Artist
![Tamás Gál Tamás Gál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/008/114/tamas-gal-474-279-6121.jpg)
Tamás Gál
Gál Tamás hat éves korában hegedülni, majd 9 évesen zongorázni kezdett, később a debreceni konzervatóriumban még felvette a zeneszerzés és harsona szakokat is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1984-ben karvezetés, majd 1985-ben karmesterképző szakon szerzett diplomát. Tanárai voltak Zámbó István, Maklári József, Kóródi András és Lukács Ervin voltak. 1985-88…
Current programs
No program is currently running.
Gál Tamás hat éves korában hegedülni, majd 9 évesen zongorázni kezdett, később a debreceni konzervatóriumban még felvette a zeneszerzés és harsona szakokat is. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1984-ben karvezetés, majd 1985-ben karmesterképző szakon szerzett diplomát. Tanárai voltak Zámbó István, Maklári József, Kóródi András és Lukács Ervin voltak. 1985-88 között a Pécsi Szimfonikus Zenekar karmestere volt. 1986-tól kezdve több éven át a nagyhírű Nyírbátori Nemzetközi Ifjúsági Zenei Tábor művészeti vezetője. 1988-tól a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző tanszakának adjunktusa, majd 2001 őszétől professzora.
Diplomájának megszerzése óta a nagy hazai szimfonikus zenekarok, valamint a Zágrábi Szimfonikus Zenekar és a Berlini Szimfonikusok állandó vendégkarmestere. Rendszeresen dirigál a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is. 1990 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban, a Coloradói Fesztiválon vendégszerepelt, ahol a helyi sajtó az Év sikerdíját ítélte neki. 1991-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megrendezett Nemzetközi Benjamino Gigli Gálakoncert vezető karmestere volt. 1997-ben a cseh Janaècek Szimfonikus Zenekart vezényelte. 1999-ben hollandi turnén vezényelte az Oxfordi Kamarazenekart. A következő évben egy húsz hangversenyből álló turnét dirigált az Amerikai Egyesült Államok és Hollandia számos nagyvárosában.
A Magyar Állami Operaházban évente 15-20 opera- és balettelőadást dirigál. Több kortárs mű bemutatója fűződik nevéhez. Rendszeresen meghívják hazai és nemzetközi zenei versenyek zsűrijébe. Tanítványai a hazai és nemzetközi karmesterversenyek sikeres szereplői, díjnyertesei. 1998-ban Liszt-díjjal tüntették ki, majd a Zenei Világnap alkalmából - 1998. október 1-én - a Magyar Államvasutak Rt. vezérigazgatója a Vasút Szolgálatáért-díj ezüst fokozatát adományozta a művésznek.
A jövő zenéjének útjain. A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián
Általános- Conductor
![A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kékszakállú herceg vára/A fából faragott királyfi
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.- Vezényel
![Budafoki Dohnányi Zenekar, Budafoki hangversenyesték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/792/budafoki-dohnanyi-zenekar-budafoki-hangversenyestek-222-131-92141.jpg)
Budafoki Dohnányi Zenekar, Budafoki hangversenyesték
Tünde Tickets Kft.- Conductor
![Budafoki Dohnányi Zenekar, Meskó / Chopin / Kodály /Hegedűs / Gál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/366/budafoki-dohnanyi-zenekar-mesko-chopin-kodaly-hegedus-gal-222-131-46091.jpg)
Budafoki Dohnányi Zenekar, Meskó / Chopin / Kodály /Hegedűs / Gál
Tünde Tickets Kft.- Conductor
![Hangforrás bérlet 2017/2018](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/932/hangforras-berlet-20172018-222-131-97417.jpg)
Hangforrás bérlet 2017/2018
Miskolci Szimfonikus Zenekar- Conductor
![Hangforrás bérlet Zenepalota](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/344/hangforras-berlet-zenepalota-222-131-85373.jpg)
Hangforrás bérlet Zenepalota
Miskolci Szimfonikus Zenekar- Conductor
![Hangforrás bérlet Zenepalota 2017/2018](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/933/hangforras-berlet-zenepalota-20172018-222-131-97418.jpg)
Hangforrás bérlet Zenepalota 2017/2018
Miskolci Szimfonikus Zenekar- Conductor
MÁV Lukács/4. Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar- Conductor
![ŐSZI BÉRLET / 5.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
ŐSZI BÉRLET / 5.
E-Europe Kft.- Conductor
![Pasztell, bársony, gordonka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/522/pasztell-barsony-gordonka-222-131-87466.jpg)
Pasztell, bársony, gordonka
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Conductor
![Romantikus est - komolyzenei koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/630/romantikus-est-komolyzenei-koncert-222-131-64533.jpg)
Romantikus est - komolyzenei koncert
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Conductor
![TAVASZI BÉRLET / 3.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
TAVASZI BÉRLET / 3.
E-Europe Kft.- Conductor
![Tűzvarázs bérlet 2017/2018](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/934/tuzvarazs-berlet-20172018-222-131-97416.jpg)
Tűzvarázs bérlet 2017/2018
Miskolci Szimfonikus Zenekar- Conductor
![ÚJÉVI KONCERT - TUTTA FORZA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/669/ujevi-koncert-tutta-forza-222-131-70949.jpg)
ÚJÉVI KONCERT - TUTTA FORZA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Conductor
![W.A. Mozart: Requiem -Gö ödllői Szimfonikus Zenekar hangversenye Erzsébet királyné halálnak emlékére](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/438/wa-mozart-requiem-go-odlloi-szimfonikus-zenekar-hangversenye-erzsebet-kiralyne-halalnak-emlekere-222-131-33462.jpg)
W.A. Mozart: Requiem -Gö ödllői Szimfonikus Zenekar hangversenye Erzsébet királyné halálnak emlékére
Gödöllői Királyi Kastély- Conductor
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.