művész
![Tamási Zoltán Tamási Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/001/272/tamasi-zoltan-474-279-155242.jpg)
Tamási Zoltán
Színművész, rendező, író.
Pályafutása során szerepelt a Stúdió K Színházban, a Szkéné Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Vörösmarty Színházban, a Nemzeti Színházban, a Bárka Színházban, a Belvárosi Színházban. Szerepelt A nyomozó, a Couch Surf és A berni követ című filmekben. Rendezőként is sikeres, a "Hű de…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, rendező, író.
Pályafutása során szerepelt a Stúdió K Színházban, a Szkéné Színházban, a Radnóti Miklós Színházban, a Vörösmarty Színházban, a Nemzeti Színházban, a Bárka Színházban, a Belvárosi Színházban. Szerepelt A nyomozó, a Couch Surf és A berni követ című filmekben. Rendezőként is sikeres, a "Hű de messze van Petuski" című előadásért Budapest Főváros legjobb független színházi előadás díját, az Alternatív Színházi Szemle fődíját és a Vidor Fesztivál Capitano díját kapta. A Jerofejev kisregényéből készült adaptációt a Thália Színházban is színpadra állította Moszkva-Petuski címmel az Arizona Stúdióban. 2014-től a Thália Színház színművésze.
SZÍNHÁZI SZEREPEI:
Acharnaebeliek színész / bemutató: 2003. május 30. Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Az Acharnaebeliek színész / bemutató: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Alagút színész / bemutató: 2009. május 9. Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány
Alma mater rendező, színész, író, díszlet / bemutató: 2003. április 18. Városi Színház
Antigoné New Yorkban színész / bemutató: 2002. január 18. Jászai Mari Színház, Népház
Antigoné New Yorkban színész / bemutató: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Bábelna színész / bemutató: Centrál Színház (volt Vidám Színpad)
Bábelna színész / bemutató: Bárka Színház
Barbara őrnagy - G. B. Shaw után színész / bemutató: 2005. november 25. Stúdió "K"
Csipkerózsika színész / bemutató: 2002. május 26. Stúdió "K"
Csontbrigád színész / bemutató: 2008. május 31. Szkéné Színház
A Danton-ügy színész / bemutató: 2010. január 29. Stúdió "K"
Dévajságok Magyarhonban színész / bemutató: 2003. augusztus 6. Szentendrei Teátrum - Szentendrei Nyár 2006.
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború színész / bemutató: 2006. december 9. Stúdió "K"
Enyhe fájdalom színész / bemutató: 2009. február 11. AKKU
Az étellift színész / bemutató: Thália Színház
Fellebbezés színész / bemutató: 2009. május 30. Mu Színház
Fűrészelés, forgácsok, roncsok rendező, író / bemutató: 2005. október 6. Stúdió "K"
A görény dala színész, színész, színész, színész / bemutató: Stúdió "K"
Gyilkos nap rendező, színész / bemutató: Stúdió "K"
Halni jó! színész / bemutató: 2004. december 11. Stúdió "K"
Hamupipőke bábos / bemutató: 2003. november 20. Stúdió "K"
Hű, de messze van Petuski! rendező, színész, színpadra alkalmazta / bemutató: 2008. november 28. Stúdió "K"
Kelekótya Jonathán bábos / bemutató: 2005. április 23. Stúdió "K"
Egy kis bécsi kurva emlékezései színész / bemutató: 2005. március 2. Spinoza - Ház
Kórház, Bakony színész / bemutató: 1999. december 9. Pintér Béla és Társulata
Korpusz színész / bemutató: 2008. február 28. Stúdió "K"
A láthatatlan légió rendező, színész, jelmez, színpadra alkalmazta, díszlet / bemutató: 2009. október 23. Szkéné Színház
Lemegy a Nap - Minden Rossz Varieté színész / bemutató: TÁP Színház
Libiomfi színész / bemutató: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Macbeth színész / bemutató: 2005. október 13. Tűzraktér
Mara halála színész / bemutató: 2008. április 30. Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány
