művész
![Fehér Tibor Fehér Tibor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/002/257/feher-tibor-474-279-155799.jpg)
Fehér Tibor
Jászai Mari-díjas magyar színész.
Nagyecseden töltötte gyermekkorát. Mindig is szerette a verseket, az irodalmat, és imádott a társaság középpontjában lenni. Bár focistának készült, a gimnáziumi tanulmányait 2002 - ben Mátészalkán kezdtem az Esze Tamás Gimnáziumban, emelt szintű magyar – történelem tagozaton. Közben tagja lett egy színjátszó körnek,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Jászai Mari-díjas magyar színész.
Nagyecseden töltötte gyermekkorát. Mindig is szerette a verseket, az irodalmat, és imádott a társaság középpontjában lenni. Bár focistának készült, a gimnáziumi tanulmányait 2002 - ben Mátészalkán kezdtem az Esze Tamás Gimnáziumban, emelt szintű magyar – történelem tagozaton. Közben tagja lett egy színjátszó körnek, amelynek a vezetője áthívta egy dráma tagozatos gimnáziumba, Nagykállóba. 2004-től a Korányi Frigyes dráma tagozatos gimnáziumban tanult, innen egyenes út vezetett a Színház – és Filmművészeti Egyetemre. A Nemzeti Színház tagja volt.
Emlékszem a pillanatra, amikor megfogalmazódott bennem a gondolat: színész leszek! Egy gimnáziumi kirándulás alkalmával volt szerencsém megnézni az Operett Színházban az Elizabeth című előadást. Magáról a musicalről nem sok emlékem van, hiszen a darab alatt mindvégig azt éreztem, hogy nem bírok tovább a nézők között ülni, fel kell mennem a színpadra, hiszen ott az én helyem! Ettől a pillanattól fogva megingathatatlan hittel lépkedtem e cél felé.
Amikor állok a színpadon, és belenézek egy- egy néző szemébe, olyankor érzem, hogy ez az én utam, dolgom, hivatásom.
„ Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.”
/Karinthy Frigyes: Előszó/Díjai:
Farkas–Ratkó-díj (2016)
Sinkovits Imre-díj (2016, 2019)
Junior Prima díj (2016)
Jászai Mari-díj (2017)
Nagyecsed díszpolgára (2019)
Szerepei a Nemzeti Színház repertoárján:
Ahogy tetszik - Célia
Szentivánéji álom - Lysander
Ingyenélők - Darvas Károly
Isten ostora - Bánffy Miklós: A nagyúr című műve alapján - Ataulf, gót harcos
Szeszélyes nyár - Arnostek, vándorcirkuszos, kötéltáncos
Cyrano De Bergerac - Cyrano
Holdbeli csónakos - Vitéz László
Buborékok - Róbert, Solmayék gyermeke
Tizenkét dühös ember - Törvényszolga
Bánk bán - junior - - Bánk bán
Berzsián és Dideki - Áttentő Redáz
Úri muri - Kudora
Lear király - valamint
Három nővér - Rode, Vlagyimir Karlovics, hadnagy
Jó estét nyár, jó estét szerelem - Fiú
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe - →
Az ember tragédiája - ˙
Szent Johanna - Bertrand de Poulengey
Szent Johanna - Courcelles kanonok
Hamlet - Marcellus
Hazafit nekünk! - Stefan Kovacs hadnagy, Kupfer segédje, Verőlegény
Csongor és Tünde - Berreh
Sirály - Medvegyenko
A velencei kalmár - Francesco
A velencei kalmár - Marokkó hercege
Mephisto - A kis Willi Böck, öltöztető, mindenes
Operett - Hufnágel gróf
Szerepei a Centrál Színházban:
Neil Simon: Legénylakás - Chuck
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő
Filmek:
2014 – Munkaügyek (Dénes)
2016 – Csak színház és más semmi (Kőváry Dániel)
2019 – Kölcsönlakás (Tibor)
2019 – A mi kis falunk (Horváth Zsolt)
2020 – Segítség! Itthon vagyok! (Robi)
![*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/496/hermanfiersteinpoiret-az-orult-nok-ketrece-222-131-121112.png)
*Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece
Kultúrbrigád- Francis
![A dominógyilkosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/649/a-dominogyilkossag-222-131-194656.jpg)
A dominógyilkosság
Móricz Zsigmond Színház- Elliot, politikai tanácsadó
![A dominógyilkosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/538/a-dominogyilkossag-222-131-201257.jpg)
A dominógyilkosság
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Elliot, politikai tanácsadó
![A dominógyilkosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/757/a-dominogyilkossag-222-131-229505.jpg)
A dominógyilkosság
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Elliot, politikai tanácsadó
![A Dominógyilkosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/610/a-dominogyilkossag-222-131-181698.jpg)
A Dominógyilkosság
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Elliot, politikai tanácsadó
![A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A GOBORLÓ (ERASMUS MONTANUS)
SZFE- Jakab, E.M. öccse
![Ahogy tetszik](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ahogy tetszik
Nemzeti Színház- Színész
![Az ember tragédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/880/az-ember-tragediaja-222-131-35510.jpg)
Az ember tragédiája
Nemzeti Színház- Játszó
![Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/743/az-orult-nok-ketrece-222-131-64764.jpg)
Az Őrült Nők Ketrece
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Francis
![Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/596/az-orult-nok-ketrece-222-131-68375.jpg)
