művész
![Vándorfi László Vándorfi László](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/559/vandorfi-laszlo-474-279-136784.jpg)
Vándorfi László
Igazgató-rendező, prózai tagozat művészeti vezető.
Veszprémi születésű vagyok, itt érettségiztem a Lovassy László Gimnáziumban. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán végeztem, a legendás Egyetemi Színpad Universitas Együttesében játszottam, rendeztem. Ezután a kecskeméti Katona József Színház, a Budapesti Népszínház, majd a Nemzeti…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Igazgató-rendező, prózai tagozat művészeti vezető.
Veszprémi születésű vagyok, itt érettségiztem a Lovassy László Gimnáziumban. Az ELTE BTK magyar-orosz szakán végeztem, a legendás Egyetemi Színpad Universitas Együttesében játszottam, rendeztem. Ezután a kecskeméti Katona József Színház, a Budapesti Népszínház, majd a Nemzeti Színház színésze voltam. Újra Kecskemétre szerződtem már színész-rendezőként. 1986-tól egy év megszakítással (Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház) a veszprémi színházi életet szolgálom. 1991-2000 a veszprémi Petőfi Színház igazgató-rendezője voltam. 2001-ben alapítottam a Pannon Várszínházat, melynek igazgatója, rendezője, színésze vagyok. Színházunk összművészeti alkotómódszerrel, többféle műfajban, kortárs elkötelezettséggel dolgozik, prózai- és tánctagozattal. Az EKF-re (Európa Kulturális Fővárosa) készülő város művészeti tanácsának tagjaként színházi, táncszínházi és szabadtéri rendezvény tapasztalataimmal segítem a készülő pályázatot.
Életpálya:
1976-ben végzett az ELTE BTK magyar-orosz szakán.
1971-től az Egyetemi Színpadon az Universitas Együttes tagjaként játszik és rendez.
1976-tól a Kecskeméti Katona József Színház,
1978-tól színészként a Népszínház,
majd a Nemzeti Színház tagja.
1983-tól a Kecskeméti Katona József Színház színész-rendezője,
1986-tól a Veszprémi Petőfi Színház dramaturgja és rendezője,
1990-től a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház rendezője, majd
1991-2000 között a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és rendezője.
2001-ben megalapítja a Pannon Várszínházat, amelynek igazgatója és rendezője.
Vendégművészként többek között a kecskeméti Katona József Színház, a Játékszín, a Pesti Magyar Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásainak rendezője.
Kitüntetései:
A Gyulai Várszínház Nívódíja 1987,
Gizella-díj,
Veszprém város díja 1995,
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt 2005.
Főbb rendezései:
1979/80.
Pilinszky János: ÉLŐKÉPEK
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
1982/83.
Ingmar Bergman: FAFESTMÉNY
Egyetemi Színpad,
Várkonyi Mátyás - Miklós Tibor: ÜVÖLTÉS
Rock Színház,
1983/84.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Federico Garcia Lorca: DON CRISTOBAL,
Weöres Sándor: CSALÓKA PÉTER,
Károli Gáspár - Bodanszky György - Vándorfi László:
JÉZUS KRISZTUS, AZ EMBERNEK FIA
Nóti Károly: NYITOTT ABLAK,
Alexander Blok: KOMÉDIÁSDI,
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ
Játékszín,
1984/85.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ,
1985/86.
A Kecskeméti Katona József Színházban:
Vándorfi László: PARASZT DEKAMERON,
Weöres Sándor: A HOLDBÉLI CSÓNAKOS,
Karinthy Frigyes - Vándorfi László: TANÁR ÚR KÉREM,
1986/87.
Heltai Jenő: SZÉPEK SZÉPE
Veszprémi Petőfi Színház,
Karinthy Frigyes: SZABÁLYOS LÉLEKTANI DRÁMA,
AVAGY MARIE-ANNE HÁROM SZÁVE
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Karinthy Frigyes: BÜVÖS SZÉKEK
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Kosztolányi Dezső: A SZÖRNY
Veszprémi Petőfi Színház,
1987/88.