Mogyorótörők színész, színész / bemutató: Pinceszínház
NAGY színészverseny színész / bemutató: TÁP Színház
Öl, butít színész / bemutató: 2001. december 13. Pintér Béla és Társulata
Ördögök színész / bemutató: 2007. október 29. Nemzeti Színház
Piroska színész / bemutató: Szkéné Színház
Prah rendező / bemutató: 2007. július 11. M'art
Rinoceritisz színész / bemutató: 2009. február 6. Stúdió "K"
Skalpoljuk meg szegény Józsit színész / bemutató: 2008. október 30. Stúdió "K"
Slicc színész / bemutató: 2001. november 2. Városi Színház
Švejk, a féregírtó, avagy a puska nem sül el színész / bemutató: 2003. október 10. Stúdió "K"
Szemétre a vénasszonnyal! színész / bemutató: 2003. november 7. Hólyagcirkusz Társulat
Színház a színházban színész / bemutató: 2002. április 5. Városi Színház
A színházcsináló rendező, színész, jelmez, díszlet, átdolgozta / bemutató: 2009. november 26. Stúdió "K"
A Tisztabúza Éjszakája színész / bemutató: 2008. április 20. R.S.9. Színház
Titanic vízirevü színész / bemutató: 1998. április 17. Bárka Színház
A tizennégy karátos autó színész / bemutató: 2008. december 19. Szkéné Színház
Történetek... színész / bemutató: 2008. március 25. Scallabouche
Az utolsó világ színész / bemutató: 2006. december 3. Merlin
Valami Magyarország szereplő / bemutató: 2002. május 23. Centrál Színház (volt Vidám Színpad)
Varázsfuvola-mese színész / bemutató: 2006. október 15. Nemzeti Színház
Vihar, avagy a bűnbocsánat színjátéka színész / bemutató: 2007. március 16. Stúdió "K"
Zendülők színész / bemutató: 2009. szeptember 25. Bárka Színház
A Zöld Kakadu színész / bemutató: 2007. december 17. Stúdió "K"
3 Éj színész / bemutató: 2006. június 2. Stúdió "K"
Rendezései:
Tamási Zoltán: Alma mater
Tamási Zoltán: Gyilkos nap
Tamási Zoltán: Fűrészelés, forgácsok, roncsok
Rejtő Jenő: A láthatatlan légió
Venyegyikt Jerofejev: Hű, de messze van Petuski!
Thomas Bernhard: A színházcsináló
Shakespeare tragédiák és királydrámák: A történelem kereke
Arany János: Búskomor aranykor
D. H. Lawrence: A vadőr (Lady Chatterley szeretője)
Tamási Zoltán: Kuznyecki esőzések
Tamási Zoltán: A bagoly
Tamási Zoltán: A zlíni bőröző
Játékfilmek:
Semmittevők (1997)
A tükör képe (1997)
Az ember, aki nappal aludt (2003)
Csendélet hallal és más tragikus momentumokkal (2005)
A nyomozó (2008)
Végtelen percek (2010) - Kúnó
Téli nap (2010)
Tévéfilmek:
A barátkozás lehetőségei (2007)
Magyarok az űrben (2008)
Presszó (2008) - Ügyvéd
Messze Európában (2009)
Égi madár (2011) - Tanár
Munkaügyek (2012–2015) - Imre, biztonsági őr
Esküvőtől a válóperig (2013) - Ügyvéd
A galambpapné (2013) - Tózsok Jenő
A berni követ (2014) - Kelemen
A fekete múmia átka (2015) - Bukott angyal
Jelenlegi szerepei a Thália Színház repertoárján:
BERND RÓZA
EGY CSÓK ÉS MÁS SEMMI
LEGSZEBB FÉRFIKOR
A KULCSLYUKON ÁT
BOLHA A FÜLBE
ALUL SEMMI
![3 éj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/008/333/3-ej-222-131-9129.jpg)
3 éj
Stúdió K Színház- Kedves kolléga (Mérnök úr)
![A bagoly- K.V. társulat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/621/a-bagoly-kv-tarsulat-222-131-39321.jpg)
A bagoly- K.V. társulat
HK Produkció- Színész
![A Danton-ügy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/571/a-danton-ugy-222-131-15478.jpg)
A Danton-ügy
Stúdió K Színház- Színész
![A főnök meg én meg a főnök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/959/a-fonok-meg-en-meg-a-fonok-222-131-93929.jpg)
A főnök meg én meg a főnök
Thália Színház- Színész
![A kulcslyukon át](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/057/a-kulcslyukon-at-222-131-151087.jpg)
A kulcslyukon át
Thália Színház- Dr. Rance
