művész
![Pál Tamás Pál Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/010/812/pal-tamas-474-279-135630.jpg)
Pál Tamás
Színész, énekes.
16 éves kora óta játszik színpadon, kezdetben a Földessy Margit vezette IBS Színpad deszkáin többek között a Képzelt riportban, a Szentivánéji álomban, a Van, aki forrón szereti-ben, a Hajmeresztőben, A vád tanújában és a Fame-ben láthatta a közönség. A Megasztár II. szériájának döntőseként ismerte meg az…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes.
16 éves kora óta játszik színpadon, kezdetben a Földessy Margit vezette IBS Színpad deszkáin többek között a Képzelt riportban, a Szentivánéji álomban, a Van, aki forrón szereti-ben, a Hajmeresztőben, A vád tanújában és a Fame-ben láthatta a közönség. A Megasztár II. szériájának döntőseként ismerte meg az ország, de a színjátszást is folytatta, Gödöllőn a Made in Hungária és a Légy jó mindhalálig című darabokban, a Veres 1 Színház Ne most, drágám! és az Eltüsszentett birodalom című produkcióiban, Budapesten pedig az RS9 Színházban a Dark Play és a Kéretik elégetni című előadásokban látható. Kellemes, mély hangját a szinkron szakma is felfedezte.
Színpadi szerepei:
Női furcsa pár
Semmi pánik
Hajmeresztő
Szép jó estét, Mr. Green!
Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Ne most, drágám!
Egérfogó
Anconai szerelmesek
Hajszál híján Hollywood
Pletykafészek
Csoportterápia
Finito
Hogyan nevezzelek?
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/858/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-a-padlas-musical-222-131-213691.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - A padlás - musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/848/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-ne-most-dragam-bohozat-222-131-213676.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Harry McMichael
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/862/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-213690.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Tészabó
![2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/758/2024-tihanyi-szabadteri-jatekok-szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-234938.jpg)
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Szép nyári nap - Neoton musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Tészabó
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/674/a-padlas-222-131-214453.jpg)
A padlás
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- TÉMÜLLER
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/184/a-padlas-222-131-223960.jpg)
A padlás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- TÉMÜLLER
![A PADLÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/495/a-padlas-222-131-222848.jpg)
A PADLÁS
Barátság Kulturális Központ- TÉMÜLLER
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/027/a-padlas-222-131-225391.jpg)
A padlás
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- TÉMÜLLER
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/789/a-padlas-222-131-226596.jpg)
A padlás
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
![A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/205/a-veres-1-szinhaz-bemutatja-neil-simon-pletykafeszek-222-131-185055.jpg)
A Veres 1 Színház bemutatja - Neil Simon: Pletykafészek
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Glenn Cooper
![A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/458/a-veres-1-szinhaz-bemutatja-a-padlas-222-131-222723.jpg)
A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS
Bálint Ágnes Kulturális Központ- TÉMÜLLER
![A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/966/a-veres-1-szinhaz-bemutatja-sorgyari-capriccio-222-131-178714.jpg)
A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész
![Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/989/adventi-szinhaz-ken-ludwig-hajszal-hijan-hollywood-222-131-102841.jpg)
Adventi Színház – Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész
![Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/288/agatha-christie-fesztival-agatha-christie-az-egerfogo-222-131-140492.jpg)
Agatha Christie Fesztivál - Agatha Christie: Az egérfogó
Nr1Media- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/059/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-157332.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az Egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/329/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-240650.jpg)
Agatha Christie: Az Egérfogó
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/566/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-84970.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/856/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-205053.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Hankó István Művészeti Központ- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/177/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-146510.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/889/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-102701.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/213/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-149763.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/211/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-69869.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/174/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-82812.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/273/agatha-christie-az-egerfogo-222-131-143359.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó
Veres 1 Színház- Giles Ralston
![Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/421/agatha-christie-az-egerfogo-a-veres-1-szinhaz-eloadasa-222-131-181038.jpg)
Agatha Christie: Az egérfogó - A Veres 1 Színház előadása
Általános- Giles Ralston
![Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/094/alfred-uhry-miss-daisy-soforje-222-131-177007.jpg)
Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje
Csili Művelődési Központ- Boolie Werthan
![Alfred Uhry: Miss Daisy Sofőrje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Alfred Uhry: Miss Daisy Sofőrje
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Boolie Werthan
![Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/094/alfred-uhry-miss-daisy-soforje-222-131-187135.jpg)
Alfred Uhry: Miss Daisy sofőrje
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Boolie Werthan
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/695/anconai-szerelmesek-222-131-106879.jpg)
Anconai szerelmesek
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/288/anconai-szerelmesek-222-131-98360.jpg)
Anconai szerelmesek
Lovarda- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/787/anconai-szerelmesek-222-131-135818.jpg)
Anconai szerelmesek
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Giovanni (cukrász)
![Anconai Szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/502/anconai-szerelmesek-222-131-101647.jpg)
Anconai Szerelmesek
RaM Colosseum- Giovanni (a cukrász)
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/648/anconai-szerelmesek-222-131-158337.jpg)
Anconai szerelmesek
Móricz Zsigmond Színház- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/952/anconai-szerelmesek-222-131-159835.jpg)
Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/784/anconai-szerelmesek-veres1szinhaz-eloadasa-222-131-126808.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek - Premier](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/430/anconai-szerelmesek-premier-222-131-83236.jpg)
Anconai szerelmesek - Premier
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/568/anconai-szerelmesek-veres-1-szinhaz-222-131-224882.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/529/anconai-szerelmesek-veres1-szinhaz-eloadasa-222-131-231913.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Giovanni (cukrász)
![Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/717/anconai-szerelmesek-zenes-szinpadi-eloadas-222-131-100091.jpg)
Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Giovanni (a cukrász)
![Art Eger Feszt - Csoportterápia - mjuzilekkamedi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/962/art-eger-feszt-csoportterapia-mjuzilekkamedi-222-131-246193.jpg)
Art Eger Feszt - Csoportterápia - mjuzilekkamedi
Általános 2- Színész
![Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/004/az-egerfogo-222-131-76171.jpg)
Az egérfogó
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Giles Ralston
![Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/083/az-egerfogo-222-131-82734.jpg)
Az egérfogó
Karinthy Színház- Giles Ralston
![Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/921/az-egerfogo-222-131-90635.jpg)
Az egérfogó
RaM Colosseum- Giles Ralston
Az egérfogó - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Giles Ralston
![Babaváró- Musical komédia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/730/babavaro-musical-komedia-222-131-144136.jpg)
Babaváró- Musical komédia
Általános- Márk
![Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/389/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-146517.jpg)
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Ervin Iván
![Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/395/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-126880.jpg)
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Ervin Iván
![Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/277/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-157357.jpg)
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Ervin Iván
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/335/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-73064.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- HARRY McMICHAEL
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/540/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-73306.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- HARRY McMICHAEL
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/775/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-102712.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/288/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-93609.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/847/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-87546.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- HARRY McMICHAEL
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/407/cooney-chapman-ne-most-dragam-222-131-93824.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Cooney-Chapman: Ne most, drágám!](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Cooney-Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/147/csoportterapia-222-131-157581.jpg)
Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Ervin Iván
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/352/csoportterapia-222-131-157920.jpg)
Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Ervin Iván
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/084/csoportterapia-222-131-139158.jpg)
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Ervin Iván
![CSOPORTTERÁPIA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/859/csoportterapia-222-131-150929.jpg)
CSOPORTTERÁPIA
Belvárosi Színház- Ervin Iván
![CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/409/csoportterapia-mjuzikelkamedi-ket-reszben-222-131-175090.jpg)
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben
Általános- Ervin Iván
![CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/327/csoportterapia-mjuzikelkamedi-ket-reszben-222-131-213883.png)
CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben
Általános- Színész
![Egérfogó - törölt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/855/egerfogo-torolt-222-131-215409.jpg)
Egérfogó - törölt
Gyulai Várszínház- Giles Ralston
![Felnőtt színház - A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/058/felnott-szinhaz-a-padlas-222-131-198118.jpg)
Felnőtt színház - A padlás
Csili Művelődési Központ- TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
![Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/212/felnott-szinhaz-agatha-c-az-egerfogo-222-131-161587.jpg)
Felnőtt Színház - Agatha C.: Az egérfogó
Csili Művelődési Központ- Színész
![Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/340/felnott-szinhaz-hogyan-nevezzelek-222-131-173041.jpg)
Felnőtt színház - Hogyan nevezzelek?
