A Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje – pótjegyek

Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel és oboán közreműködik: François Leleux

A. Mozart: C-dúr „Linzi” szimfónia, No. 36, K. 425

Mozart 1783 őszén, Linz városában tartózkodva kapott váratlan felkérést egy hangversenyre, amelyre új szimfóniát kellett komponálnia. A legenda szerint a mű néhány nap alatt készült el, ami különösen érdekes annak fényében, milyen kiforrott és nagyszabású darabról van szó. A szimfónia Haydn-re utaló lassú bevezetéssel indul, mely aztán szonáta-formában folytatódik az úgynevezett „társasági szimfóniák” modorában. A további tételekben Mozart gazdag tematikus anyagot, élénk kontrasztokat és ragyogó hangszerelést vonultat fel. A szerenád-hangulatú második tételt vaskos menüett követi, majd vígoperai levegőt árasztó, felszabadult zárótételt hallunk.

Antonio Pasculli: Versenymű oboára és zenekarra (Donizetti: A kegyencnő című operájának egy témája nyomán)

Antonio Pasculli korának egyik legnagyobb oboa virtuóza és megújítója volt, akinek művei az olasz bel canto hagyományából táplálkoznak. Versenyművében Gaetano Donizetti A kegyencnő (La favorita) című operájának témáira támaszkodik. Ez a mű a romantikus olasz operairodalom egyik jelentős alkotása, amely első sorban szenvedélyes dallamaival és drámai fordulataival vált népszerűvé. A szóló oboa szinte énekesként lép a hallgató elé: technikailag rendkívül igényes futamai mellett hosszú, hajlékony dallamíveket is megszólaltatva. A zenekari kíséret elsősorban az oboa szólam kibontakozását szolgálja, operai hangulatot teremtve. A fantázia jellegű feldolgozás szabadon kezeli az eredeti dallamokat, lehetőséget adva a szólistának a virtuozitás és az operai kifejezésmód bemutatására.

Franz Schubert: Rosamunde – nyitány, D. 644

Schubert a Rosamunde című színműhöz írt kísérőzenéje életében nem aratott különösebb sikert, a hozzá kapcsolódó nyitány azonban később önálló koncertdarabként vált ismertté. A mű lírai, kissé melankolikus hangvétele Schubert legjellegzetesebb zenei arculatát mutatja meg. A nyitány finom feszültségei és gazdag dallamvilága bensőséges, mégis drámai atmoszférát teremt. Egyszerre sugároz nyugalmat és belső nyugtalanságot, amely Schubert zenéjének egyik alapvető vonása.

Franz Schubert: V. szimfónia B-dúr, D. 485

Schubert 1816-ban, mindössze 19 évesen komponálta V. szimfóniáját, amely a klasszikus szimfóniaeszmény egyik legszebb korai példája életművében. A mű világos hangszerelése és kiegyensúlyozott formái Mozart és Haydn hatását tükrözik, ugyanakkor már felfedezhető benne Schubert saját, dallamközpontú hangja is. A szimfónia könnyed, derűs karaktere mögött finom érzelmi árnyalatok rejlenek, különösen a lassú tételben. Az egész művet fiatalos lendület, elegancia és természetes zenei beszéd hatja át, ami a klasszikus és a kibontakozó romantikus stílus közötti átmenetet is érzékletesen megmutatja.

– baljos –