A Kék Duna partján 1.

A Kék Duna partján 1.

Közreműködik:
Pusker Júlia – hegedű
Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Bényi Tibor

Beethoven egész életművét áthatja a zsarnokság elleni küzdelem és a szabadság iránti vágy művészi kifejezése. Legegyértelműbb megnyilvánulása ennek a törekvésnek egyetlen operája, a Fidelio. De az sem tekinthető véletlennek, hogy éppen Beethoven kapott felkérést, hogy kísérőzenét komponáljon Johann Wolfgang Goethe Egmont című tragédiájához, mert ez a mű is az idegen zsarnokságtól való megszabadulásról szól. A darab a németalföldi Egmont gróf történetét dolgozza fel, aki ellenszegült a népét leigázó II. Fülöp spanyol uralkodónak, és ezért életével fizetett. Lázadásával és hősi halálával Egmont azonban elindítója lett a németalföldi szabadságküzdelemnek, melynek győzelmét a darab előrevetíti. A zeneszerző előjátékot és kilenc különböző jellegű tételt komponált a színműhöz, melyek közül a nyitány önálló életre kelt. Szonátaformában íródott, mely magába sűríti az egész dráma fő karaktereit és gondolatát. Az elnyomás fájdalmát érzékeltető lassú bevezetés végén megszületik a fő zenei anyag, Beethoven egyik jellegzetes, hősizenéje, jellegében az 5. szimfónia közeli rokona. A kóda előtt hirtelen egy pillanatra a leáll a zene sodrása: a hegedűk kéthangos motívuma mintha a főhős kivégzését ábrázolná, majd F-dúrba forduló diadalmas győzelmi zene zárja a nyitányt. A magyar hallgató az 1956-os forradalom emlékét is társítja Beethoven remekéhez, hiszen a Magyar Rádió akkoriban naphosszat sugározta ezt a művet.
A komponisták évszázadokon keresztül a zongorát tekintették a legfontosabb szólóhangszernek, valószínűleg azért, mert szinte valamennyien jól játszottak rajta. Mozart e tekintetben is túltett pályatársain, mert a hegedűjáték terén is otthonos volt. Ez nyilvánvalóan édesapjának, Leopold Mozartnak köszönhető, aki kiválóan művelte ezt a vonós hangszert, sőt máig számontartott hegedűiskolát is írt. A tizenkilenc éves Mozart az 1775-ös év során öt hegedűversenyt is alkotott. Mintaként szolgált számára a Giovanni Battista Viotti műveivel történt találkozás, melynek hatása általában a főtémák karakterének megformálásánál és a virtuóz szólóanyag kidolgozásánál volt segítségére. A népszerű G-dúr versenymű egy saját idézettel – A pásztorkirály című opera egyik áriájából származó témával – indul. A klasszikus minták szerint építkező tétel során a szólóhegedű és a zenekari tutti szabály szerint váltakozik, lehetőséget adva a szólistának a virtuóz játékra is. A hármas tagolású D-dúr hangnemű Adagio bensőségesen éneklő szerenád-hangulatával ragadja meg a hallgatót. A zárótétel ezúttal is egy rondó, mely a francia potpourri szokásai szerint különböző karaktereket, népies motívumokat illeszt a közjátékok sorába. Különleges hangulatú a tétel lassú g-moll epizódja, de legalább ennyire a darab befejezése is, mely ezúttal nélkülöz minden teatralitást, egyszerűen elillan a varázslat a szemünk (fülünk) elől.
Felix Mendelssohn-Bartholdy életművében a szimfónia műfajának kétféle vonulata van jelen. 1821-23 között, még gyermekként tizenhárom vonósszimfóniát komponált, melyek a nagy elődök, Haydn, Mozart és a Bach fiúk (Johann Christian és Carl Philipp Emanuel) szellemében születtek. Mendelssohn későbbi öt nagy szimfóniája közül kettő – a III. „Skót”, illetve a IV. „Olasz” – a zeneszerző utazási élményeit jeleníti meg. A szerző 1833 februárjában Itáliából a következő sorokat írta nővérének, Fannynak: „Az olasz szimfónia nagyszerűen halad. Ez lesz a legvidámabb darab, amit valaha csináltam, különösen az utolsó tétel. A lassú tételhez még nem találtam semmit, de azt hiszem, azt Nápolyra tartogatom.” Mendelssohn a sikeres bemutató ellenére sem volt teljesen elégedett darabjával, ezért 1834-ben némileg átdolgozta. A kottakiadás csak 1851-ben, a szerző korai halála után jelent meg. A négytételes kompozíció már az első ütemeknél magával ragadja a hallgatót nyitótételének szenvedélyes sodrásával, lendületével. Következő, lassú tétele megfontolt, komoly muzsika. A menüett lejtésű harmadik tétel középrészének kürtállásai talán a hazai, német tájak utáni vágyódás érzését is megjelenítik. Befejezésül egy virtuóz nápolyi saltarello, ugrótánc zárja a művet, melyben a zenekar minden szólamcsoportja hálás feladatot kap. Érdekesség, hogy bár az Olasz szimfónia alaphangneme A-dúr, zárótétele mégis moll hangnemben íródott.
– baljos –

PUSKER JÚLIA A Strad magazin játéka „varázslatos egyszerűségét” emelte ki, míg a La Libre „a hegedű valódi arisztokratájának” nevezte. A nemzetközi közönség 2019-ben figyelt fel rá a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen. A közelmúltban többek között a Belga Nemzeti Zenekarral, a Brüsszeli Filharmonikusokkal, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Nemzeti Filharmonikusokkal és a London Mozart Players együttesével koncertezett. Az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) beválasztotta Rising Stars (Feltörekvő csillagok) elnevezésű sorozatába, melynek köszönhetően a 2023-24-es évadban Európa legrangosabb koncerttermeiben adhat szólóesteket (többek közt: a portói Casa da Música, az amszterdami Concertgebouw, a párizsi Champs-Elysées Színház, a bécsi Konzerthaus.)