Csili Művelődési Központ- Színész
![Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/712/felnott-szinhaz-hogyan-nevezzelek-222-131-161169.jpg)
Felnőtt Színház - Hogyan nevezzelek?
Csili Művelődési Központ- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/233/foldvari-nyari-estek-2019-anconai-szerelmesek-222-131-136461.jpg)
Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Giovanni (cukrász)
![Hajszál híján Hollywood](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hajszál híján Hollywood
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Paul
Hajszál híján Hollywood
Mátra Művelődési Központ- Paul
![Hajszál híján Hollywood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/862/hajszal-hijan-hollywood-222-131-104240.jpg)
Hajszál híján Hollywood
Lovarda- Paul
![Hogyan nevezzelek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/985/hogyan-nevezzelek-222-131-163046.jpg)
Hogyan nevezzelek
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Claude
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/673/hogyan-nevezzelek-222-131-210960.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Hírös Agóra- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/665/hogyan-nevezzelek-222-131-173819.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Móricz Zsigmond Színház- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/671/hogyan-nevezzelek-222-131-206772.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/205/hogyan-nevezzelek-222-131-233391.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/150/hogyan-nevezzelek-222-131-166689.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
![Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/192/hogyan-nevezzelek-222-131-151261.jpg)
Hogyan nevezzelek?
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb
![Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/439/jeff-baron-szep-jo-estet-mr-green-222-131-90651.jpg)
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr, Green!
Veres 1 Színház- Ross Gardiner
![Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/276/jeff-baron-szep-jo-estet-mr-green-222-131-104693.jpg)
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Ross Gardiner
![Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Jeff Baron: Szép jó estét, Mr. Green!
Veres 1 Színház- Ross Gardiner
![Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/872/jokai-masik-medveczky-vizeli-a-koszivu-ember-fiai-222-131-105681.jpg)
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Fritz Goldner, diákvezér
![Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/744/ken-ludwig-hajszal-hijan-hollywood-222-131-107648.jpg)
Ken Ludwig: Hajszál Híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
![Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/718/ken-ludwig-hajszal-hijan-hollywood-222-131-101678.jpg)
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
![Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/719/ken-ludwig-hajszal-hijan-hollywood-222-131-101677.jpg)
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Színész
![Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ken Ludwig: Hajszál híján Hollywood
Veres 1 Színház- Paul
![Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/711/lane-yazbek-almodovar-nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-166354.jpg)
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén
Szegedi Szabadtéri Játékok- Rendező, főfelügyelő, bíró
Magyar hasak
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Előadja
![Martin McDonagh: PÁRNAEMBER](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/961/martin-mcdonagh-parnaember-222-131-47389.jpg)
Martin McDonagh: PÁRNAEMBER
RS9 Színház- Michal
![Mézesvölgyi Nyár - A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/834/mezesvolgyi-nyar-a-padlas-222-131-216169.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - A padlás
Broadway Ticket Hungary Kft..- TÉMÜLLER, azelőtt házmester, most önkéntes
![Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/078/mezesvolgyi-nyar-anconai-szerelmesek-222-131-215822.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Giovanni (cukrász)
![Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/867/mezesvolgyi-nyar-pletykafeszek-222-131-218310.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Glenn Cooper
![Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/442/mezesvolgyi-nyar-szep-nyari-nap-222-131-215741.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Tészabó
![Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/604/miss-daisy-soforje-222-131-194650.jpg)
Miss Daisy sofőrje
Móricz Zsigmond Színház- Boolie Wertha
![Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/757/miss-daisy-soforje-222-131-210124.jpg)
Miss Daisy sofőrje
6szín- Boolie Werthan
![Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/513/miss-daisy-soforje-222-131-180193.jpg)
Miss Daisy sofőrje
Belvárosi Színház- Boolie Werthan
![Miss Daisy Sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/446/miss-daisy-soforje-222-131-187659.jpg)
Miss Daisy Sofőrje
Freelusion Kft.- Boolie Werthan
![Miss Daisy sofőrje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/755/miss-daisy-soforje-222-131-175508.jpg)
Miss Daisy sofőrje
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Boolie Werthan
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/494/ne-most-dragam-222-131-231715.png)
Ne most, drágám!