Moliere: KÉPZELT BETEG
Veszprémi Petőfi Színház,
Pink Floyd: A VÉGSŐ VÁGÁS
Egyetemi Színpad - Universitas Együttes,
Szép Ernő: LILA ÁKÁC
Veszprémi Petőfi Színház,
Moliere: DANDIN GYÖRGY
Kisvárdai Várszínház,
1988/89.
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Veszprémi Petőfi Színház,
Pilinszky János: ÉLŐKÉPEK
Veszprémi Petőfi Színház,
Presser Gábor - Horváth Péter: A PADLÁS
Veszprémi Petőfi Színház,
Goldoni: KÉT ÚT SZOLGÁJA
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
1989/90.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Kocsis István: ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT,
Veres Miklós-Márai Enikő: ÉGIMÓDI CSAVARGÓ,
Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM,
1990/91.
Szigligeti Ede: LILIOMFI
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
Sárosi István: A HÚSZMILLIOMODIK ÉV
Pécsi Nemzeti Színház,
Bergendy István - Csukás István: MESÉLJ, MÜNCHAUSEN
Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház,
Vándorfi László: PARASZT DEKAMERON
Veszprémi Petőfi Színház,
Vándorfi László: PARASZT BIBLIA
Veszprémi Petőfi Színház - Honvéd Együttes,
Vándorfi László: JÉZUS KRISZTUS
Veszprémi Nyár,
1991/92.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Shakespeare: ROMEO ÉS JÚLIA,
Bergendy István - Csukás István: MESÉLJ, MÜNCHAUSEN,
Kovács Attila - Asztalos István: BÖRTÖNMUSICAL
Veszprémi Nyár,
BAROKK KORI VÁGASSÁGOK
Veszprémi Nyár,
Rossa László - Vándorfi László: SOBRI JÓSKA
Veszprémi Nyár,
1992/93.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Moliere: TARTUFFE,
Rejtő Jenő: REJTŐ JENŐ KABARÉJA,
Sütő András: VIGYORGÓ BÚBÁNAT,
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ,
Csemer Géza: DANKÓ PISTA,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA
Veszprémi Nyári Színház,
1993/94.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
Shakespeare: LEAR KIRÁLY,
Bella István - Asztalos István - Rossa László:
SZENT LÁSZLÓ
Veszprémi Nyári Színház,
1994/95.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Samuel Beckett: Ó, AZOK A SZÉP NAPOK
A Moersi Kastélyszínházzal közös produkció,
Shakespeare: HAMLET,
Asztalos István: AZ ÖRDÖG HÁROM KÖNYVE,
Weöres Sándor: CSALÓKA PÉTER
Veszprémi Nyári Színház,
Presser Gábor - Déry Tibor - Poós Sándor:
KÉPZELT ROPORT EGY
AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
A Sümegi Várszínházzal közös produkció,
1995/96.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Nádas Péter: ÜNNEPI SZÁNJÁTÉKOK,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
Moliere: KÉPZELT BETEG,
1996/97.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Bernstein-Laurents: WEST SIDE STORY,
Garcia Lorca: BERNARDA ALBA HÁZA,
Karl Kraus: AZ EMBERISÉG VÉGNAPJAI,
Thomas Bernhard: A LÁTSZAT CSAL
A Moersi Kastélyszínházban,
1997/98.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Lloyd Webber - Andrew Rice:
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR,
Karinthy Frigyes: TANÁR ÚR KÉREM,
Szigethy András: KEGYELEM,
Békés Pál: A KÉTBALKEZES VARÁZSLÓ,
Rossa László - Vándorfi László: 1 8 4 8,
Asztalos István: FEHÉRLÓFIA,
1998/99.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Bertolt Brecht: KOLDUSOPERA,
Vörösmarty Mihály: CSONGOR ÉS TÜNDE,
Garcia Lorca: DON PERLIMPLIN ÉS BELISA
SZERELME A KERTBEN,
Szigethy András: KEGYELEM - Vígszínház,
A SZABADSÁG BÉKESSÉGE 1 9 5 6 - Budapest,
1999/2000.
