A ZENE DIADALA: BEETHOVEN IX. SZIMFÓNIÁJA

Közreműködik: Bódi Marianna, Rendes Ágnes, Ľudovít Ludha, Endrész Ferenc – ének / Kodály Filharmonikusok / Kodály Kórus (karigazgató: Kocsis-Holper Zoltán) / Csokonai Nemzeti Színház Énekkara (karigazgató: Gyülvészi Péter)

Vezényel: Alexander Sladkovsky

Beethoven 1807-ben bemutatott Coriolan nyitányában a drámai feszültség és az érzelmi intenzitás erőteljesen jelenik meg. A Heinrich Joseph von Collin tragikus színművéhez írt darab figyelemre méltó tisztasággal érzékelteti a sikeres hadvezérből Róma árulójává váló címszereplő lelki vívódásait. A nyitány merész, súlyos akkordokkal kezdődik, azonnal megalapozva a konfliktus és a belső küzdelem hangulatát. Beethoven éles dinamikai kontrasztokkal és sürgető, ritmikus motívumokkal ábrázolja Coriolan harci elszántságát és érzelmi nyugtalanságát. Ezzel szemben, mintegy ellenpólusként jelenik meg a lírai melléktéma, mely a hős anyjának békéért való könyörgését jeleníti meg. Az alig tízperces nyitány nem elbeszélő jellegű, sokkal inkább az erkölcsileg elbukott Coriolan tragédiájának feszesen felépített és érzelmileg erőteljes hangzásképe.

Beethoven művei közül – a IX. szimfóniához hasonlóan – az Egmont-nyitány is túlnőtte önmagát, ikonná vált, mint a szabadságvágy művészi megjelenítője. A darab egy Goethe-színműhöz szánt, több tételből álló kísérőzene része, melyben a költő a híres XVI. században élt németalföldi szabadsághős, Egmont gróf küzdelmeit ábrázolja. Az 1810-ben bemutatott opusz drámaiságával és koncentrált fogalmazásmódjával a drámai nyitányok mintájává vált. A spanyol elnyomás gyötrelmeit egy sarabande-jellegű, szaggatott zenei anyag mutatja be, míg a szabadságeszmény és a hősi küzdelem áradó dallamokban és hatalmas fokozásokban nyer kifejezést. Az Egmont-nyitány a magyarság történelmi emlékezetébe is mélyen beépült, miután az 1956-os forradalom idején a Magyar Rádió jóvoltából nemzetünk küzdelmeinek mindennapos kísérőjévé vált.

Beethoven IX. szimfóniája a zeneirodalom egészét tekintve is kiemelkedő alkotás. Különös értékét az is jelzi, hogy szerepel az UNESCO „A világ emlékezete” programjának listáján is, mely az emberiség legbecsesebb szellemi örökségeit sorolja fel. A mű legszembeötlőbb tulajdonságai – melyek megkülönböztetik a műfaj szinte valamennyi korábbi alkotásától – a terjedelme, tételrendje, illetve fináléjának újszerűsége. Első tétele a nagy születés-zenék körébe tartozik, szinte egyetlen hangból, hangközből bontakozik ki a terjedelmes szonátaforma. Ezt szokatlan módon nem a lassú tétel, hanem egy szinte haláltánc jellegű Scherzo követi, melyben – szintén úttörő módon – a timpani játszik meghatározó szerepet. A harmadik, Adagio molto e cantabile rész az időtlen harmónia, a békesség és szeretet lenyűgöző szépségű megnyilvánulása. Az „Örömóda” címen híressé lett zárótétel ikonikus dallamának két közvetlen előzménye is fellelhető Beethoven műveiben. Ezek közül a c-moll Karfantázia az ismertebb, mely tulajdonképpen egy zongoraverseny tétel, nagyszabású zenekaros-kórusos fináléval. A IX. szimfóniát záró, Friedrich Schiller versét feldolgozó Örömóda a rondó és a variáció formai megoldásait elegyíti a költemény hangulati tartalmának megfelelően. Az egyes versszakok a szólóénekesek kvartettje és kórus között váltakozva szólalnak meg. Talán Szabolcsi Bence zenetörténész szavai érzékeltetik a legszebben ezen Beethoven mű jelentőségét: „A IX. szimfónia kilép a zenélők közösségéből és invokálja az emberiséget; otthagyja a klasszikus formák évszázados világát, és valami példátlant kísérel meg – szónoklat akar lenni, proklamáció és evangélium, mindenek megmozgatója.”

– baljos –