Az Őrült Nők Ketrece
Szegedi Nemzeti Színház- Francis
![Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/153/az-orult-nok-ketrece-222-131-94377.jpg)
Az Őrült Nők Ketrece
Móricz Zsigmond Színház- Jacob
![Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/932/az-orult-nok-ketrece-herman-fierstein-a-kulturbrigad-eloadasa-222-131-216567.jpg)
Az Őrült Nők Ketrece / Herman-Fierstein / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád- Jacob
![Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/227/az-orult-nok-ketrece-300-kulonkiadas-222-131-176586.jpg)
Az Őrült Nők Ketrece 300 / különkiadás
Kultúrbrigád- Jacob
![Bánk bán - junior -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/023/bank-ban-junior-222-131-14224.jpg)
Bánk bán - junior -
Nemzeti Színház- Bánk bán
![Berzsián és Dideki](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/020/berzsian-es-dideki-222-131-31703.jpg)
Berzsián és Dideki
Nemzeti Színház- Áttentő Redáz
Csikós Attila: Díszítők
B32 Galéria és Kultúrtér- Praliné
![Csongor és Tünde](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/589/csongor-es-tunde-222-131-36537.jpg)
Csongor és Tünde
Nemzeti Színház- Fejedelem, Berreh
![CUCC](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/435/cucc-222-131-13715.jpg)
CUCC
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/816/egyszer-elunk-avagy-a-tenger-azontul-tunik-semmisegbe-222-131-29087.jpg)
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Nemzeti Színház- Színész
![Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/674/egyszer-elunk-avagy-a-tenger-azontul-tunik-semmisegbe-222-131-23309.jpg)
Egyszer élünk avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/328/fierstein-herman-az-orult-nok-ketrece-222-131-93963.jpg)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Veres 1 Színház- Francis
![Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/513/fierstein-herman-az-orult-nok-ketrece-222-131-56616.jpg)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Francis
![Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/217/fierstein-herman-az-orult-nok-ketrece-100-eloadas-222-131-74387.jpg)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 100. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Francis
![Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/955/fierstein-herman-az-orult-nok-ketrece-150-eloadas-222-131-94137.jpg)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 150. előadás
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Francis
![Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fierstein-Herman: Az Őrült Nők Ketrece - 2016 Szilveszter
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Francis
![Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/279/fierstein-hermanaz-orult-nok-ketrece-222-131-51865.jpg)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacob, Francis
![Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/278/fierstein-hermanaz-orult-nok-ketrece-bemutato-222-131-52025.jpg)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece BEMUTATÓ
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacob, Francis
![Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/280/fierstein-hermanaz-orult-nok-ketrece-foproba-222-131-52026.jpg)
Fierstein-Herman:Az Őrült Nők Ketrece-FŐPRÓBA
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Jacob, Francis
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/035/hamlet-222-131-31143.jpg)
Hamlet
Nemzeti Színház- Marcellus
![Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/667/harom-nover-222-131-23312.jpg)
Három nővér
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Rode, Vlagyimir Karlovics, hadnagy
![Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/878/harom-nover-222-131-12935.jpg)
Három nővér
Nemzeti Színház- Rode, Vlagyimir Karlovics, hadnagy
![Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/417/hazafit-nekunk-a-patriot-for-me-222-131-35535.jpg)
Hazafit nekünk! (A Patriot for Me)
Nemzeti Színház- Stefan Kovacs hadnagy, Kupfer segédje, Verőlegény
![Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Herman - Fierstein - Poiret: Az Őrült Nők Ketrece - Szilveszter
Kultúrbrigád- Francis
![Holdbeli csónakos](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/013/holdbeli-csonakos-222-131-35543.jpg)
Holdbeli csónakos
Nemzeti Színház- Vitéz László
![Ingyenélők](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ingyenélők
Nemzeti Színház- Darvas Károly
![Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/133/isten-ostora-222-131-59010.jpg)
Isten ostora
Nemzeti Színház- Ataulf
![Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/079/isten-ostora-222-131-65153.jpg)
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Ataulf, gót harcos
![Jó estét nyár, jó estét szerelem!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/879/jo-estet-nyar-jo-estet-szerelem-222-131-20490.jpg)
Jó estét nyár, jó estét szerelem!