A Veszprémi Petőfi Színházban:
Dürrenmatt: AZ ÖREG HÖLGY LÁTOGATÁSA,
Beckett: GODOT-RA VÁRVA,
Dúró Győző: PÁRIZS EGE ALATT,
Szigligeti Ede: LILIOMFI,
Kovács Attila - Asztalos István: GIZELLA,
2000/01.
Madách: AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
Veszprémi Petőfi Színház,
Kovács Attila - Asztalos István: ISTVÁN
Veszprémi Petőfi Színház,
Agatha Christie: TÁZ KICSI NÉGER
Kecskeméti Katona József Színház,
Veszprémi Petőfi Színház,
Pozsgai Zsolt: A SZÖRNY ÉS A SZÉP
Kecskeméti Katona József Színház,
Kovács Attila - Asztalos István: KINIZSI PÁL
Pannon Várszínház,
Rossa László - Bella István: MARGIT PASSIÓ
Pannon Várszínház,
2001/02.
Loleh Bellon: A CSÜTÖRTÖKI HÖLGYEK
Magyar Színház,
Pilinszky János: URBI ET ORBI
Pannon Várszínház,
Ady Endre: A FÖLTÁMADÁS SZOMORÚSÁGA,
Pannon Várszínház,
Karinthy Frigyes - Vándorfi László: OMNIBUSZ
Kecskeméti Katona József Színház,
2002/03.
Vándorfi László: PARASZT BIBLIA
Pannon Várszínház,
Rossa-Vándorfi-Krámer: DRAKULA
Pannon Várszínház
2003/04.
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Magyar Színház,
Dés László-Nemere István: VALAHOL EURÓPÁBAN
Pannon Várszínház,
Müller Péter: SZOMORÚ VASÁRNAP
Pannon Várszínház - Bubdapest Bábszínház,
Csukás István: UTAZÁS A SZEMPILLÁM MÖGÖTT
Pannon Várszínház,
Móricz Zsigmond-Miklós Tibor-Kocsák Tibor:
LÉGY JÓ MINDHALÁLIG,
Pannon Várszínház,
VÁNDORFI LÁSZLÓ először előadóművészként tűnt föl a KIT MIT TUD versenyén 1972-ben, majd pályafutását színészként folytatta párhuzamosan egyetemi tanulmányai, később rendezői tevékenysége mellett.
Fontosabb szerepei:
GÓGAMED (Kolin Péter: Sziszi és Fuszi),
MORTIMER (Schiller: Stuart Mária),
KULCSÁR (Frank L. Baum - Schwajda György: Óz, a nagy varázsló),
BONITHÓ MESTER (Németh László: VII. Gergely),
LALO (José Triana: Gyilkosok éjszakája),
HARMADIK HALÁSZ, MÁSODIK HAJÓS
(Shakespeare: Pericles),
FÜRÉSZ RÓBERT (Brecht: Koldusopera),
CIVILIZÁTOR (Madách: A civilizátor),
JOHN BELL (Hernádi Gyula: Hasfelmetsző Jack),
SEBASTIAN (Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok),
BORICS (Petőfi: Tigris és hiéna),
MARIO (Horace McCoy - Ungvári Tamás: A lovakat lelövik ugye?),
DON ALONSO (Moliere: Don Juan, avagy a Kőszobor lakomája),
ADRIAN (Shakespeare: A vihar),
FERDINÁND (Schiller: Ármány és szerelem),
MÁSODIK HÁRNÖK (Euripidész: Bakkhánsnők),
BENVOLIO (Shakespeare: Romeo és Júlia),
ARLEKIN (Blok: Komédiásdi),
GÁBRIEL (Károli Gáspár - Bodanszky György - Vándorfi László:
Jézus Krisztus, az embernek fia),
ARMAND (Dumas: A kaméliás hölgy),
A RIPORTER (Presser-Déry-Poós:
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról),
KRÓNIKA (Balogh-Kerényi: Csíksomlyói passió),
A BOHÓC (Zerkovitz-Zilahy: Békebeli komédiák),
Film, Tv:
LINDA,
CSOCSÓ,
IRODALMI MÜSOROK,
VERSEK
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/337/valahol-europaban-222-131-214620.jpg)
"Valahol Európában"
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![A Bunkerrajzoló](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A Bunkerrajzoló
Thália Színház- Rendező
![A Bunkerrajzoló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/497/a-bunkerrajzolo-222-131-101779.jpg)
A Bunkerrajzoló
Pécsi Harmadik Színház- Színpadra alkalmazta
![A bunkerrajzoló - prózai színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/232/a-bunkerrajzolo-prozai-szinpadi-eloadas-222-131-92076.jpg)
A bunkerrajzoló - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/498/a-dzsungel-konyve-222-131-148730.jpg)
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/195/a-dzsungel-konyve-222-131-126285.jpg)
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/682/a-dzsungel-konyve-222-131-165438.jpg)
A dzsungel könyve
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/497/a-dzsungel-konyve-222-131-149950.jpg)
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/052/a-dzsungel-konyve-222-131-169371.jpg)
A dzsungel könyve
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/826/a-dzsungel-konyve-222-131-216918.jpg)
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
A DZSUNGEL KÖNYVE - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/423/a-dzsungel-konyve-pannon-varszinhaz-veszprem-222-131-27638.jpg)
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![A főnök meg én meg a főnök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/250/a-fonok-meg-en-meg-a-fonok-222-131-183234.jpg)
A főnök meg én meg a főnök
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![A főnök meg én meg a főnök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/249/a-fonok-meg-en-meg-a-fonok-222-131-183233.jpg)
A főnök meg én meg a főnök
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![A három testőr - Pannon Várszínház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A három testőr - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![A muzsika hangja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/008/222/a-muzsika-hangja-222-131-24662.jpg)
A muzsika hangja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/659/a-padlas-222-131-136663.jpg)
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/314/a-padlas-222-131-176268.jpg)
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/893/a-padlas-222-131-149960.jpg)
