A Fesztiválzenekar kamaraestje

Műsor:
Mozart: D-dúr divertimento, K. 136, C-dúr oboaverseny K. 314 / Albrechtsberger: Concerto altharsonára / Grieg: Holberg-szvit

Közreműködik:
Philippe Tondre – oboa / Szakszon Balázs – harsona / Budapesti Fesztiválzenekar kamarazenekara

Koncertmester: Pilz János

Mozart 136-os Köchel-számú D-dúr divertimentóját 1772-ben, tizenhat éves korában komponálta.
Az eredetileg Salzburgi szimfónia címet viselő háromtételes darab (K 125a) erőteljes olasz hatást mutat. Ennek magyarázata, hogy a zeneszerző és édesapja az előző években 15 hónapot töltött Itáliában.
Az ifjú Mozart ekkor próbálkozott először a vonósnégyes műfajával. Bár utóbb inkább vonószenekari előadásban vált népszerűvé a darab, a szólamok kidolgozottsága és hierarchiája kamarazenei fogantatásra utal. További mintaként szolgálhatott az ifjú komponista számára a Haydn testvérek művészete is. Általában az I. hegedűszólam játssza a vezető szerepet és a nyitótétel kidolgozási szakaszának zenei jelentősége is megnövekszik. A darab megfelel a divertimento műfaji követelményeinek is, mert kidolgozottsága ellenére, könnyen befogadható, nemesen szórakoztató alkotás.
Három tétele közül a két szélső – az első Allegro és a harmadik Presto – inkább a Haydn hatást tükrözi, míg a középen álló ¾-es Andante egyértelműen olasz mintát követ. Az áthallások ellenére, ez már eltéveszthetetlenül mozarti mű, megmutatkozik benne a szerző ellenállhatatlan zsenialitása.

Mozart C-dúr oboaversenyének története is különös. A darabot hosszú ideig elveszettnek hitték, mígnem a 20. század elején a salzburgi Mozarteum könyvtárában megtalálták szólamanyagát. Kiderült, hogy apróbb eltérésektől eltekintve a mű zenei anyaga megegyezik a K. 314-es D-dúr fuvolaversenyével.
Ma már azt is tudjuk, hogy feltehetőleg az 1777-ben keletkezett oboa változat az eredeti, és a mannheimi Friedrich Ramm volt az a kiváló muzsikus, akit Mozart megajándékozott a versenyművel.
(A fuvolaverzió létrejöttének magyarázata rendkívül hétköznapi: a komponista időzavarba került, ezért egyszerűen D-dúrba transzponálta korábbi C-dúr oboaversenyét, hogy eleget tegyen egy párizsi vállalásnak és hozzájuthasson a honoráriumhoz.) A C-dúr oboa concerto a hangszer irodalmának egyik legbecsesebb darabja.
Formailag a szokásos háromtételes mintát követi:
Allegro aperto – Andante ma non troppo – Allegro. Míg a szélső tételei virtuózan játékosak, a középen álló Andante érzelmesen éneklő karakterű. A rondó formájú zárótétel témájával a Szöktetés a szerájból c. vígoperában, Blonde áriájában is találkozunk.

Johann Georg Arbrechtsberger osztrák zeneszerző és teoretikus a XVIII. század második felének nagyhatású alakja. Bár termékeny, több műfajban alkotó komponista volt, igazi ismertséget mint zeneelmélet- és zeneszerzés tanár szerzett. Tanítványainak listája igen előkelő, többek között Hummel és Beethoven is közéjük tartozott. 1792-től haláláig a bécsi Stephansdom orgonistája volt, de korábban, 1755-57 között Győrben is szolgált. További magyar vonatkozás, hogy mintegy 300 művének kéziratát az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi. Abrechtsberger harsonaversenye a barokkot és a klasszikát összekötő gáláns stílus jegyeit hordozza. A szerző általában egyszerűen, homofónikusan gondolkodik, a szólóhangszer kíséretét ezúttal brácsa szólam nélküli vonóskarra bízza, de továbbra is használja a barokkra jellemző continuo kíséretet. A három tétel során (Allegro moderato – Andante – Allegro moderato) nem a rézfúvóktól megszokott bombasztikus fordulatokat halljuk, helyette Albrechtsberger gazdagon díszített, éneklő magánszólamot komponált, melyhez ideális hátteret biztosít a vonósok hangzása.  A harsonaszólista virtuozitásának bemutatására az első és második tétel kadenciái kínálnak lehetőséget.

A koncert záró darabjaként elhangzó mű, Edward Grieg, nagy norvég komponista öt tételből álló Holberg szvitjének alcíme: szvit régi stílusban. A szerző 1884-ben írott darabjával honfitársa, a 200 évvel korábban született humanista író és filozófus, Ludvig Holberg emléke előtt tisztelgett. A témának megfelelően neoklasszikus jellegű tételeket alkotott, sorrendben: Preludium – Sarabande – Gavotte – Air – Rigaudon. A tánctételek nyilvánvalóan Holberg korára utalnak. A művet Grieg először zongora változatban írta meg, később dolgozta át vonószenekarra, mely aztán rövidesen népszerűvé is vált.  

Budapesti Fesztiválzenekar

Fischer Iván saját álmát váltotta valóra, amikor 35 évvel ezelőtt Kocsis Zoltánnal együtt megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart. Az együttes filozófiájának magja az átélt, igényes muzsikálás, az új utak keresése. A zenekar munkája a kockázatvállalásról, a kezdeményezésről, az eredeti ötletek megvalósításáról szól. A zenéhez való innovatív hozzáállás, az elhivatottság és a megalkuvás nélküliség eredményeképpen a BFZ – legfiatalabbként – bekerült a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé. Egyedi hangjukat két Gramophone-díjjal és egy Grammy-díj jelöléssel jutalmazták. A világ legjelentősebb hangversenytermeiben elért sikerei mellett fő küldetése, hogy hazai közönségét szolgálja.
A koncerttermeken kívül egyre többször lép fel alternatív helyszíneken – idősotthonokban, elhagyott zsinagógákban, kórházakban –, ahol közvetlen kapcsolatot teremthet közönségével.