

Mesénk két hőse az önmagát és a társait kereső lány és fiú, a gyermeki vágyak, álmok teljes pompájának királykisasszonya és királyfia, tiszta fehérben. A történetben később megjelenő fából faragott alak majd vörös ruhát ölt magára. Ő az akit a fiú a maga helyére állít, s a lány maga mellé képzel. Az üres hívságok, a csillogó látszat bábuja, a semmi sodra, aki képes magával ragadni bennünket, s letéríteni az útról, önmagunk legbensőbb titkai felé.

A történet végén az összes alakból, fákból, vizekből, kik levetik fekete kabátjukat és kiteljesítve a fiú és lány egymásra találásának tiszta örömét, ők maguk is társra találnak, egy hatalmas ágy alakul ki, melyet a Tündér szemben a faragott báb csillogó, vörös műanyag szerűségével, az izzó szenvedélyek mély vörös, puha bársonyával takar le.

A csodálatos mandarin (30-35 perc)

Az idea és az idea halála után, a harmadik kép a sötétségből való feltámadás, a remény képe, ahol minden minket körülvevő s bennünk lakozó gazság és szeretetre való képtelenség ellenére a végén felcsillan a remény, megjelenik újra az idea, a fény. A mandarin halála egyben a Lány megtisztulásának pillanata. Az idea lélekből, lélekbe költözik. A szeretet fénye átjár minket, a katarzis pillanata a zenében, s a történetben megszületik, már csak rajtunk múlik élünk-e vele.

A történet a mélyben játszódik, a város gyomrában. Középen a vörös bársonnyal letakart ágy. A Lányt tartó három alak fekete zakókban, vékony fekete nyakkendőkben, fehér ingekben, kortárs gazemberek. A semmi sodrának lovagjai. A Lány nekünk háttal, vörös kabátban áll. Fölöttük a város zakatol. A háttérben több szinten mennek dolgukra a város lakói. Tekintetük nem találkozik a lentiekével. Fentről egy lépcső vezet lefelé a három férfi és a Lány birodalmába. Ezen a lépcsőn jönnek majd le az Öreg, a Fiú és a Mandarin. Mikor a Lány megfordul, arcán elkenődött festék, az agyonhasznált, kihasznált nő már csak egy test. Teszi a dolgát, lelkéhez nem ér el a fény, s már önmaga sem tud róla merre találja önmagát. Ki volt, s mi volt, mire vágyott? Már csak nem is emlék, valami távoli, örök elérhetetlen a sötétség falán túl.

Az Öreg az önmaga öregségét elfogadni nem akaró örök ifjú, fehér nadrágban, fehér hajtókás fekete szmoking kabátban, a gyáva gazság hétköznapi hőse, aki nem erőszakkal lesz a bűn ura, hanem apró pénzért szerzi meg. Bukása nem érinti meg a Lányt. A három férfi tette a dolgát, mint mindig.

A Fiú mai fiú. Fehér, hosszú ujjú póló, fekete nadrág. Első lépéseit teszi az önmagától való eltévelyedés útján. Csak a pénztelenség akadályozza meg abban, hogy azonnal bűnössé vagy áldozattá váljon.

A Lány újra feláll a lépcsőre, kihunyt fényű tekintetével keresi a következő áldozatot. A Mandarin az. Mi hozza a Mandarint erre a helyre? Miért követi a Lányt?

Ő az egyetlen, aki meglátja a Lány szemében az elveszett lélek utolsó lobbanását. A pillanatnyi fényt, amit már a Lány sem vesz észre saját magában. Meglátja, megérzi a kettőjük közötti óriási távolság ellenére a MI reménysugarát. A magában hordozott ideát meglátja a Lányban. A Lány még nem tudja, de ők ketten összetartoznak. Mindketten a fény továbbadói. A Mandarin, a Férfi nem halhat meg addig, addig nem teljesedhet be a sorsa, míg nem lesz eggyé - beteljesítve az ideát, - a Nővel, újra teremtve ezzel a Nő lelkében is a fényt, aki így már elindulhat felfelé a lépcsőn, s a mélyből támadva vihet új fényt a világba.

(Román Sándor és Meskó Zsolt)