![A nagy kézrablás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/993/a-nagy-kezrablas-222-131-213039.jpg)
A nagy kézrablás
Thália Színház- Mervyn
![A nagy kézrablás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/566/a-nagy-kezrablas-222-131-213068.jpg)
A nagy kézrablás
Thália Színház- Mervyn
![A nagy kézrablás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/613/a-nagy-kezrablas-222-131-81857.jpg)
A nagy kézrablás
Móricz Zsigmond Színház- Mervyn
![A színházcsináló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/668/a-szinhazcsinalo-222-131-15479.jpg)
A színházcsináló
Stúdió K Színház- Bruscon, a színész
![A vadőr](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/176/a-vador-222-131-22421.jpg)
A vadőr
Stúdió K Színház- Rendező
![A Zöld Kakadu](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/931/a-zold-kakadu-222-131-9111.jpg)
A Zöld Kakadu
Stúdió K Színház- François, vicomte
![A.P. Csehov: SIRÁLY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/922/ap-csehov-siraly-222-131-178105.jpg)
A.P. Csehov: SIRÁLY
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Jevgenyij Szergejevics Dorn
![Álmomban megcsaltál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/443/almomban-megcsaltal-222-131-205400.jpg)
Álmomban megcsaltál
Thália Színház- Călin Moraru
ÁLMOMBAN MEGCSALTÁL - Thália Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/054/amadeus-222-131-49841.jpg)
Amadeus
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Színész
AMADEUS
Belvárosi Színház- Színész
AMADEUS
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
![Amadeus - Orlai Produkció](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/829/amadeus-orlai-produkcio-222-131-61163.jpg)
Amadeus - Orlai Produkció
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
![Amadeus - színmű](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/444/amadeus-szinmu-222-131-51241.jpg)
Amadeus - színmű
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Színész
![Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/470/artur-palyga-a-zsido-nezomuveszeti-kftszkene-222-131-64499.jpg)
Artur Pałyga: A zsidó - Nézőművészeti Kft./Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Bérgyilkos a barátom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/092/bergyilkos-a-baratom-222-131-84337.jpg)
Bérgyilkos a barátom
Thália Színház- Ralph
![Bérgyilkos a barátom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/954/bergyilkos-a-baratom-222-131-83055.jpg)
Bérgyilkos a barátom
Thália Színház- Színész
![BÉRGYILKOS A BARÁTOM - Thália Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/832/bergyilkos-a-baratom-thalia-szinhaz-222-131-93909.jpg)
BÉRGYILKOS A BARÁTOM - Thália Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Ralph
![Bérgyilkos a barátom egy pohár pezsgővel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/916/bergyilkos-a-baratom-egy-pohar-pezsgovel-222-131-89089.jpg)
Bérgyilkos a barátom egy pohár pezsgővel
Thália Színház- Ralph
![Bernd Róza](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/103/bernd-roza-222-131-148054.jpg)
Bernd Róza
Thália Színház- Bernd
![Bizánc](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/058/bizanc-222-131-36695.jpg)
Bizánc
Vörösmarty Színház- Lala Kalil, török követ
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/056/bolha-a-fulbe-222-131-205394.jpg)
Bolha a fülbe
Thália Színház- Ferraillon
![Caligula helytartója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/509/caligula-helytartoja-222-131-26348.jpg)
Caligula helytartója
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Agrippa, Palesztína királya
![Caligula helytartója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/657/caligula-helytartoja-222-131-29466.jpg)
