művész
![Wunderlich József Wunderlich József](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/007/337/wunderlich-jozsef-474-279-174773.jpg)
Wunderlich József
Színész.
1989-ben született Pécsett. A zene mindig is fontos szerepet töltött be életében, már háromévesen zeneóvodába járt. 1995-ben a Szent Mór Általános Iskolába íratták be szülei, s itt kezdte a nyolcosztályos gimnáziumot is. Ígéretes hegedűművészi karrierje egy sérülés miatt 16 évesen kettétört, ám a Bartók Béla Konzervatórium…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész.
1989-ben született Pécsett. A zene mindig is fontos szerepet töltött be életében, már háromévesen zeneóvodába járt. 1995-ben a Szent Mór Általános Iskolába íratták be szülei, s itt kezdte a nyolcosztályos gimnáziumot is. Ígéretes hegedűművészi karrierje egy sérülés miatt 16 évesen kettétört, ám a Bartók Béla Konzervatórium kollégiumi zenés színjátszó körében új utakat talált. A Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színművész szakára első próbálkozásra felvették. 2013-ban végzett Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Pályáját a Pécsi Nemzeti Színházban kezdte, ahol zenés produkciók mellett prózai előadásokban is bemutatkozott, és már jelentős tapasztalatokkal a háta mögött mondott igent 2015-ben Eszenyi Enikő hívására és csatlakozott a Vígszínház társulatához. 2016-ban Junior Prima Díjjal tüntették ki és elnyerte a Ruttkai Éva-emlékdíjat is, 2017-ben pedig Soós Imre-díjat kapott.
Szerepei, munkái
Bűn és bűnhődés: Razumihin
Lóvátett lovagok: Biron, gróf a király kíséretében
Óz, a csodák csodája: Bádogember/Hickory
Baal: Baal
A padlás: RÁDIÓS, aki egyszerűen fantasztikus
A diktátor: Schultz hadnagy
A Pál utcai fiúk: BOKA
Háború és béke: Andrej, a fia
Kinek az ég alatt már senkije sincsen: Arany György/Latinovits Zoltán/Petőfi Sándor
A félkegyelmű: Ippolit
A nagy Gatsby: Jay Gatsby
Csíksomlyói passió - ÁDÁM - Jézus
Bolha a fülbe - Camille Chandebise
Csárdáskirálynő - Edvin
A sivatag hercege - Ashil, ifjú hős
Mágnás Miska - Baracs István, mérnök
A kripli - Billy
János vitéz - Kukorica Jancsi
Szentivánéji álom - LYSANDER, szerelmes Hermiába
A kőszívű ember fiai - Ödön
Antigoné - Haimón
Én és a kisöcsém - Doktor Sas, a „Röntgenszem” nyomozóiroda egyik igazgatója
Szentivánéji álom - GYALU, asztalos, a közjátékban oroszlán
![#kedvesZsámbék! SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET-KLASSZIKUSOK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/479/kedveszsambek-szinhaz-tortenet-klasszikusok-222-131-214096.jpg)
#kedvesZsámbék! SZÍNHÁZ-TÖRTÉNET-KLASSZIKUSOK
Általános- Színész
![A félkegyelmű](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/916/a-felkegyelmu-222-131-127945.png)
A félkegyelmű
Vígszínház Nonprofit Kft.- Ippolit
![A GRUND](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/927/a-grund-222-131-137010.jpg)
A GRUND
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész-zenész
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/352/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-202702.jpg)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/587/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-96155.jpg)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Színész
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/785/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-186390.png)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/941/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-107369.jpg)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/799/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-186388.png)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/743/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-224830.jpg)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
![A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/480/a-grund-vigszinhazi-fiuzenekar-koncertje-222-131-138341.jpg)
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar koncertje
Általános- Színész
![A kőszívű ember fiai](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kőszívű ember fiai
Pécsi Nemzeti Színház- Ödön
A kripli
Pécsi Nemzeti Színház- Billy
![A pillangók szabadok (Hegyi Barbara, Szántó Balázs, Mosolygó Sára)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/843/a-pillangok-szabadok-hegyi-barbara-szanto-balazs-mosolygo-sara-222-131-223400.jpg)
A pillangók szabadok (Hegyi Barbara, Szántó Balázs, Mosolygó Sára)
Art Színtér- Zeneszerző
![A sivatag hercege](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/927/a-sivatag-hercege-222-131-39208.jpg)
A sivatag hercege
Pécsi Nemzeti Színház- Ashil, ifjú hős
![A tanítónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/034/a-tanitono-222-131-30021.jpg)
A tanítónő
Nemzeti Színház- Prímás
Antigoné
Pécsi Nemzeti Színház- Haimón
![Az 1/2 kegyelmű](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az 1/2 kegyelmű
SZFE- Kolja Ivolgin
![Baal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/208/baal-222-131-127938.jpeg)
Baal
Vígszínház Nonprofit Kft.- Baal
![Bácskai Juli Pszichoszínháza//szeptember](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/013/bacskai-juli-pszichoszinhazaszeptember-222-131-159881.jpg)
Bácskai Juli Pszichoszínháza//szeptember
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Színész
![Bella Figura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/950/bella-figura-222-131-177897.jpg)
Bella Figura
Vígszínház Nonprofit Kft.- Eric
![BÍRÓ ESZTER – FARSANGI KONCERT](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/227/biro-eszter-farsangi-koncert-222-131-228070.jpg)
BÍRÓ ESZTER – FARSANGI KONCERT
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Junior Prima-, Soós Imre- és Pethes–Agárdi-díjas, Ruttkai Éva- és Ajtay Andor-emlékdíjas, háromszoros Vígszínház-díjas színművész.
