művész
![Madár Veronika Madár Veronika](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/009/717/madar-veronika-474-279-58554.jpg)
Madár Veronika
Színésznő.
Középiskolai tanulmányait drámatagozaton végezte, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Egyetemi diplomáit a Miskolci Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán szerezte televízió és film, elektronikus sajtó, kommunikáció szakirányon, illetve német szakon. Számos ifjúsági műsorban feltűnt, ahol énekelt, szavalt, illetve egy történelmi kisfilmben is szerepelt. Elvégezte…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színésznő.
Középiskolai tanulmányait drámatagozaton végezte, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban. Egyetemi diplomáit a Miskolci Egyetemen és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi karán szerezte televízió és film, elektronikus sajtó, kommunikáció szakirányon, illetve német szakon. Számos ifjúsági műsorban feltűnt, ahol énekelt, szavalt, illetve egy történelmi kisfilmben is szerepelt. Elvégezte a Fővárosi Pedagógiai Intézet idegenvezető-hostess szakát is, ahol felsőfokú szakképesítést szerzett. A zenés műfajokat kedveli. Számos önálló zenés estet és koncertet adott az elmúlt években. Rádiós műsorvezetőként is debütált, hiszen a Dunakanyar FM műsorvezetőjeként több műsorral jelentkezik. A Jóban Rosszban című telenovellában Galambos Gyöngyit alakítja. Egy magyar divatmárka arca évek óta. (Mystic Day). Számtalan jótékonysági programban vesz részt, főleg a fogyatékkal élő emberekért és az állatvédelem területén igyekszik segíteni. Érdekli a pszichológia, a filozófia és a vallástörténet is.
Díjak, elismerések:
Pepita-díj (ezüst fokozat) (2014)
Regionális Prima Díj, 2016 (Magyar színház és filmművészet kategória)
Film, televízió:
Jóban Rosszban / Galambos Gyöngyi/ (sorozat) (2005-2022)
Miss Internet Hungary&Cyberspace World háziasszonya és műsorvezetője (2007)
Cop Mortem magyar film, 2016. /Tiszai Zsuzsa történelem professzor, női főszerep/
Dunakanyar Fm műsorvezetője (2016-)
Oltári történetek / Prókai Mária / (sorozat) (2022)
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/170/485/a-fal-adja-a-masikat-avagy-kozjegyzo-az-emeleten-222-131-251110.jpg)
"A FAL ADJA A MÁSIKAT avagy Közjegyző az emeleten
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Az átváltozó színésznő
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/768/a-fal-adja-a-masikat-avagy-kozjegyzo-az-emeleten-222-131-251053.jpg)
"A FAL ADJA A MÁSIKAT, avagy közjegyző az emeleten"
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Az átváltozó színésznő
![A nagy ékszerész](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/379/a-nagy-ekszeresz-222-131-88082.jpg)
A nagy ékszerész
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Menyasszony
A NAGY ÉKSZERÉSZ
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Menyasszony
![A nagy ékszerész](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/105/a-nagy-ekszeresz-222-131-86798.jpg)
A nagy ékszerész
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Menyasszony
![A nagy ékszerész](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/378/a-nagy-ekszeresz-222-131-88075.jpg)
A nagy ékszerész
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Menyasszony
![A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/581/a-nagy-ekszeresz-komedia-3-felvonasban-222-131-90766.jpg)
A NAGY ÉKSZERÉSZ komédia 3 felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Menyasszony
![Barry Creyton: VALENTIN NAP](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/171/122/barry-creyton-valentin-nap-222-131-252018.jpg)
Barry Creyton: VALENTIN NAP
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- GLÓRIA, jó eszű, gyors, rendőrnő
![BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/852/bridgea-nagy-jatszma-222-131-181276.jpg)
BRIDGE/A NAGY JÁTSZMA
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Klára, a felesége
![É L E S S 80 !](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/339/e-l-e-s-s-80-222-131-153216.jpg)
É L E S S 80 !
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Színész
![JÓ HÁZBÓL VALÓ ÚRILÁNY JELENTKEZÉSÉT VÁROM!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/592/jo-hazbol-valo-urilany-jelentkezeset-varom-222-131-141590.jpg)
JÓ HÁZBÓL VALÓ ÚRILÁNY JELENTKEZÉSÉT VÁROM!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Ilonka
![JÓ HÁZBÓL VALÓ ÚRILÁNY JELENTKEZÉSÉT VÁROM!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/740/jo-hazbol-valo-urilany-jelentkezeset-varom-222-131-144402.jpg)
JÓ HÁZBÓL VALÓ ÚRILÁNY JELENTKEZÉSÉT VÁROM!
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Ilonka
![Közjegyző az emeleten](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/457/kozjegyzo-az-emeleten-222-131-200398.jpg)
Közjegyző az emeleten
Belvárosi Színház- Az átváltozó színésznő
![Közjegyző az emeleten](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/314/kozjegyzo-az-emeleten-222-131-244835.jpg)
Közjegyző az emeleten
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Színész
![Közjegyző az emeleten, avagy a fal adja a másikat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/096/kozjegyzo-az-emeleten-avagy-a-fal-adja-a-masikat-222-131-228165.jpg)
Közjegyző az emeleten, avagy a fal adja a másikat
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Az átváltozó színésznő
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/904/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-43948.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Márta
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/040/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-49790.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Márta
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/096/381/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-165467.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Márta
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/453/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-68433.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- MÁRTA
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/431/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-105737.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- MÁRTA
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/387/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-42055.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
RaM Colosseum- Márta
![MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/882/ma-ejjel-szabad-vagyok-vigjatek-222-131-49625.jpg)
MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - vígjáték
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Márta
![MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK vígjáték 3 felvonásban ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 3. ea.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/320/ma-ejjel-szabad-vagyok-vigjatek-3-felvonasban-usz-2016-tavaszi-berlet-3-ea-222-131-77147.jpg)
MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK vígjáték 3 felvonásban ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 3. ea.
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- MÁRTA
![Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása
Budaörsi Latinovits Színház- Márta
![Moravetz Levente: Közjegyző az emeleten - vígjáték két felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/858/moravetz-levente-kozjegyzo-az-emeleten-vigjatek-ket-felvonasban-222-131-209604.jpg)
Moravetz Levente: Közjegyző az emeleten - vígjáték két felvonásban
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Az átváltozó színésznő
![Szabadság elvtársak!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/755/szabadsag-elvtarsak-222-131-192262.jpg)
Szabadság elvtársak!
Békéscsabai Jókai Színház- Jámbor Margit
![Valentin Nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/691/valentin-nap-222-131-242385.jpg)
Valentin Nap
Holiday and More- Gloria, jó eszű, gyors rendőrnő
![Vaszary János: Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/492/vaszary-janos-ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-39105.jpg)
Vaszary János: Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Márta
![Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/088/vaszary-janos-ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-41787.jpg)
Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész
![Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - zenés bohózat három felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/569/vaszary-janos-ma-ejjel-szabad-vagyok-zenes-bohozat-harom-felvonasban-222-131-41271.jpg)
Vaszary János: MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK - zenés bohózat három felvonásban
Kölcsey Központ- Márta
![¨Közjegyző az emeleten¨ avagy a fal adja a másikat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/102/kozjegyzo-az-emeleten-avagy-a-fal-adja-a-masikat-222-131-220351.jpg)
¨Közjegyző az emeleten¨ avagy a fal adja a másikat
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Az átváltozó színésznő
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!