Caligula helytartója
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Agrippa, Palesztína királya
![Caligula helytartója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/388/caligula-helytartoja-222-131-37932.jpg)
Caligula helytartója
Csiky Gergely Színház- Agrippa, Palesztína királya
![Család ellen nincs orvosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/056/csalad-ellen-nincs-orvossag-222-131-34151.jpg)
Család ellen nincs orvosság
Vörösmarty Színház- Bill
![Cserenadrág](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/281/cserenadrag-222-131-36495.jpg)
Cserenadrág
Katona József Színház- Petya bácsi
![Csipkerózsika](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/004/627/csipkerozsika-222-131-9173.jpg)
Csipkerózsika
Stúdió K Színház- Királyi Boszorka, õrködik és hárít
![Csoda korban élünk (Szigliget)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/639/csoda-korban-elunk-szigliget-222-131-148055.jpg)
Csoda korban élünk (Szigliget)
Thália Színház- Boncz Kálmán
![CSODA KORBAN ÉLÜNK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/020/csoda-korban-elunk-bohozat-ket-reszben-a-thalia-szinhaz-eloadasa-222-131-108386.jpg)
CSODA KORBAN ÉLÜNK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása
Kölcsey Központ- Boncz
![CSODA KORBAN ÉLÜNK - Thália Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/994/csoda-korban-elunk-thalia-szinhaz-222-131-107635.jpg)
CSODA KORBAN ÉLÜNK - Thália Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Boncz Kálmán
![Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/115/diotoro-ferenc-es-a-nagy-szalonnahaboru-222-131-19823.jpg)
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Holdvilág Kamaraszínház- Doktor, órásmester, játékfeltaláló
![Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/009/659/diotoro-ferenc-es-a-nagy-szalonnahaboru-222-131-15483.jpg)
Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború
Stúdió K Színház- Doktor, órásmester, játékfeltaláló
![Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Dumaszínház - Füge: Alternatív stand-up
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Egy a ráadás R](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/660/egy-a-raadas-r-222-131-227696.jpg)
Egy a ráadás R
Thália Színház- Piper
![Egy a ráadás R](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/119/egy-a-raadas-r-222-131-233526.jpg)
Egy a ráadás R
Thália Színház- Jugg
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/558/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-151107.jpg)
Egy csók és más semmi
Thália Színház- Kulhanek
Étellift - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Rendező
![Félúton a Fórum felé](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/391/feluton-a-forum-fele-222-131-62847.jpg)
Félúton a Fórum felé
Thália Színház- Erronius
![Félúton a Fórum felé](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Félúton a Fórum felé
Thália Színház- Erronius
![Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/005/gyilkossag-az-orient-expresszen-pezsgovel-222-131-176199.jpg)
Gyilkosság az Orient Expresszen pezsgővel
Thália Színház- Színész
![Hétköznapi őrületek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/772/hetkoznapi-oruletek-222-131-58914.png)
Hétköznapi őrületek
Thália Színház- Jiri
![Hétköznapi őrületek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/389/hetkoznapi-oruletek-222-131-58915.png)
Hétköznapi őrületek
Thália Színház- Jiri
![Hű, de messze van Petuski!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/922/hu-de-messze-van-petuski-222-131-9138.jpg)
Hű, de messze van Petuski!
