Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak

A legvidámabb darabját akkor írta Csokonai, amikor számára már minden elveszett; a teremtő jókedv győzelme ez a vaskos tündéri bohózat a szomorúságon, a reménytelenségen. Az 1800-as évek közepén élt egyik kritikusa szerint: a Karnyóné „olyan modern, minden színpadi esetlenségével együtt, hogy valójában közelebb áll hozzánk, mint bármi, amit a vígjátéki műfajban a következő száz év magyar irodalma létrehozni tudott.” S noha történeti szempontból a bécsi népszínművek világával rokonítható a Karnyóné dramaturgiája, a bohózatot inkább nevezhetnénk a magyar irodalom első groteszk alkotásának, de még inkább az első abszurd drámájának.

Csokonai az énekes bohózatot tanítóskodása idején, 1799-ben Csurgón írta, és ott elő is adatta tanítványaival.

A gazdag kanizsai kereskedő felesége, Karnyóné úgy hiszi, hogy özvegységre jutott, hiszen férjéről immár két éve nem kapott hírt. Szép házával, sok megtakarított aranyával igencsak kapós özvegy lesz, feltűnik hát két kérő: Tipptopp és Lipittlotty. Karnyóné szíve inkább az utóbbi felé húz, dacára tartozásainak és megbízhatatlan természetének. Tipptopp azonban furfangos csellel eltávolítja a közelből vetélytársát, és szerelmi ígérettel ráveszi a szobalányt, hogy inkább őt ajánlja a gazdasszonya kegyébe. Az özvegyet szörnyű csalódásként éri, hogy Lipittlotty buzgalma mögött nem igaz szerelem, csupán pénzéhsége állt, és bánatában öngyilkos lesz. A kijátszott Lipittlotty visszatérve előbb lelövi Tipptoppot, majd önmagával is végez. Micsoda tragikus vég − lenne, ha itt végződne a történet…