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Harry McMichael
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/195/ne-most-dragam-222-131-183237.jpg)
Ne most, drágám!
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.- Harry McMichael
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/978/ne-most-dragam-222-131-87547.jpg)
Ne most, drágám!
Lovarda- HARRY McMICHAEL
![Ne most, drágám!](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ne most, drágám!
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Harry McMichael
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/013/ne-most-dragam-222-131-149582.jpg)
Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/437/ne-most-dragam-222-131-232683.jpg)
Ne most, drágám!
Broadway Ticket Hungary Kft..- Harry McMichael
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/363/ne-most-dragam-222-131-79803.jpg)
Ne most, drágám!
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Harry
![NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/043/ne-most-dragam-veres-1-szinhaz-222-131-79788.jpg)
NE MOST, DRÁGÁM! - Veres 1 Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- HARRY McMICHAEL
![Ne most,Drágám!](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ne most,Drágám!
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Harry McMichael
![Neil Simon: Női furcsa pár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/565/neil-simon-noi-furcsa-par-222-131-84978.jpg)
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Jesus Costazuela
![Neil Simon: Női furcsa pár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/743/neil-simon-noi-furcsa-par-222-131-105646.jpg)
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Jesus Costazuela
![Neil Simon: Női furcsa pár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/102/neil-simon-noi-furcsa-par-222-131-103173.jpg)
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Jesus Costazuela
![Neil Simon: Női furcsa pár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/351/neil-simon-noi-furcsa-par-222-131-88258.jpg)
Neil Simon: Női furcsa pár
Veres 1 Színház- Jesus Costazuela
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/619/neil-simon-pletykafeszek-222-131-126930.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/482/neil-simon-pletykafeszek-222-131-140635.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/878/neil-simon-pletykafeszek-222-131-129535.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/344/neil-simon-pletykafeszek-222-131-126921.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/984/neil-simon-pletykafeszek-222-131-157272.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Veres 1 Színház- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/326/neil-simon-pletykafeszek-222-131-202548.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Glenn Cooper
![Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/574/neil-simon-pletykafeszek-a-veres1-szinhaz-eloadasa-ha-proza-sorozat-222-131-229444.jpg)
Neil Simon: Pletykafészek / A Veres1 színház előadása / HA Próza sorozat
Hírös Agóra- Glenn Cooper
![Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/112/nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-186005.jpg)
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Orvos/ Főfelügyelő / Bíró
![Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/975/nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-171650.jpg)
Nők az idegösszeomlás szélén
Móricz Zsigmond Színház- Rendező / Főfelügyelő / Bíró
![Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/153/nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-193117.jpg)
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Orvos/ Főfelügyelő / Bíró
![Orfeum](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/885/orfeum-222-131-98337.jpg)
Orfeum
Hatszín Teátrum- Színész
![ORFEUM](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/586/orfeum-222-131-81796.jpg)
ORFEUM
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- színész
![Orfeum](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/052/orfeum-222-131-87504.jpg)
Orfeum
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Színész
![ORFEUM](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/524/orfeum-222-131-84011.jpg)
ORFEUM
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Színész
![Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/534/patelliere-delaporte-hogyan-nevezzelek-222-131-143885.jpg)
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/139/patelliere-delaporte-hogyan-nevezzelek-222-131-157565.jpg)
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/391/patelliere-delaporte-hogyan-nevezzelek-222-131-133706.jpg)
Patelliere-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/397/patelliere-delaporte-hogyan-nevezzelek-222-131-133707.jpg)
Patelliére-Delaporte: Hogyan nevezzelek?