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/191/a-padlas-222-131-239676.jpg)
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/760/a-padlas-222-131-239667.jpg)
A padlás
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A padlás - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/739/a-padlas-pannon-varszinhaz-222-131-216961.jpg)
A padlás - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![A PADLÁS Pannon Várszínház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/761/a-padlas-pannon-varszinhaz-eloadasa-222-131-26151.jpg)
A PADLÁS Pannon Várszínház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/638/a-padlas-pannon-varszinhaz-veszprem-222-131-35258.jpg)
A Padlás, Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/204/a-pal-utcai-fiuk-222-131-137812.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/875/a-pal-utcai-fiuk-222-131-149971.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/151/a-pal-utcai-fiuk-222-131-157582.jpg)
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/604/a-pal-utcai-fiuk-222-131-196098.jpg)
A Pál utcai fiúk
Madách Imre Nonprofit Kft.- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/206/a-pal-utcai-fiuk-222-131-149980.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/186/a-pal-utcai-fiuk-222-131-143237.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/354/a-pal-utcai-fiuk-222-131-157922.jpg)
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/643/a-pal-utcai-fiuk-222-131-192377.jpg)
A Pál utcai fiúk
Szentesi Művelődési Központ- Rendezte, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/341/a-pal-utcai-fiuk-222-131-137822.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/745/a-pal-utcai-fiuk-222-131-145723.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/208/a-pal-utcai-fiuk-222-131-235458.jpg)
A Pál utcai fiúk
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Rendező, játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/706/a-pal-utcai-fiuk-222-131-149855.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/800/a-pal-utcai-fiuk-222-131-145730.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/991/a-pal-utcai-fiuk-222-131-154746.jpg)
A Pál utcai fiúk
Veres 1 Színház- Játéktér, rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/566/a-pal-utcai-fiuk-222-131-192387.jpg)
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendezte, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/827/a-pal-utcai-fiuk-222-131-213263.jpg)
A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/158/a-pal-utcai-fiuk-222-131-136486.jpg)
A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/740/a-pal-utcai-fiuk-222-131-179840.jpg)
A Pál utcai fiúk
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/829/a-pal-utcai-fiuk-222-131-213228.jpg)
A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/185/a-pal-utcai-fiuk-222-131-137802.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendezte, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/054/a-pal-utcai-fiuk-222-131-169372.jpg)
A Pál utcai fiúk
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező, Játéktér
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/952/a-pal-utcai-fiuk-222-131-216899.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/303/a-pal-utcai-fiuk-222-131-142013.jpg)
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A Pál utcai fiúk - a Pannon Várszínház előadásában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/479/a-pal-utcai-fiuk-a-pannon-varszinhaz-eloadasaban-222-131-209148.jpg)
A Pál utcai fiúk - a Pannon Várszínház előadásában
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
![A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/227/a-pal-utcai-fiuk-pannon-varszinhaz-222-131-230562.jpg)
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező, játéktér
![A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/052/a-pal-utcai-fiuk-pannon-varszinhaz-222-131-191014.jpg)
A Pál Utcai Fiúk - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező, játéktér
![A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/354/a-pal-utcai-fiuk-pannon-varszinhaz-222-131-202619.jpg)
A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/357/a-pal-utcai-fiuk-pannon-varszinhaz-222-131-202623.jpg)
A PÁL UTCAI FIÚK - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![A PÁL UTCAI FIÚK - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/357/a-pal-utcai-fiuk-sisi-nyar-hangjegy-muveszeti-fesztival-222-131-213444.jpg)
A PÁL UTCAI FIÚK - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
![A PÁL UTCAI FIÚK SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/844/a-pal-utcai-fiuk-sisi-nyar-hangjegy-muveszeti-fesztival-222-131-209531.jpg)
A PÁL UTCAI FIÚK SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Játéktér
![A Szép, a Szende és a Szeleburdi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/912/a-szep-a-szende-es-a-szeleburdi-222-131-159847.jpg)
A Szép, a Szende és a Szeleburdi
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Író
![A tanú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/793/a-tanu-222-131-123078.jpg)
A tanú