![Bolha a fülbe](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bolha a fülbe
Pécsi Nemzeti Színház- Camille Chandebise
![Bűn és bűnhődés](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/964/bun-es-bunhodes-222-131-89378.jpg)
Bűn és bűnhődés
Vígszínház Nonprofit Kft.- Razumihin
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/921/csardaskiralyno-222-131-34719.jpg)
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház- Edvin
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/876/csardaskiralyno-222-131-26363.jpg)
Csárdáskirálynő
Pécsi Nemzeti Színház- Edvin
![Csíksomlyói passió](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csíksomlyói passió
Pécsi Nemzeti Színház- ÁDÁM - Jézus
![CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/545/csillagszoras-geszti-peter-koncertestje-vendeg-vaczi-eszter-es-wunderlich-jozsef-222-131-176612.jpg)
CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József
Müpa- ének / vocals
![Én és a kisöcsém](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/060/en-es-a-kisocsem-222-131-49985.jpg)
Én és a kisöcsém
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Doktor Sas, a „Röntgenszem” nyomozóiroda egyik igazgatója
![Én és a kisöcsém](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/208/en-es-a-kisocsem-222-131-59024.jpg)
Én és a kisöcsém
Pécsi Nemzeti Színház- Doktor Sas, a „Röntgenszem” nyomozóiroda egyik igazgatója
Én és a kisöcsém
Pécsi Nemzeti Színház- Doktor Sas, a „Röntgenszem” nyomozóiroda egyik igazgatója
![Földrengés Londonban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/583/foldrenges-londonban-222-131-89394.jpg)
Földrengés Londonban
Vígszínház Nonprofit Kft.- Steve
![Francia sanzonok az Ódry Színpadon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/583/francia-sanzonok-az-odry-szinpadon-222-131-26456.jpg)
Francia sanzonok az Ódry Színpadon
SZFE- Színész
GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
GRUND - vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
![GRUND - Vígszínházi fiúzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/249/grund-vigszinhazi-fiuzenekar-222-131-127863.jpg)
GRUND - Vígszínházi fiúzenekar
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
Háború és béke
Vígszínház Nonprofit Kft.- Andrej, a fia
![II. ZSÁMBÉKI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL / WUNDERLICH JÓZSEF: Szívre megy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/773/ii-zsambeki-punkosdi-fesztival-wunderlich-jozsef-szivre-megy-222-131-203547.jpg)
II. ZSÁMBÉKI PÜNKÖSDI FESZTIVÁL / WUNDERLICH JÓZSEF: Szívre megy
Általános- Színész
![Jadviga párnája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/894/jadviga-parnaja-222-131-40454.jpg)
Jadviga párnája
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Karvezető, Rosza Pali (Ondris barátja), ötödik férfi
![János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/914/janos-vitez-222-131-36399.jpg)
János vitéz
Pécsi Nemzeti Színház- Kukorica Jancsi
Jó estét nyár, jó estét szerelem_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Sötét ruhás fiú
![KedvesZsámbék! a Szerelemről](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/382/kedveszsambek-a-szerelemrol-222-131-158549.jpg)
KedvesZsámbék! a Szerelemről
Általános- Színész
![Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/895/kern-andras-zenes-estje-te-majd-kezenfogsz-222-131-215885.jpg)
Kern András zenés estje - Te majd kézenfogsz...