Veres 1 Színház- Claude (Élisabeth gyerekkori barátja)
![Paul Portner: Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/431/paul-portner-hajmereszto-222-131-86802.jpg)
Paul Portner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Színész
![Paul Portner: Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/086/129/paul-portner-hajmereszto-222-131-102006.jpg)
Paul Portner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Szent-Tamási Miklós, egyetemista
![Paul Pörtner: Hajmeresztő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Paul Pörtner: Hajmeresztő
Veres 1 Színház- Szent-Tamási Miklós, egyetemista
![Paul Portner: Hajmeresztő - Premier](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/444/paul-portner-hajmereszto-premier-222-131-86801.jpg)
Paul Portner: Hajmeresztő - Premier
Veres 1 Színház- Színész
![Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/872/pletykafeszek-222-131-218314.jpg)
Pletykafészek
Szegedi Szabadtéri Játékok- Glenn Cooper
![Pletykafészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/438/pletykafeszek-222-131-212277.jpg)
Pletykafészek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Glenn Cooper
![Presser - Dusán - Horváth: A Padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/975/presser-dusan-horvath-a-padlas-222-131-203876.jpg)
Presser - Dusán - Horváth: A Padlás
Hírös Agóra- TÉMÜLLER
![Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/349/presser-gabor-sztevanovity-dusan-a-padlas-222-131-215996.jpg)
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás
Gyulai Várszínház- Témüller, azelőtt házmester, most önkéntes
![Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/212/presser-sztevanovity-horvath-a-padlas-felig-mese-felig-musical-ket-reszben-222-131-246741.jpg)
Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben
Általános- TÉMÜLLER
![Presser-Sztevanovity: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/800/presser-sztevanovity-a-padlas-222-131-199647.jpg)
Presser-Sztevanovity: A padlás
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- TÉMÜLLER
![Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/833/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-125526.jpg)
Ray Cooney - John Chapman: Ne most, Drágám!
Belvárosi Színház- Harry McMichael
![Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/147/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-226556.jpg)
Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
Hankó István Művészeti Központ- Harry McMichael
![Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/473/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-133865.jpg)
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/594/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-107135.jpg)
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/955/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-159831.jpg)
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/413/ray-cooney-john-chapman-ne-most-dragam-222-131-106537.jpg)
Ray Cooney-John Chapman: Ne most, drágám!
Veres 1 Színház- Harry McMichael
![Sörgyári capriccio](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/405/sorgyari-capriccio-222-131-185675.jpg)
Sörgyári capriccio
Kossuth Művelődési Központ - Cegléd- Egyéb
![Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/573/sorgyari-capriccio-veres1-szinhaz-222-131-184059.jpg)
Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
![Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szabadtéri Színházi Hétvége - Hajszál híján Hollywood
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Paul
![Szép jó estét, Mr. Green!](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szép jó estét, Mr. Green!
Móricz Zsigmond Színház- Ross Gardiner
![Szép jó estét, Mr. Green!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/232/szep-jo-estet-mr-green-222-131-98281.jpg)
Szép jó estét, Mr. Green!
Belvárosi Színház- Ross Gardiner
![Szép jó estét, Mr. Green!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/075/szep-jo-estet-mr-green-222-131-109054.jpg)
Szép jó estét, Mr. Green!