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![A tanú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/811/a-tanu-222-131-123079.jpg)
A tanú
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Az anyu én vagyok!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/765/az-anyu-en-vagyok-222-131-97441.jpg)
Az anyu én vagyok!
Hatszín Teátrum- Rendező
![Béke presszó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/808/beke-presszo-222-131-129849.jpg)
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![Béke presszó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/785/beke-presszo-222-131-123129.jpg)
Béke presszó
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![Csalóka Péter (gyerekelőadás)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/751/csaloka-peter-gyerekeloadas-222-131-39085.jpg)
Csalóka Péter (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/661/csinibaba-222-131-136677.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/809/csinibaba-222-131-149844.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/860/csinibaba-222-131-149825.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/882/csinibaba-222-131-137428.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/885/csinibaba-222-131-137421.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/755/csinibaba-222-131-147601.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/786/csinibaba-222-131-129504.jpg)
Csinibaba
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/285/csinibaba-222-131-145685.jpg)
Csinibaba
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/244/csokos-asszony-222-131-201908.jpg)
Csókos asszony
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Csókos asszony - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/346/csokos-asszony-pannon-varszinhaz-222-131-184591.jpg)
Csókos asszony - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![DEkaMerON](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/237/dekameron-222-131-178140.jpg)
DEkaMerON
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![DEkaMerON](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/240/dekameron-222-131-179406.jpg)
DEkaMerON
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Dés L.-Geszti P.-Grecsó K.-Molnár F.: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/976/des-l-geszti-p-grecso-k-molnar-f-a-pal-utcai-fiuk-222-131-237412.jpg)
Dés L.-Geszti P.-Grecsó K.-Molnár F.: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező, játéktér
![Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/936/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-molnar-ferenc-a-pal-utcai-fiuk-222-131-215387.jpg)
Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián - Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező
![Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/564/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk-222-131-108345.jpg)
Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Hartmann Fekete Kft- Rendező, játéktér
![Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/810/des-laszlo-geszti-peter-bekes-pal-a-dzsungel-konyve-222-131-212182.jpg)
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
![Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/811/des-laszlo-geszti-peter-bekes-pal-a-dzsungel-konyve-222-131-212120.jpg)
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
![Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/021/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk-222-131-220205.jpg)
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
Általános- Rendező, játéktér
![Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/967/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk-222-131-226832.jpg)
Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK
Általános- Rendező, játéktér
![Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/720/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk-222-131-191305.jpg)
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház- Rendező, játéktér
![Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai Fiúk zenés játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/591/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk-zenes-jatek-222-131-106977.jpg)
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai Fiúk zenés játék
Hartmann Fekete Kft- Rendező. Játéktár
![EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL - zenés vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/482/egy-bolond-szazat-csinal-zenes-vigjatek-222-131-74348.jpg)
EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL - zenés vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Művészeti vezető
![Egy darabot a szívemből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/674/egy-darabot-a-szivembol-222-131-129506.jpg)
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Egy darabot a szívemből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/194/egy-darabot-a-szivembol-222-131-150077.jpg)
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Egy darabot a szívemből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/762/egy-darabot-a-szivembol-222-131-149921.jpg)
Egy darabot a szívemből