Stúdió K Színház- Venyicska, a seremetyevói kábelfektetési munkálatok egykori brigádvezetője
![I. Erzsébet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/061/i-erzsebet-222-131-65296.jpg)
I. Erzsébet
Csiky Gergely Színház- Színész
![I. Erzsébet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/667/i-erzsebet-222-131-47215.jpg)
I. Erzsébet
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Lord Burghley, Nostradamus, Egy spanyol hajó
![I. Erzsébet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/376/i-erzsebet-222-131-92376.jpg)
I. Erzsébet
Weöres Sándor Színház- Nostradamus
![I. Erzsébet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/268/i-erzsebet-222-131-62343.jpg)
I. Erzsébet
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színész
![Illatszertár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/892/illatszertar-222-131-162524.jpg)
Illatszertár
Thália Színház- Színész
![Játék az életrajzzal](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Játék az életrajzzal
Budaörsi Latinovits Színház- Orvos
![K.V. Társulat: Fellebbezés](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/346/kv-tarsulat-fellebbezes-222-131-13241.jpg)
K.V. Társulat: Fellebbezés
MU Színház- Színész
![Képmutatók cselszövése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/770/kepmutatok-cselszovese-222-131-37032.jpg)
Képmutatók cselszövése
Csiky Gergely Színház- Marquis De Charron, Párizs érseke
![Két szék között](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/390/ket-szek-kozott-222-131-63894.jpg)
Két szék között
Thália Színház- Adolphe
![Két szék között](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Két szék között
Thália Színház- Adolphe
![Komédia egy bankrablásról egy pohár pezsgővel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/006/komedia-egy-bankrablasrol-egy-pohar-pezsgovel-222-131-200014.jpg)
Komédia egy bankrablásról egy pohár pezsgővel
Thália Színház- Randal SHUCK (55), FBI ügynök
![Komédia egy bankrablásról R](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/442/komedia-egy-bankrablasrol-r-222-131-221737.jpg)
Komédia egy bankrablásról R
Thália Színház- SHUCK
![Lefitymálva ea.alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com v 0620941](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/016/lefitymalva-eaalatt-paranyi-muhely-gyerekmegorzes-bejelentkezes-paranyimuhelygmailcom-v-0620941-222-131-42036.jpg)
Lefitymálva ea.alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com v 0620941
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Színész
![Lefitymálva-Gólem Színház Humorfesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/602/lefitymalva-golem-szinhaz-humorfesztival-222-131-36835.jpg)
Lefitymálva-Gólem Színház Humorfesztivál
Thália Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Lövések a Broadwayn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/797/lovesek-a-broadwayn-222-131-175374.jpg)
Lövések a Broadwayn
Thália Színház- Flender
![Márai Sándor: Zendülők](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/793/marai-sandor-zendulok-222-131-13586.jpg)
Márai Sándor: Zendülők
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Cipész
![Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/153/mihail-bulgakov-kepmutatok-cselszovese-utolso-eloadas-a-szkeneben-222-131-32390.jpg)
Mihail Bulgakov: Képmutatók cselszövése - utolsó előadás a Szkénében
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Marquis De Charron, Párizs érseke
![Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/568/minden-rolossz-variete-jut-eszembe-nem-222-131-46011.jpg)
Minden ROLOssz Varieté, jut eszembe, nem!