Müpa- ének / vocals
![KERN | Születésnapi koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/566/kern-szuletesnapi-koncert-222-131-201319.jpg)
KERN | Születésnapi koncert
Vígszínház Nonprofit Kft.- Vendégművész
![Két karodban őrülünk ma- páros humorok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/678/ket-karodban-orulunk-ma-paros-humorok-222-131-175394.jpg)
Két karodban őrülünk ma- páros humorok
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![Leonard Gershe - A pillangók szabadok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/909/leonard-gershe-a-pillangok-szabadok-222-131-204638.jpg)
Leonard Gershe - A pillangók szabadok
Art Színtér- Zenei vezető
![Lépésről lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/114/lepesrol-lepesre-222-131-31448.jpg)
Lépésről lépésre
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Bobby Mills
![Lépésről-lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/717/lepesrol-lepesre-222-131-26978.jpg)
Lépésről-lépésre
SZFE- Bobby Mills
![Lóvátett lovagok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lóvátett lovagok
Móricz Zsigmond Színház- Biron, gróf a király kíséretében
![Mágnás Miska](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mágnás Miska
Pécsi Nemzeti Színház- Baracs István, mérnök
![Melodrámák Minifesztivál – III. R. Strauss](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/134/melodramak-minifesztival-iii-r-strauss-222-131-176414.jpg)
Melodrámák Minifesztivál – III. R. Strauss
Budapest Music Center- színművész
![NEKED, BALATON - Oroszlán Szonja, Lotfi Begi és Wunderlich József](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/262/neked-balaton-oroszlan-szonja-lotfi-begi-es-wunderlich-jozsef-222-131-168013.png)
NEKED, BALATON - Oroszlán Szonja, Lotfi Begi és Wunderlich József
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![Nyitó előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/718/nyito-eloadas-222-131-37229.jpg)
Nyitó előadás
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Óz, a csodák csodája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/580/oz-a-csodak-csodaja-222-131-89413.jpg)
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.- Bádogember/Hickory
![POKET 2 DÉLUTÁN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/072/poket-2-delutan-222-131-152761.jpg)
POKET 2 DÉLUTÁN
MOMkult- Egyéb
![POKET 2 ESTE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/073/poket-2-este-222-131-152771.jpg)
POKET 2 ESTE
MOMkult- Egyéb
![POKET 2.5](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/793/poket-25-222-131-161504.jpg)
POKET 2.5
MOMkult- Egyéb
![POKET est: Csáth Géza - Fekete Csönd](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/940/poket-est-csath-geza-fekete-csond-222-131-238556.jpg)
POKET est: Csáth Géza - Fekete Csönd
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Színművész
![Presznyakov-gyakorlatok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/797/presznyakov-gyakorlatok-222-131-31891.jpg)
Presznyakov-gyakorlatok
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Játssza
![Szeget szeggel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/410/szeget-szeggel-222-131-203706.jpg)
Szeget szeggel
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zenei munkatárs / Musical collaborator
![Szeget szeggel | Színpadi jegyek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/640/szeget-szeggel-szinpadi-jegyek-222-131-214334.jpg)
Szeget szeggel | Színpadi jegyek
Vígszínház Nonprofit Kft.- CLAUDIO, fiatal úriember
Szentivánéji álom
Pécsi Nemzeti Színház- GYALU, asztalos, a közjátékban oroszlán
![Szerb Antal és Rejtő Jenő találkozása | Juhász Anna Irodalmi Szalon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/583/szerb-antal-es-rejto-jeno-talalkozasa-juhasz-anna-irodalmi-szalon-222-131-197425.png)
Szerb Antal és Rejtő Jenő találkozása | Juhász Anna Irodalmi Szalon
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színművész
![Szerelmek városa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/947/szerelmek-varosa-222-131-174812.jpg)
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.- Frederick Lö Metrö
![Szöktetés a szerájból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/192/szoktetes-a-szerajbol-222-131-178366.jpg)
Szöktetés a szerájból
Magyar Állami Operaház- Szelim basa
![Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/369/szorenyi-brody-sarkadi-ivanka-komuves-kelemen-222-131-39423.jpg)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum- Kőműves
![Terrorizmus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/202/terrorizmus-222-131-38409.jpg)
Terrorizmus
SZFE- Színész
![Vörös és fekete](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vörös és fekete
Csiky Gergely Színház- Julien Sorel
![VSZF 2014. (Pécs) Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/381/vszf-2014-pecs-bolha-a-fulbe-222-131-51119.jpg)
VSZF 2014. (Pécs) Bolha a fülbe
Thália Színház- Camille Chandebise
![William Shakespeare: Lóvátett lovagok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/837/william-shakespeare-lovatett-lovagok-222-131-166157.jpg)
William Shakespeare: Lóvátett lovagok
Gyulai Várszínház- Biron, gróf a király kíséretében
![Wunderlich József: Skizo - élő koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/824/wunderlich-jozsef-skizo-elo-koncertje-222-131-169780.jpg)
Wunderlich József: Skizo - élő koncertje
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Junior Prima díjas színész, énekes, zenész.
Zsámbéki Nyári Színház - Rés a rés után - Wunderlich József verses zenés estje
Általános- Junior Prima díjas színművész, énekes, zenész.
![„Életem versei” Csákányi Eszter, Földes Eszter, Wunderlich József, Kamarás Iván](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/371/eletem-versei-csakanyi-eszter-foldes-eszter-wunderlich-jozsef-kamaras-ivan-222-131-243119.jpg)
„Életem versei” Csákányi Eszter, Földes Eszter, Wunderlich József, Kamarás Iván
Hankó István Művészeti Központ- Junior Prima-, Soós Imre- és Pethes–Agárdi-díjas, Ruttkai Éva- és Ajtay Andor-emlékdíjas, háromszoros Vígszínház-díjas színművész.
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!