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Én vagyok én](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/253/en-vagyok-en-222-131-204897.jpg)
Én vagyok én
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Én vagyok én](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/431/en-vagyok-en-222-131-225188.jpg)
Én vagyok én
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![Fehérlófia (gyerekelőadás)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/750/feherlofia-gyerekeloadas-222-131-38712.jpg)
Fehérlófia (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Galt MacDermot - James Rado - Gerome Ragni: Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/528/galt-macdermot-james-rado-gerome-ragni-hair-222-131-158892.jpg)
Galt MacDermot - James Rado - Gerome Ragni: Hair
Gyulai Várszínház- Rendező, magyar szövegkönyv
![Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Géczi János – Likó Marcell – Vad Fruttik: A Bunkerrajzoló
Szegedi Nemzeti Színház- Színpadra alkalmazta
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/198/hair-222-131-141912.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/482/hair-222-131-149929.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/682/hair-222-131-139179.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/376/hair-222-131-158363.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/771/hair-222-131-139180.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Magyar szövegkönyv
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/379/hair-222-131-158373.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![HAIR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/148/hair-222-131-166672.jpg)
HAIR
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/815/hair-222-131-145752.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Magyar szövegkönyv, rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/615/hair-222-131-141929.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/616/hair-222-131-139181.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/209/hair-222-131-140392.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/617/hair-222-131-139182.jpg)
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![HAIR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/039/hair-222-131-204804.jpg)
HAIR
Koncert.hu- magyar szövegkönyv
![HAIR - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/598/hair-pannon-varszinhaz-222-131-187462.jpg)
HAIR - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Hair.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/788/hair-222-131-139183.jpg)
Hair.
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Halleluja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/767/halleluja-222-131-168533.jpg)
Halleluja
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/201/hamlet-222-131-151063.jpg)
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér, rendező
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/164/hamlet-222-131-150145.jpg)
Hamlet
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/830/hegedus-a-hazteton-a-budapest-klezmer-band-kozremukodesevel-222-131-54934.jpg)
Hegedűs a háztetőn - a Budapest Klezmer Band közreműködésével
Koncert.hu- Rendező
![Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/958/hegedus-a-hazteton-a-pannon-varszinhaz-vendegjateka-222-131-49892.jpg)
Hegedűs a háztetőn - a Pannon Várszínház vendégjátéka
Zsidó Kulturális Fesztivál- Rendező
Hegedűs a háztetőn - musical
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/041/hotel-menthol-222-131-176246.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/611/hotel-menthol-222-131-168560.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/620/hotel-menthol-222-131-187574.jpg)
Hotel Menthol
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/841/hotel-menthol-222-131-192409.jpg)
Hotel Menthol
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/254/hotel-menthol-222-131-168570.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/567/hotel-menthol-222-131-192399.jpg)
Hotel Menthol
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Egyéb
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/113/hotel-menthol-222-131-178788.jpg)
Hotel Menthol
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/259/hotel-menthol-222-131-168580.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/445/hotel-menthol-222-131-193830.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/685/hotel-menthol-222-131-193818.jpg)
Hotel Menthol
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Hotel Menthol - musical- a Pannon Várszínház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/539/hotel-menthol-musical-a-pannon-varszinhaz-eloadasa-hangjegy-muveszeti-fesztival-nyari-szinhaz-222-131-187358.jpg)
Hotel Menthol - musical- a Pannon Várszínház előadása Hangjegy Művészeti Fesztivál - Nyári Színház
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
![HOTEL MENTHOL - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/599/hotel-menthol-pannon-varszinhaz-222-131-187466.jpg)
HOTEL MENTHOL - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Egyéb
![Karaffa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/207/karaffa-222-131-204896.jpg)
