Boldogult úrfi koromban

Valamikor Ferenc József halála után kezdődik a történetnek csak jókora fenntartásokkal nevezhető eseménysor. Három főszereplője – célszerűbb lenne rezonőrt mondani – a Margitszigetről kirándul a szűk terézvárosi utcák eleven nyüzsgésébe. Betérnek a sörözőbe, és rögtön a pesti kocsmai élet sűrűjébe jutnak. Farsang idején vagyunk, Dorottya-napot ünnepel egy már eléggé kapatos társaság. A sörcsapolás gondjának megvitatása után, régi boros butéliák kerülnek elő, kóser pálinka is érkezik valahonnét, és zeneszerszámban sincs hiány. Az iddogáló és danászó alkalmi társaság jó hangulatát elrontja egy különös esemény, egy álomba merült kakas baljós jelenléte, majd ragadozószerű tombolása. Ekkor már a ködös mítoszok világában járnak a jelenlévők. A betévedő ismeretlen, elegáns társaság egyik tagjában a feltámadt trónörököst, a legendás Rudolf „királyfit” vélik felismerni. Macskajajos karneváli forgataggá alakul az együttlét. Valóság és látomás végképp összekeveredik, a sörház szűkös helyisége kitágul, ahol önmagukat unó, hétköznapi személyiségükből kilépő alakok járják világvégeszerű pokoltáncukat. Az ördög nemcsak képletesen teszi be a lábát a sörházba: a mulatozók apránként eltűnnek, mindenki előtt felrémlik sanyarú hétköznapi élete, boldogtalansága.

A regény időtlenségben lebegő szereplői, az író formateremtő újításai, álmokat és valóságot átfogó nézőpontja Bulgakov jó egy évtizeddel később keletkezett főművének, A Mester és Margarítának szemléletmódját előlegezik. Cserhalmi György méltóan bátor gesztussal Krúdy e „háromszáz oldalon álló”, gyönyörű kisregényét állítja színpadra. Rendezőként is megmutatkozik tehát a debreceni közönség előtt. Ki szólaltathatná meg hitelesebben Krúdy világát, ha nem e színházi Szinbád, aki oly sok életet élt meg eddigi pályája során? „Boldogult úrfikoráról” mesél majd nekünk író s rendező egyaránt.