Nemzeti Színház- Fiú
![Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/069/katona-j-bank-ban-junior-nyilvanos-foproba-alfoldi-robert-rendezese-222-131-11767.jpg)
Katona J: BÁNK BÁN - Junior , nyilvános főpróba! Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bánk Bán
![Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/022/katona-jozsef-bank-ban-junior-alfoldi-robert-rendezese-222-131-11739.jpg)
Katona József: BÁNK BÁN - junior, Alföldi Róbert rendezése
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Bánk bán
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/631/kolcsonlakas-222-131-201250.jpg)
Kölcsönlakás
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Alistair Spenlow
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/460/kolcsonlakas-222-131-129436.jpg)
Kölcsönlakás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Tibor
![Kölcsönlakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/765/kolcsonlakas-222-131-232075.jpg)
Kölcsönlakás
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Alistair Spenlow
![Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/897/koszivu-a-baradlay-legenda-a-nagy-olvasoproba-222-131-193659.jpg)
Kőszívű - A Baradlay-legenda - (A nagy olvasópróba)
Szarvasi Vízi Színház- Baradlay Richárd
![Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/422/kovacs-martonmohacsi-istvanmohacsi-janos-egyszer-elunk-avagy-a-tenger-222-131-20567.jpg)
Kovács Márton–Mohácsi István–Mohácsi János: Egyszer élünk, avagy a tenger
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Színész
![Legénylakás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/110/730/legenylakas-222-131-145800.jpg)
Legénylakás
Centrál Színház- Színész
![Mephisto](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mephisto
Nemzeti Színház- Alex, bonviván
![Mephisto](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/036/mephisto-222-131-59191.jpg)
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.- A kis Willi Böck, öltöztető, mindenes
![Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/958/mezesvolgyi-nyar-az-orult-nok-ketrece-222-131-215831.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Az Őrült nők ketrece
Broadway Ticket Hungary Kft..- Jacob
![MITEM - Ahogy tetszik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/676/mitem-ahogy-tetszik-222-131-45574.jpg)
MITEM - Ahogy tetszik
Nemzeti Színház- CÉLIA
![MITEM - Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/673/mitem-isten-ostora-222-131-166087.jpg)
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház- Ataulf, gót harcos
![MITEM - Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/675/mitem-szentivaneji-alom-222-131-63408.jpg)
MITEM - Szentivánéji álom
Nemzeti Színház- Lysander
![NEMZETI SZÍNHÁZ: RÉSZEGEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/037/nemzeti-szinhaz-reszegek-222-131-93311.jpg)
NEMZETI SZÍNHÁZ: RÉSZEGEK
Vörösmarty Színház- Laurenz
![Operett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/155/operett-222-131-56273.jpg)
Operett
Nemzeti Színház- Hufnágel gróf
![Oresztész](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/021/019/oresztesz-222-131-12967.jpg)
Oresztész
Nemzeti Színház- Színész
![Puskás x Kőszívű - musicalkoncert és kulisszatitkok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/300/puskas-x-koszivu-musicalkoncert-es-kulisszatitkok-222-131-215514.jpg)
Puskás x Kőszívű - musicalkoncert és kulisszatitkok
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![Shakespeare: Lear – bemutató](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/494/shakespeare-lear-bemutato-222-131-14989.jpg)
Shakespeare: Lear – bemutató
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Színész
![Sirály](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/592/siraly-222-131-35832.jpg)
Sirály
Nemzeti Színház- Medvegyenko
![Szent Johanna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/033/szent-johanna-222-131-35576.jpg)
Szent Johanna
Nemzeti Színház- Courcelles kanonok
![Szente Vajk – Galambos Attila: A Dominógyilkosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/832/szente-vajk-galambos-attila-a-dominogyilkossag-222-131-200651.jpg)
Szente Vajk – Galambos Attila: A Dominógyilkosság
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Elliot, politikai tanácsadó
![Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/210/szentivaneji-alom-222-131-52070.jpg)
Szentivánéji álom
Nemzeti Színház- Lysander
![Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/369/szorenyi-brody-sarkadi-ivanka-komuves-kelemen-222-131-39423.jpg)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen
RaM Colosseum- Kőműves
![Tihanyi Szabadtéri Játékok / Dominógyilkosságok - krimi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/284/tihanyi-szabadteri-jatekok-dominogyilkossagok-krimi-222-131-192112.jpg)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Dominógyilkosságok - krimi
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Elliot, politikai tanácsadó
![TISZÁNTÚLI EMANUELLE](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
TISZÁNTÚLI EMANUELLE
SZFE- Színész
![Úri muri](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/405/uri-muri-222-131-13017.jpg)
Úri muri
Nemzeti Színház- Kudora
![W. Shakespeare: Szentivánéji álom](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- LYSANDER
![W. Shakespeare: Szentivánéji álom](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- LYSANDER
![W. Shakespeare: Szentivánéji álom](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
W. Shakespeare: Szentivánéji álom
Gyulai Várszínház- LYSANDER
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!