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Duplikátum, Plébános 2
![Moszkva-Petuski](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Moszkva-Petuski
Thália Színház- Színpadra alkalmazta és rendezte
![Művház A SZAKKÖR színházi sorozata Humorfesztivál 2014](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/942/muvhaz-a-szakkor-szinhazi-sorozata-humorfesztival-2014-222-131-44744.jpg)
Művház A SZAKKÖR színházi sorozata Humorfesztivál 2014
Thália Színház- Színész
![Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Nézőművészeti Kft./Szkéné - Artur Pałyga: A zsidó -
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Dramaturg
![Nincsenapám, seanyám](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/374/nincsenapam-seanyam-222-131-185537.jpg)
Nincsenapám, seanyám
Csiky Gergely Színház- Színész
![Nincsenapám, seanyám](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/732/nincsenapam-seanyam-222-131-45492.jpg)
Nincsenapám, seanyám
Stúdió K Színház- Színész
![Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/948/paul-foster-i-erzsebet-vadli-alkalmi-szinhazi-tarsulasfugeszkene-222-131-60151.jpg)
Paul Foster: I. Erzsébet - VÁDLI Alkalmi Színházi Társulás/FÜGE/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Lord Burghley
![Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/499/paul-foster-ierzsebet-fidelio-szinhazi-est-kozonsegtalalkozo-222-131-45965.jpg)
Paul Foster: I.Erzsébet - Fidelio színházi est - közönségtalálkozó
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Színész
![PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/386/peter-shaffer-amadeus-szinmu-ket-reszben-az-orlai-produkcios-iroda-eloadasa-222-131-65419.jpg)
PETER SHAFFER: AMADEUS - színmű két részben Az Orlai Produkciós Iroda előadása
Kölcsey Központ- Színész
![Pintér Béla és Társulata: A Sehova kapuja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/957/pinter-bela-es-tarsulata-a-sehova-kapuja-222-131-42500.jpg)
Pintér Béla és Társulata: A Sehova kapuja
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![Pintér Béla és Társulata: Kórház Bakony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/056/pinter-bela-es-tarsulata-korhaz-bakony-222-131-44471.jpg)
Pintér Béla és Társulata: Kórház Bakony
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Prof. Keserű Géza
![Premierajándék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/640/premierajandek-222-131-104038.jpg)
Premierajándék
Thália Színház- Lord Augustus
![PREMIERAJÁNDÉK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/832/premierajandek-bohozat-ket-reszben-a-thalia-szinhaz-eloadasa-222-131-108387.jpg)
PREMIERAJÁNDÉK - bohózat két részben - A Thália Színház előadása
Kölcsey Központ- Lord Augustus
![Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/577/ray-cooney-csalad-ellen-nincs-orvossag-komedia-222-131-38158.jpg)
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bill
![Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/153/rejto-jeno-a-tizennegy-karatos-auto-222-131-18830.jpg)
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Narrátor
![Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (Picaro Társulat)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/771/rejto-jeno-a-tizennegy-karatos-auto-picaro-tarsulat-222-131-21108.jpg)
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (Picaro Társulat)
Picaro Művészeti Produkciós Műhely Alapítvány- Narrátor
![Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (Picaro Társulat)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/866/rejto-jeno-a-tizennegy-karatos-auto-picaro-tarsulat-222-131-20814.jpg)
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó (Picaro Társulat)
Picaro Művészeti Produkciós Műhely Alapítvány- Narrátor
![Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/131/rejto-jeno-csontbrigad-picaro-tarsulat-222-131-18796.jpg)
Rejtő Jenő: Csontbrigád / Picaro Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Altiszt/Naftalin Báró
![Rinoceritisz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/995/rinoceritisz-222-131-10310.jpg)
Rinoceritisz
Stúdió K Színház- Dudard, megfigyel és bentről bírál
![Roló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/055/rolo-222-131-34776.jpg)
Roló
Thália Színház- Plébános 2
![Shakespeare: Sok hűhó semmiért](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/477/shakespeare-sok-huho-semmiert-222-131-156853.jpg)
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Szegedi Szabadtéri Játékok- Lasponya, polgárőr
![Sirály](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/226/siraly-222-131-126168.jpg)
Sirály
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- DORN, JEVGENYIJ SZERGEJEVICS, orvos
![Skalpoljuk meg szegény Józsit!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/629/skalpoljuk-meg-szegeny-jozsit-222-131-9160.jpg)
Skalpoljuk meg szegény Józsit!