Karaffa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/033/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-222-131-46668.jpg)
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Rendező
![KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/836/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-222-131-49782.jpg)
KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
Óbudai Kultúrális Központ- Rendező
![KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/515/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-222-131-44860.jpg)
KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/007/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-222-131-46622.jpg)
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról
Koncert.hu- Rendező
![Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/889/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-pannon-varszinhaz-222-131-67160.jpg)
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/654/kepzelt-riport-egy-amerikai-popfesztivalrol-pannon-varszinhaz-veszprem-222-131-27677.jpg)
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![Képzelt riport......(pótszékek)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/794/kepzelt-riportpotszekek-222-131-42092.jpg)
Képzelt riport......(pótszékek)
Koncert.hu- Rendező
![Királynék városa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/522/kiralynek-varosa-222-131-219009.jpg)
Királynék városa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, dramaturg
![Királynék városa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/256/kiralynek-varosa-222-131-225343.jpg)
Királynék városa
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, dramaturg
![Kőműves Kelemen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/199/komuves-kelemen-222-131-146307.jpg)
Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![Kőműves Kelemen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/159/komuves-kelemen-222-131-146317.jpg)
Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Játéktér
![Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/593/komuves-kelemen-pannon-varszinhaz-222-131-149941.jpg)
Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Játéktér
![MAKRANCOS HÖLGY - vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/045/makrancos-holgy-vigjatek-222-131-93979.jpg)
MAKRANCOS HÖLGY - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.- Rendező
![Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/808/maria-evangeliuma-222-131-85455.jpg)
Mária evangéliuma
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Márton Gyula: Csinibaba](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/801/marton-gyula-csinibaba-222-131-130498.jpg)
Márton Gyula: Csinibaba
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Mesterdetektív](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mesterdetektív
Clubcsomag- Rendező
![Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/673/mezesvolgyi-nyar-a-pal-utcai-fiuk-222-131-215744.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk
Broadway Ticket Hungary Kft..- Rendező
![Mici néni két élete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/680/mici-neni-ket-elete-222-131-165427.jpg)
Mici néni két élete
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Mici néni két élete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/812/mici-neni-ket-elete-222-131-135714.jpg)
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Mici néni két élete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/813/mici-neni-ket-elete-222-131-139130.jpg)
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Mici néni két élete](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/093/789/mici-neni-ket-elete-222-131-129493.jpg)
Mici néni két élete
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Mici néni két élete - Hámos,Vajda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/812/mici-neni-ket-elete-hamosvajda-222-131-142001.jpg)
Mici néni két élete - Hámos,Vajda
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Muzsika hangja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/175/muzsika-hangja-222-131-21065.jpg)
Muzsika hangja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/960/omega-egi-vandor-222-131-216003.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/259/omega-egi-vandor-222-131-216002.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/163/omega-egi-vandor-222-131-216005.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/910/omega-egi-vandor-222-131-216928.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és rendezte
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/180/omega-egi-vandor-222-131-239647.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Színpadra alkalmazta és rendezte
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/339/omega-egi-vandor-222-131-219665.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/524/omega-egi-vandor-222-131-219011.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![OMEGA: Égi Vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/137/omega-egi-vandor-222-131-23903.jpg)
OMEGA: Égi Vándor
Cseszneki Programiroda- Rendező