Broadway Ticket Hungary Kft..- Ross Gardiner
![Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/664/szep-jo-estet-mr-green-prozai-szinpadi-eloadas-222-131-91062.jpg)
Szép jó estét, Mr. Green! - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Ross Gardiner
![SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/052/szep-jo-estet-mr-green-veres-1-szinhaz-222-131-93061.jpg)
SZÉP JÓ ESTÉT, MR. GREEN! - Veres 1 Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Ross Gardiner
![Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/451/szep-jo-estet-mr-green-anti-xenofob-kettos-klezmerrel-222-131-93385.jpg)
Szép jó estét, Mr. Green! Anti-xenofób kettős, klezmerrel
Zsidó Művészeti Napok- Ross Gardiner
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/204/szep-nyari-nap-222-131-235447.jpg)
Szép nyári nap
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Tészabó
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/973/szep-nyari-nap-222-131-237200.jpg)
Szép nyári nap
Tatai Szabadtéri Játékok- Tészabó
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/439/szep-nyari-nap-222-131-212278.jpg)
Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Tészabó
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/529/szep-nyari-nap-222-131-218354.jpg)
Szép nyári nap
Madách Imre Nonprofit Kft.- Tészabó
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/371/szep-nyari-nap-222-131-237190.jpg)
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Tészabó
![SZÉP NYÁRI NAP](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/824/szep-nyari-nap-222-131-232377.jpg)
SZÉP NYÁRI NAP
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Tészabó
![SZÉP NYÁRI NAP](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/565/szep-nyari-nap-222-131-232980.jpg)
SZÉP NYÁRI NAP
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Tészabó
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/665/szep-nyari-nap-222-131-221837.jpg)
Szép nyári nap
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Tészabó
![Szép nyári nap - A Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/186/szep-nyari-nap-a-neoton-musical-222-131-223946.jpg)
Szép nyári nap - A Neoton musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Tészabó
![Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/814/szep-nyari-nap-a-neoton-musical-veres-1-szinhaz-222-131-235274.jpg)
Szép nyári nap - A Neoton musical - Veres 1 Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Tészabó
![Szép nyári nap - Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/599/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-217589.jpg)
Szép nyári nap - Neoton musical
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Tészabó
![Szép nyári nap - Neoton-musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/621/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-218342.jpg)
Szép nyári nap - Neoton-musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Tészabó
![Szép nyári nap - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/570/szep-nyari-nap-veres-1-szinhaz-222-131-224890.jpg)
Szép nyári nap - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Tészabó
![Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/197/tihanyi-szabadteri-jatekok-pletykafeszek-bohozat-222-131-193226.jpg)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Pletykafészek - Bohózat
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Glenn Cooper
![Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/524/tihanyi-szabadteri-jatekok-anconai-szerelmesek-zenes-komedia-222-131-168204.jpg)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Anconai szerelmesek - zenés komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Giovanni (a cukrász)
![Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/200/tihanyi-szabadteri-jatekok-hogyan-nevezellek-vigjatek-222-131-193218.jpg)
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Hogyan nevezellek - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Claude
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/072/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-101232.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/994/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-126810.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/297/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-146620.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/767/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-107198.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/408/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-94104.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/514/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-126811.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Giovanni (a cukrász)
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/583/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-50-222-131-141184.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 50
Veres 1 Színház- Giovanni (cukrász)
![Veres 1 Színház bemutatja: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/775/veres-1-szinhaz-bemutatja-a-padlas-222-131-199630.jpg)
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- TÉMÜLLER
![Veres 1 Színház bemutatja: A padlás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- TÉMÜLLER
![Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/503/videki-szinhazak-fesztivalja-bemutatja-csoportterapia-veres1szinhaz-veresegyhaz-eloadasa-222-131-131616.jpg)
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Ervin Iván
![Woody Allen - Semmi pánik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/363/woody-allen-semmi-panik-222-131-73062.jpg)
Woody Allen - Semmi pánik
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Kilroy
![Woody Allen: Semmi pánik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/741/woody-allen-semmi-panik-222-131-75311.jpg)
Woody Allen: Semmi pánik
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Kilroy
![Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/191/woody-allen-semmi-panik-prozai-szinpadi-eloadas-222-131-73066.jpg)
Woody Allen: Semmi pánik - prózai színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Kilroy
![Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/400/yasmina-reza-muveszet-az-elet-dolgai-egy-reszben-222-131-45806.jpg)
Yasmina Reza: Művészet - Az élet dolgai egy részben
RS9 Színház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!