Stúdió K Színház- Pax doktor, speditőr
![Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/940/szabadteri-nyar-2016-amadeus-222-131-77174.jpg)
Szabadtéri Nyár 2016 Amadeus
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![Székely János: Caligula helytartója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/047/szekely-janos-caligula-helytartoja-222-131-247519.jpg)
Székely János: Caligula helytartója
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Agrippa, Palesztina királya
![Székely János: Caligula helytartója](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Székely János: Caligula helytartója
Gyulai Várszínház- Agrippa, Palesztína királya
![Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/927/szekely-janos-caligula-helytartoja-az-ea-utan-kozonsegtalalkozo-222-131-31058.jpg)
Székely János: Caligula helytartója - az ea. után közönségtalálkozó
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Agrippa, Palesztína királya
![Tamási Zoltán: A zlíni bőröző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/769/tamasi-zoltan-a-zlini-borozo-222-131-46670.jpg)
Tamási Zoltán: A zlíni bőröző
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Thomas Bata, cipőgyáros
![TÁP Színház Varieté: Roló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/830/tap-szinhaz-variete-rolo-222-131-27891.jpg)
TÁP Színház Varieté: Roló
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Plébános
![TÁP Színház: Kuznyecki esőzések](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
TÁP Színház: Kuznyecki esőzések
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/850/tom-stoppard-rosencrantz-es-guildenstern-halott-vadlifugeszkene-222-131-69152.jpg)
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott - VÁDLI/FÜGE/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Claudius
![Varázslat egy nyáréjszakán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/379/varazslat-egy-nyarejszakan-222-131-209517.jpg)
Varázslat egy nyáréjszakán
Thália Színház- Péter, Ács
![VIHAR avagy a bűnbocsánat színjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/010/283/vihar-avagy-a-bunbocsanat-szinjateka-222-131-9122.jpg)
VIHAR avagy a bűnbocsánat színjátéka
Stúdió K Színház- Alonso, Nápoly királya
![Vinnai András: Lefitymálva](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/257/vinnai-andras-lefitymalva-222-131-35042.jpg)
Vinnai András: Lefitymálva
Gólem Színház- Színész
![Vinnai András: Lefitymálva](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/308/vinnai-andras-lefitymalva-222-131-84915.jpg)
Vinnai András: Lefitymálva
Gólem Színház- Színész
![Vinnai András: Lefitymálva](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/764/vinnai-andras-lefitymalva-222-131-47605.jpg)
Vinnai András: Lefitymálva
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Vinnai András: LEFITYMÁLVA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/606/vinnai-andras-lefitymalva-222-131-107487.jpg)
Vinnai András: LEFITYMÁLVA
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Vinnai András: LEFITYMÁLVA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/083/vinnai-andras-lefitymalva-222-131-171924.jpg)
Vinnai András: LEFITYMÁLVA
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Vinnai András: LEFITYMÁLVA (FINAL CUT - with English subtitles)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/661/vinnai-andras-lefitymalva-final-cut-with-english-subtitles-222-131-117691.jpg)
Vinnai András: LEFITYMÁLVA (FINAL CUT - with English subtitles)
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Vinnai András: LEFITYMÁLVA - 100. előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/067/vinnai-andras-lefitymalva-100-eloadas-222-131-171819.jpg)
Vinnai András: LEFITYMÁLVA - 100. előadás
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![Vinnai András: Lefitymálva - with english subtitles](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/960/vinnai-andras-lefitymalva-with-english-subtitles-222-131-176077.jpg)
Vinnai András: Lefitymálva - with english subtitles
Gólem Színház- Simon/Rosenzweigbergerstein
![xxxA Főfőnök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/575/xxxa-fofonok-222-131-74178.jpg)
xxxA Főfőnök
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Nalle
![xxxA Főfőnök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/934/xxxa-fofonok-222-131-22437.jpg)
xxxA Főfőnök
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.- Nalle
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!