![OMEGA: Égi vándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/956/omega-egi-vandor-222-131-216006.jpg)
OMEGA: Égi vándor
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Pál Utcai Fiúk - zenés játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/081/pal-utcai-fiuk-zenes-jatek-222-131-182748.jpg)
Pál Utcai Fiúk - zenés játék
Madách Imre Nonprofit Kft.- Rendező
![Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/004/pannon-varszinhaz-bemutatja-tolcsvay-laszlo-muller-peter-muller-peter-sziami-maria-evangeliuma-222-131-80749.jpg)
Pannon Várszínház bemutatja: Tolcsvay László – Müller Péter – Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma
Bakelit Multi Art Center- Rendező
![Pannon Várszínház: A dzsungel könyve](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/641/pannon-varszinhaz-a-dzsungel-konyve-222-131-190987.jpg)
Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
Pannon Várszínház: A dzsungel könyve
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
![Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/536/pannon-varszinhaz-a-pal-utcai-fiuk-222-131-168473.jpg)
Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, Játéktér
![Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/636/pannon-varszinhaz-a-pal-utcai-fiuk-222-131-190988.jpg)
Pannon Várszínház: A Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
![Pannon Várszínház: A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/606/pannon-varszinhaz-a-pal-utcai-fiuk-zenes-jatek-222-131-192586.jpg)
Pannon Várszínház: A PÁL UTCAI FIÚK - zenés játék
Hagymaház- Rendező
![Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/767/pannon-varszinhaz-egy-darabot-a-szivembol-222-131-82235.jpg)
Pannon Várszínház: Egy darabot a szívemből
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Pannon Várszínház: Hair](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/547/pannon-varszinhaz-hair-222-131-158142.jpg)
Pannon Várszínház: Hair
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, magyar szövegkönyv
![Pannon Várszínház: Hotel Menthol](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/738/pannon-varszinhaz-hotel-menthol-222-131-168449.jpg)
Pannon Várszínház: Hotel Menthol
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező
![Pannon Várszínház: Pál utcai fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/549/pannon-varszinhaz-pal-utcai-fiuk-222-131-158173.jpg)
Pannon Várszínház: Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Rendező, játéktér
![Peter Shaffer: Equus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/526/peter-shaffer-equus-222-131-76641.jpg)
Peter Shaffer: Equus
Pécsi Harmadik Színház- Rendező
![Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A PADLÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/563/presser-gabor-sztevanovity-dusan-horvath-peter-a-padlas-222-131-225870.jpg)
Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A PADLÁS
Általános- Rendező
Red Show "Vörös Só"
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, szövegkönyv
![Red Show](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/470/red-show-voros-so-222-131-239625.jpg)
Red Show "Vörös Só"
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![SOSE HALUNK MEG - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/139/sose-halunk-meg-musical-222-131-62172.jpg)
SOSE HALUNK MEG - musical
Ivancsics Nonprofit Kft.- Rendező
![STOP – HINTÁK, APÁK, SZERELMEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/035/stop-hintak-apak-szerelmek-222-131-198857.jpg)
STOP – HINTÁK, APÁK, SZERELMEK
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/274/valahol-europaban-222-131-214315.jpg)
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/824/valahol-europaban-222-131-214314.jpg)
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/109/valahol-europaban-222-131-224901.jpg)
Valahol Európában
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező
![Valahol Európában - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/723/valahol-europaban-pannon-varszinhaz-222-131-215751.jpg)
Valahol Európában - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező
![VALAHOL EURÓPÁBAN - Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/353/valahol-europaban-pannon-varszinhaz-222-131-202607.jpg)
VALAHOL EURÓPÁBAN - Pannon Várszínház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Valahol Európában Pannon Várszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/110/valahol-europaban-pannon-varszinhaz-222-131-208318.jpg)
Valahol Európában Pannon Várszínház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/377/viragot-algernonnak-222-131-178786.jpg)
Virágot Algernonnak
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rendező, Játéktér
![Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/258/viragot-algernonnak-222-131-160652.jpg)
Virágot Algernonnak
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/261/viragot-algernonnak-222-131-160651.jpg)
Virágot Algernonnak
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Rendező, játéktér
![Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/696/viragot-algernonnak-222-131-179173.jpg)
Virágot Algernonnak
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!